Hirdetés

A tervező nevét viselő divatház szintén részvétét fejezte ki az Instagramon közzétett bejegyzésben.

„A szerény firenzei kezdetek után Robertónak sikerült világszerte elismert, mindenki által szeretett és tisztelt névvé lenni” – olvasható a bejegyzésben.

Roberto Cavalli volt az egyik legismertebb divattervező Olaszországban. Az 1970-es években tűnt fel egzotikus mintáival, szőrméivel és tollaival, valamint koptatott hatású farmereivel. Gyakran emlegette, hogy nagyon érdeklik a vadállatok, amelyek számos feltűnő kreációját ihlették.

Cavalli a szülővárosában, Firenzében hunyt el. Fiatal korában kezdett el érdeklődni a divat iránt, művészi hajlamokkal és kreativitással megáldott család sarja volt. Nagyapja, Giuseppe Rossi a Macchiaioli toszkánai festőcsoport tagja volt, művei a város híres Uffizi galériájában tekinthetők meg.

Korábban írtuk

Cavalli a helyi művészeti intézetben tanult textilfestést, majd új bőrfestési technikát fedezett fel, amelyre Hermestől Pierre Cardinig kapott megrendeléseket.

Első konfekciós kollekcióját harmincéves kora körül mutatta be, amikor 1972-ben megnyitotta első butikját a francia Riviérán fekvő Saint-Tropez-ban.

Egyik első megrendelője Brigitte Bardot színésznő volt, de más hírességek is viselték a kreációit.

Női és férfiöltözékeket, kiegészítőket, órákat, ékszereket, parfümöket, alsóneműket, cipőket, strandruhákat tervezett, farmer márkát és gyerekkollekciókat is piacra dobott.