Elkésett a békevágy? Fohász Európa megmentéséért – interjú Varga Miklóssal

– Alig mutatta be Fohász című új dalát, azzal támadták, hogy kampánydalt készített. Két nappal később cáfolta is a közösségi oldalán ezeket az állításokat. Mit gondol, miért talált be ennyire a szöveg, miért titulálták választási dalnak?

– Hiába szeretnék egyesek úgy látni vagy láttatni, a dalnak nincs köze a választásokhoz, viszont tagadhatatlanul aktuális. Általánosságban szól az emberi hitványságról, emberi értékek semmibevételéről. Ez a dal egy keresztény ember fohásza a Jóistenhez, éppen a vallásos jellege miatt szerepel benne a kígyó motívum is. Megpróbálják a dalt politikai kiáltványként értelmezni, de valójában egy olyan ember gondolatairól beszélhetünk, aki körbenézve a világban, látva az emberi és európai értékek sárba tiprását, Istenhez szól a keresztény Európa megmentése érdekében. Szomorú látni, mi lett abból a nagy Nyugatból, ahova évtizedekkel ezelőtt vágytunk, de ahol megszűnt a szólás- és sajtószabadság, ellehetetlenítik, belefojtják a szót azokba, akik ellentétesen gondolkodnak, olyan jogokat kérnek számon rajtunk, amiket ők mint vezető hatalmak semmibe vesznek. Láthatóan a szöveg betalált, megjelentek a sziszegő kígyók. Erre annyit reagálnék: akinek nem inge, ne vegye magára, de akinek inge, az viszont öltözködjön fel!

– Választások előtt egy hónappal, a kampányhajrában jelentkezett az új dallal, talán az időzítés is hozzájárult ezekhez a támadásokhoz és félreértelmezésekhez.

– Semmiféle szándékosság nem volt bennem. Tavaly ősz óta dolgozunk egy új albumon és mostanra készültünk el teljesen az első dallal. Még csak fontossági sorrendet sem említhetek a Fohász esetében. A világról alkotott véleményem, látásmódom mindig megjelent az albumaimon, mégis az Újratöltve dalainál kevésbé érvényesül. Sokkal inkább rólam, a magánéletemről, mindennapi élethelyzetekről szólnak majd a dalok. A támadásokhoz a Fohász szövege mellett hozzájárulhatott, hogy készítettem egy videoösszeállítást – nem hivatalos videoklipet –, amelyben képileg kívántam megjeleníteni egy kiragadott aktuális problémakört. Nevezetesen az Európa Unió mint politikai szervezet viszonyát a tagországaihoz és főleg hazánkhoz. A negatív kommenteket olvasva tökéletesen sikerült megvalósítani, mert találva érezték magukat azok, akiknek kell.

– A hívő ember imája, fohásza leginkább akkor szólal meg, amikor megfogalmazzuk belső vágyunkat, kívánságunkat és úgy érezzük, már csak Isten segíthet. Hosszú évek elégedetlensége, kétségbeesése vezetett el odáig, hogy dal formájában megszólaljon a saját Fohásza?

– Nagyon érdekes ebből a szempontból a dal története. Kevesen tudják, hogy egy nagyon régi dalomról van szó, igaz, nem ebben a formában létezett és soha nem lett kiadva. Üzenem azoknak, akik bármiféle koppintással vádolnak, hogy több mint tizenöt éve készült el az első verzió. Azért nem került fel egyik lemezemre sem, mert az eredeti szöveg nem az én tulajdonom volt, egy ismeretlen költő küldte el hosszú évekkel ezelőtt, kisajátítani nem szerettem volna. Akkor annyira megihlettek az ismeretlen szerző sorai, hogy megírtam hozzá a dalt. Sajnos évek alatt sem sikerült kideríteni a költő kilétét, így ez idáig a fiókban pihent. Amikor az új album munkálatait elkezdtük, a zenekarom „házi szövegírójával”, Toldi Tamással összeültünk és megkértem, hogy hasonló hangulatban, de egy másik szöveggel szülessen meg az évtizedekkel ezelőtt megálmodott dal. A Fohász új szövege a mai, aktuális viszonyokat próbálta felölelni. Érzek annyi erőt a dalban, hogy egy videoklipet is készítsünk hozzá, mert a mostani összeállítás csak egy szegmensét ragadta ki a mondanivalójának, a saját meglátásom szerinti viszonyunkat az Európai Unióhoz, viszont a dal sokkal inkább általánosságban szól az emberi hitványságról.

– Nem először fogalmaz meg éles kritikát az Európai Unióval szemben.

– Az európai szervezet nagyon eltávolodott attól a formájától, amiért létrejött. A nagyhatalmak érdekeit szolgálja, az ellentétes véleményt megformáló országokat elnyomja. Meddig legyünk egy olyan társaságnak a tagjai, ahol nem érezzük jól magunkat, az értékrendünk alig-alig találkozik, ahol kettős mércével mérnek, retorziókat alkalmaznak és erővel akarják keresztülvinni az akaratukat? Felmerül az emberben a kérdés, mégis mit keresünk mi már megint egy olyan birodalomban, amelynek végül is nem vagyunk teljes jogú tagja? Nem a kilépést szorgalmazom, de fejben kell tartani, hogy létezik EU-n kívüli élet is.

– A már említett posztjában úgy fogalmazott: „Itt jegyzem meg sokadszorra, akik számon kérik rajtam az Európa dalom hitelességét, hogy Európa NEM azonos az Európai Unióval.” Vannak, akik úgy gondolják, nem adhatja elő többet az Európát, mert kritizálja az EU-t?

– A legkülönfélébb kommenteket kapom arról, hogy döntsem már el, mit képviselek. Számon kérik rajtam, hogy miért ágálok az unió ellen, amikor az Európa című dalom teljesen másról szól. A kínkeserves belemagyarázásokkal nehéz mit kezdeni, mert a kettő között nincs és nem is lehet összefüggés. Néha megkísérlek rendet tenni az emberek fejében. Az Európa című dalom 1984-ben született, amikor még nem létezett az Európai Unió, állt a berlini fal, a kontinenst a megosztottság jellemezte. Az úgynevezett európai értékek még működtek Nyugaton, és a vasfüggönyön innen élt bennünk a vágy, hogy ahhoz a Nyugathoz akarunk tartozni. Közben eltelt pár esztendő, megváltozott Európa és sajnos az unió is, ám az 1984-ben írt sorok még ma is ugyanúgy érvényesek, aktuálisak. De ne tévesszük már össze az unióval! Az a dal a mesterséges Nyugat-Kelet szétszakítás megszüntetését és a kontinens kulturális egyesítését óhajtotta elsősorban.

– Lehet párhuzamot találni az Európa és a Fohász között? Ahogy említette, a nyolcvanas években megírt dal a szétdarabolt Európához szólt, kifejezve az összetartozás iránti vágyat, és a mostani, a Fohász is hasonló óhajt fejez ki, csak más okból kifolyólag.

– Egyetértek, a két dal logikusan következik egymásból, mert én azt az Európát vágyom és szeretném megvédeni, ami évszázadokig létezett. Azt a keresztény Európát, melynek a legalapvetőbb attribútuma, a kereszténység már szinte nincsen benne. Azt gondolom azok az európai értékek, amikről én korábban énekeltem és ahova vágyakoztunk, ma már itt vannak Kelet-Közép-Európában, leginkább nálunk. A nyugat pedig valami „eurázsia” vagy „euafrika” képében létezik már csak. Egyes országok nemzetükben, identitásukban megszűntek létezni, nem vállalják a nemzeti szimbólumaikat. Kevés olyan ország maradt Magyarországon kívül az Európai Unióban, amelyik képviseli azt a felfogást és értéket, amiért az unió létrejött. Számomra, és talán általában a magyar embereknek is hatalmas csalódás az Európai Bizottság elnöke, ahogyan a magyar gyermekvédelmi törvényt támadta és szégyennek nevezte. Szerintem az a szégyen, ahogy Európa vezető politikusa velünk bánik. Olyan átalakuláson megy keresztül Nyugat-Európa, melynek mi egyelőre ellenállunk, a kérdés az, meddig. Nem hittem benne, hogy valaha megélem a kommunizmus bukását, a szovjet birodalom szétesését és azt, hogy mi magyarok valaha kikerülünk annak a birodalomnak a szorításából. Azt meg sokkal kevésbé hittem, hogy a Nyugathoz való tartozni akarásból az lesz, hogy egy másik birodalom épül, ahol akaratunk ellenére meg akarnak változtatni, bedarálni, elnyomni. És akkor még nyakunkra jön egy háború is…

– Ha már említette a háborút, a Fohász utolsó két sora így szól: „ültesd el szívünkben a megváltást, a békét”. Ahogy említette a dalszöveg még tavaly íródott, sajnos aktuálisabb lett, mint gondoltuk.

– A Fohászt ugyan néhányan ostorcsapásként élik meg, azért a végkicsengése mégiscsak a megváltás és a béke iránti vágy. Ha az ember rá is világít a hitványságra, aljasságra, mégis mindig reméli, hogy az álnok mérges kígyók megváltoznak, megszelídülnek és nem marnak meg. Bízom benne, hogy alapvető emberi tulajdonság a békevágy, hiszen ki az, aki háborút szeretne?

– Pont az István, a király egyik ismert mondata jutott eszembe, mit gondol róla, elkésett a békevágy?

– Sajnos a történelmet megnézve az a tapasztalat, hogy az ember alaptulajdonságából következően mindig elkésik a békevágy, ha nem késne el, nem volnának háborúk, nem kellenének béketörekvések. Egészen addig nem késik el a békevágy, amíg megpróbálják az ellenérdekelt felek tárgyalásos úton rendezni a dolgokat. A háború mindig a legrosszabb válasz, de nem mennék bele a politikába az ukrán-orosz háború kapcsán, nem az én területem. Ám azt gondolom, nem szabad egyoldalúan nézni ezt a konfliktust, mert nem egyértelműen fekete-fehér.

– Ahogy az események hatását nézzük, talán pont ezt nem sikerül megvalósítani, teljes orosz eltörlés zajlik a sportban és a kultúra területén is. A téli paralimpiáról kitiltották az oroszokat, de lassan az összes sportág lépéseket tesz az orosz versenyzők ellen, klubokat, válogatottakat zárnak ki a küzdelmekből, a cannes-i filmfesztivál sem fogad orosz delegációt, az egyik streamingszolgáltató felfüggeszti szolgáltatásait Oroszországban…

– Ne is folytassa, gyalázatosnak tartom a sportolókkal szembeni lépéseket. A sport összeköt, képes az összefogásra, a legegyenlőbb küzdelem két fél kötött. Egy nemzet vezetőjének rossz lépései és döntései miatt büntetni kell az összes orosz embert? Kikiáltották: az orosz bűnös nemzet. Láttunk már ilyet a történelemben: Beneš-dekrétumoknak hívták. Rossz és igazságtalan döntések sorát láthatjuk. Az idiotizmusnak nincs határa, hiszen itthon az egyik színház büféjében már orosz vodkát sem lehet majd kapni. Töröljük el az orosz kaviárt, az orosz kultúrát? Felejtsük el Csehovot, Tolsztojt, Csajkovszkijt? Erre mondom azt, megáll az ész. A legnagyobb baj mégis csak az, hogy a hülyeségben komoly országok vezető politikusai járnak élen. Amikor itthon is ellenzéki politikusok követelik, hogy zárjuk el az orosz gázt, belegondolnak a következményekbe, hogy majd gyermekek, családok maradnak fűtetlen lakásokban? Egymásra licitálnak az ostobaságban.

– Visszakanyarodva az új dalhoz és a megosztottsághoz, amit kiváltott: a nemzeti érzelmű művészeknek számolniuk kell ilyen támadásokkal, ha felvállalják a gondolataikat?

– Megtanultam együtt élni azzal, ha nyilvánosságra hozok egy új dalt, albumot, vagy ha valahol megkérdeznek és saját értékrendem szerint elmondom a véleményemet a világról, akkor olyan reakciókat kapok, hogy itt a következő Kossuth-díjas. Mintha ezen múlna! Ott tartunk, hogy az egyik legértékesebb művészeti díjat próbálják bemocskolni azzal, mintha politikai vélemény, politikai teljesítmény alapján ítélnék oda és nem számítana, hogy az adott művész évtizedeken keresztül magas színvonalon teljesít a pályán. Nem egyszer kaptam meg, hogy az Európa című dalomon kívül semmit nem értem el és a mai napig abból élek. Igaz, hogy évtizedekkel ezelőtt írtam egy olyan dalt, ami most is aktuális, játsszák a rádiók, egy évig a slágerlisták élén szerepelt, Európa több országában hatalmas sikert ért el. Nem számít a több száz lemez és kiadvány, amin közreműködtem, a legalább húsz színpadi főszerep, és az sem, hogy részese lehettem minden idők legsikeresebb rockoperájának, az István, a királynak. Több mint negyven esztendeje vagyok a pályán, de a gondolkodásom, nemzeti érzelmeim, kiállásaim miatt az emberek egy része szerint nem vagyok érdemes elismerésre, és ha kapnék egy rangos díjat, csak a politikai megnyilvánulásaimnak köszönhetném. Csak a gyalázkodás és gyűlölködés megy minden téren.

– Az eltörléskultúra a mindennapjaink része, művészként nehezen éli meg?

– Végtelenül szomorúnak tartom. Hazánkban mindezt először 2002-ben tapasztalhattuk meg. Emlékezzünk vissza az országgyűlési választások második fordulójára, amikor Orbán Viktor miniszterelnök hívó szavára, művészek, sportolók, közéleti személyiségek vállalták a részvételt a Kossuth téri nagygyűlésen. Utána olvashattuk az ötszörös olimpiai bajnokról, nemzetünk példaképéről, Egerszegi Krisztináról, hogy a megjelenése miatt már csak a fél ország Egérkéje. Az a baloldali politikus, aki ezt megfogalmazta, nemcsak véleményt nyilvánított, hanem utat is mutatott a hozzá hasonlóan gondolkodó embereknek. Sokszor megkapom azt a kritikát, hogy egy művész miért politizál? Azért engedtessék meg, hogy elmondhassam a saját véleményem a világról. Hasonló értékekkel és gondolkodásmóddal rendelkező művésztársaim a nemzeti oldalon még mindig nem merik vállalni a nézeteiket, pont az eltörlés kultúrája miatt. Amikor engem megpróbálnak valamilyen „bérencnek” kikiáltani, akkor mindig elmondom: ha az értékrendem, amit régóta képviselek, megegyezik egy politikai közösségével, miért ne lépjek fel a rendezvényükön és miért ne támogatnám őket? Ha ezért ki kell vetni a művészvilágból és csak a fél ország Varga Miklósa leszek, nagyon szomorúvá tesz, de akkor is vállalom. Maradtam, aki voltam, nem lettem más ember, azok, akik régen szerették a dalaimat, valószínűleg a művészeti teljesítményét értékelték, ami nem változott csak azért, mert a világnézetem nem egyezik másokéval. Soha nem fogok pártzászlókat lobogtatni, de az értékrendemet nem fogom megtagadni.

– Hosszú évek óta visel egy Nagy-Magyarország-medált a nyakában, nemzeti érzelmű, Trianon-albumot készített, szívén viseli a határon túli magyarság sorsát, kiáll a keresztény Magyarország mellett. Sokszor megkapta már, hogy „magyarkodik”?

– Hideg kiráz ettől az értelmetlen és ostoba kifejezéstől, amit sehol máshol nem használnak, csak hazánkban. Nekünk valamiért mindig szégyellni kellett a magyarságunkat. Sajnos ennek is megvan a történelmi háttere, Trianon óta – de főleg 1945 után – a magyar nemzeti érzést nem azt mondom, hogy teljesen elnyomták, de elfojtották. Ilyen szempontból nekünk tényleg kommunistából is a legrosszabb jutott, mert a román diktátor Ceaușescu, vagy a szerb Milošević és a szlovák Mečiar nacionalista, nemzeti törekvésű kommunista volt, míg nekünk internacionalisták jutottak. Amikor az István, a király rockopera megszületett, az emberek egy részéből ezt az egészséges nemzettudatot elementáris erővel hozta felszínre. Nemzeti szimbólumaink és jelképeink használata azonban sokakban még mai napig ellenérzést vált ki. Egy kedves ügyvéd barátom a budai lakásának ablakába kihelyezte a magyar zászlót, ami teljesen természetes, nincs min megütközni, ha megnézzük az amerikai filmeket, azt láthatjuk, szinte minden házon látható a nemzeti lobogójuk. Hazánkban egyeseknek bántja a szemét, az ügyvéd barátom alatt lakó ismert közvélemény-kutató nem átallott becsöngetni és megkérni, hogy vegye le a zászlót, mert zavarja. De emlékezhetünk egy korábbi köztársasági elnökre, aki az újévi beszéde alatt bevetette maga mögül a nemzeti zászlót, mert nem akart bizonyos érzékenységeket megsérteni. Ilyenkor azért bennem megáll az ütő, hogy a magyar köztársaság első számú polgára az egyik legfontosabb nemzeti szimbólumunkat nem vállalja fel. Én büszke vagyok a magyarságomra, a történelmünkre, jelképeinkre és nem szoktam „magyarkodni”, jelentsen bármit ez a bugyuta szó.

– A Fohász című dal a hamarosan megjelenő új album egyik szerzeménye. Hasonlóan „zajos” fogadtatásra számít a többi dal esetében is?

– Napokon belül jelenik meg az új album a zeneletöltő oldalakon. Összesen hét új dallal jelentkezem, és azt hiszem, a Fohász az egyetlen, amivel darázsfészekbe nyúlhattam, bár ismét kiemelném, nem kampánydalról beszélhetünk és nem előre megfontolt szándékkal jelent meg a választások közeledtével. Az Újratöltve címnek is lehet kicsit pejoratív kicsengése, mert háború dúl a szomszédságunkban és az emberek mindenbe képesek belelátni valami mást. A találgatásokat megelőzve elmondanám, azért esett a választás erre a címre, mert hosszú évtizedek után most állok ismét szerzőként színpadra, hiszen valamennyi dal saját szerzemény az albumon. A legsikeresebb dalom, az Európa zenéjét írtam 1984-ben, és az 1990-ben megjelent Otthonról hazafelé tekinthető szerzői albumnak. Több évtized után mutathatom meg magam szerzőként, Újratöltve.