Törőcsik Mari számára a színház jelentette az életet
Törőcsik Mari számára a színház jelentette az életet – hangsúlyozta Vidnyánszky Attila, aki a Nemzeti Színház társulata nevében búcsúzott a péntek hajnalban életének 86. évében elhunyt Kossuth-nagydíjas színésznőtől.
Mint visszaemlékezésében a Nemzeti Színház főigazgatója felidézte, amikor Törőcsik Mari 2009-ben a klinikai halál állapotából visszatért, régi barátja, az orosz rendező, Anatolij Vasziljev „visszarendezte” az életbe Kaposváron A naphosszat a fákon című előadásban. „Később is betegeskedett, sokszor gyenge volt, ám amikor a színpadra lépett, elképedve figyeltük azt az erőt, tartást, energiát, amit a szerepén keresztül mutatott. Igen, kivirult, eleven lett. Nyoma sem volt a gyengeségnek. Csodáltuk, irigyeltük: honnan van ebben a beteg és törékeny testben az az erő, amit a színpadra lépve mozgósít. Magányosan élt férje, Maár Gyula halála óta. Tudtuk, hogy a színház adott neki erőt az élethez. Az, hogy van dolga, feladata” – fogalmazott Vidnyánszky Attila.
Kiemelte, hogy Törőcsik Mari 1956 óta, amikor berobbant a Körhinta Marijaként a színházi életbe, megszakítás nélkül játszott. 132 színházi szerepét őrzi az archívum, ebből 66-ot a Nemzeti Színház előadásaiban játszott, utoljára a 2016-ban bemutatott Galilei életében lépett színpadra. Filmszerepeinek száma 174.
A számok persze csak a mennyiségről szólnak, de ennek a hosszú pályának az értékét a minőség adta – hangsúlyozta, megjegyezve, hogy Pilinszky János költő az elsők között ismerte fel és fogalmazta meg ennek a páratlan tehetségnek a titkát. „A színészek túlnyomó többsége alakító művész, megformálja a figurát. Törőcsik Mari ritka kivétel, ő nem alakítja, ő táplálja szerepét, lázas ihlettel és folyamatosan. A színpadi alak számára nem kész ruha, mit estéről estére magára ölt: szemünk láttára, pillanatról pillanatra emeli ki szerepét önmagából és szövegéből, a teremtés forrón csupasz és kockázatos gesztusával. Józan és sugallatos egyszerre. Ezt a szélsőséges és nagyszerű ellentmondást csak zseniális művész tudja elviselni és megvalósítani. Kivételes lélek, ki egyszerre senkié és mindenkié. Törőcsik Mari – jelképes jelenet – egy vidám álarcot tép le magáról. Ami a maszk mögül kitűnik, nemcsak egy síró, elmaszatolt arcocska, hanem valami, amivel alig lehet szembenézni. Törőcsik Mari arca. Életének, szerepeinek, tehetségének örökös, mezítelen tápláléka” – idézte a költőt Vidnyánszky Attila.
Törőcsik Marit a közönség szeretete éltette – hangsúlyozta a rendező, hozzátéve, hogy a színésznő kellő szerénységgel volt büszke az emberek feléje áradó szeretetére. A nagy alakítások, a tehetség, a kivívott és megérdemelt elismerés mellett valami egészen különleges sikerben is része lehetett Törőcsik Marinak: ő az egyetlen, aki magyar színésznőként világsztár lett.
Törőcsik Mari több mint három évtizeden át volt a Nemzeti Színház társulatának tagja, először pályakezdésétől, 1958-tól 1979-ig, majd 2002-től újra. Mindig büszkén mesélte, hogy Schwajda György igazgató őt szerződtette elsőként a 2002-ben megnyílt, új Nemzeti Színház társulatába – emlékezett a főigazgató.
Felidézte, hogy amikor a Körhintát műsorra tűzték a Nemzeti Színházban, azt találta ki, hogy az előadás végén, a tapsban Törőcsik Mari is jöjjön be a színpadra. „Sok érvet és ellenérvet felsorakoztattak a kollégáim az ötletre. Mindegyikben volt igazság, és bennem is volt kétely. A kételyt a közönség oszlatta el. Ahogy az előadás végén Törőcsik Mari belépett a színpadra, a nézőtér felrobbant. Állva tapsolták, ünnepelték őt az emberek. Mert a szívükig hatolt ennek a személyiségnek az ereje. Van valaki, akit lehet szeretni. Akit egy ország szeret. Aki nem megosztó, hanem összetartó személyiség”.
„Hálásak vagyunk Törőcsik Marinak sok-sok alakításért, megannyi derűs pillanatért, a szeretetért, a példaadásért, amivel az alkotói munka, a színház iránti alázatra tanított. Köszönet azért, hogy láthattuk, hogy vele dolgozhattunk, hogy hűséges volt a Nemzeti Színházhoz. A magyar színházművészet pótolhatatlan egyéniségét gyászoljuk” – hangsúlyozta Vidnyánszky Attila.