Eltitkolt évek

Ezt a könyvet mindenképp meg kellett írnom, mielőtt meghalok – tartja fontosnak kijelenteni Pajor András. El is mondja, miért: hogy a titkok, amelyekről sokáig nem volt szabad se írni, se beszélni, feltáruljanak, ismertté váljanak a kamaszok és általánosságban a fiatalok előtt. Márpedig titkok, pontosabban eltitkolt események, személyek, helyszínek bőséggel akadtak a magyar történelem utóbbi száz évében.

A szerző nem történelemkönyvet írt, legalábbis nem a hagyományos értelemben vett szakmai kézikönyvet; személyes sorsok bemutatásával rajzolja fel az évtizedek fordulatait, konfliktusait, emberközelből – például Trianon következményeit. Megismerhetjük Balogh Sándort, aki hadirokkantként jött haza a háborúból, fél karja használhatatlanná vált. Vitézségi éremmel tüntették ki, de Erdélyből el kellett költöznie az anyaországba, mert megtagadta a román állameskü aláírását. Egy másik ember arról mesél, hogy színmagyar családjuk egyik része Csehszlovákiához, másik része a Szovjetunióhoz került. A határt a háború után a magyar falu közepén húzták meg, és nagynénje, aki éppen tejért ment a nagyszüleihez, odaát ragadt…

Ilyen eseményekről nem eshetett szó sehol, mint ahogy bizonyos időszakokat is hallgatás övezett. Bodor mérnök huszonéves fia például régi fényképek és iratok között keresgélve jött rá arra, hogy édesapja az érettségi évében három hónapig nem járt gimnáziumba. Méghozzá azért, mert a Rongyos Gárda tagjaként az első bécsi döntés idején bevonult a Felvidékre. Titkolni pedig azért kellett mindezt, még a hatvanas évek végén is, mert a fiút biztosan nem vették volna fel az egyetemre.