Elhunyt az olasz könnyűzenei ikon
Kilencvenegy éves korában, milánói otthonában szívleállás következtében elhunyt Ornella Vanoni, az olasz könnyűzene egyik legmeghatározóbb alakja, akinek hangja és személyisége generációkat ihletett meg. A Reuters reá emlékező írása szerint Ornella Vanoni több mint hét évtizeden átívelő pályafutása már a kezdetektől különleges ígéreteket hordozott: fiatalon a milánói Piccolo Teatro lépcsői előtt állva arról írt, hogy „szinte megbénította a félelem”, mégis fellépett, dacból és elszántságból.
Az első színpadi sikerek után gyorsan az olasz zenei élet egyik meghatározó hangjává vált. Az 1960-as évektől kezdve országos ismertséget hoztak számára a televíziós dalfesztiválok, majd a következő évtizedekben több mint ötvenöt millió eladott lemezzel és csaknem negyven stúdióalbummal erősítette meg helyét a legnagyobb előadók között.
Dalai – amelyekben a szerelem, a veszteség, a szegénység és az emberi kiszolgáltatottság témái egyaránt visszatértek – sokak szerint azért voltak különlegesek, mert Ornella Vanoni meghitt, bensőséges hangján keresztül mindig hitelesen mesélt.
A „Senza fine” és a „Domani é un altro giorno” mellett a legnagyobb nemzetközi sikert a „L’appuntamento” hozta meg számára, amely Steven Soderbergh „Ocean’s Twelve” című filmjének betétdalaként új rajongótábort szerzett számára világszerte. Bár stílusok között is szabadon mozgott – a milánói alvilág történeteit feldolgozó korai dalai miatt a „Cantante della mala” (Az alvilági énekesnő) nevet kapta –, később olyan művészekkel dolgozott együtt, mint Toquinho, Vinicius de Moraes vagy különböző jazz-muzsikusok.
Magánélete legalább annyira sokszínű volt, mint művészi pályája. Első nagy szerelméről, Giorgio Strehler rendezőről azt mondta, hogy „ő volt élete első igazi érzelmi kötődése”. Később Gino Paolival is volt kapcsolata, majd 1960 és 1972 között Lucio Ardenzi felesége volt, akitől fia, Cristiano született. Egy tavalyi interjúban arról beszélt, hogy „sosem szerette igazán a férjét, de úgy gondolta, előbb-utóbb férjhez kell menni”.
Baráti körében a művészvilág legnagyobb nevei vonultak fel: közeli kapcsolatban állt az 1997-ben meggyilkolt Gianni Versacéval, és olyan divattervezők, mint Giorgio Armani vagy Valentino is gyakran készítettek számára színpadi viseleteket. Haláláról szólva több cikk is felidézte, hogy életének végén azt mondta: „a koporsó legyen olcsó, mert el fognak hamvasztani, a hamvaimat pedig szórják a tengerbe, esetleg Velencénél”, majd mosolyogva hozzátette, hogy „a ruhát már kiválasztotta – azt [Christian] Dior készítette”.
Élete utolsó éveiben is aktív maradt, fiatal előadókkal dolgozott együtt, és nyíltan beszélt az idő múlásáról, a magányról és a teremtés öröméről. Emlékirataiban így fogalmazott: „olyan nő vagyok, aki egyszerre lobbanékony és törékeny, gyengéd, mégis szarkasztikus”, majd hozzátette: „kétségbeesett és boldog, egyedülálló és ünnepelt, dühös és finom”.
