Hirdetés

A hírt Puskás Tamás, a Centrál Színház igazgatója közölte a hírportállal, ahogyan azt is, hogy Tompos Kátyát a Centrál Színház saját halottjának tekinti.

Tompos Kátya Jászai Mari-díjas színművész, énekes 41 évet élt.

Tompos Kátya 1983-ban született orosz származású édesanya és magyar apuka gyermekeként. A zene már kiskorában megtalálta; amikor óvodába járt, leginkább oroszul beszélt, így a magyar gyerekekhez először az éneken keresztül kapcsolódott. A zene volt számára az elsődleges önkifejezési mód, ám a próza is egyre fontosabb eszközévé vált az évek során, például rengeteg versmondó versenyen indult.

A zene és a színház egyaránt fontosak lettek számára, így nem is kerülhetett volna jobb helyre Földessy Margit stúdiója után, mint a Színművészeti Egyetem zenés szakára, ahol mindkét szenvedélyét ötvözni tudta.

Korábban írtuk

Bár Kadarkai Endrének az Arckép című műsorban azt mesélte, hogy eleinte egyáltalán nem volt önbizalma, és évekig nehezére esett színpadra állni, úgy érezte, hogy talán túl korán vették fel az egyetemre, karrierjének kezdeti éveiben is egyértelmű volt, hogy az Isten is erre a pályára szánta őt. Sosem volt csak színész, vagy csak énekes, mindig is nagybetűs előadó volt.

Az SZFE operett-musical szakán 2005-ben végzett, ahol többek között Nagy Sándor, Peller Anna, Szemenyei János vagy Szőcs Artur voltak az osztálytársai. Talán a YouTube legértékesebb kalózfelvétele az a videó, ahol Kátya Szőcs Artur kíséretében énekel a Spinoza Színház De jajj! című előadásában.

A toleranciát erősítő darabban több nemzet cigányainak nyelvén énekeltek dalokat. Ebben a videó részletben – legyen a kép- és a hangminőség akármennyire is gyenge – elsöprő erővel árad az érzelem. Tompos Kátya nemcsak rendkívüli hangi adottságokkal rendelkezett. Gondolatokat és emóciókat énekelt, tartalommal töltötte meg a szépséget.

Az igazi ismertséget a Valami Amerika második része hozta meg számára. A Herendi Gábor rendezte vígjáték után a többek között a Poligamy, a Köntörfalak, a Coming Out című alkotásokban szerepelt, legutóbbi filmje a fent említett, New Yorkban is díjazott Most van most, ahol Mohai Tamás oldalán játszott egy menekülő menyasszonyt.

A további részletekről IDE KATTINTVA az Indexen olvashatnak.