Az „Emese álma” nevét viselő mondavilágnak sok ázsiai analógiája van. A méd király Asztüagész azt álmodja lányáról, Mandanéről, hogy öléből forrás fakad, és ez a forrás elárasztja vizével az egész országot, majd egész Ázsiát. Kürosz perzsa királynak – Ktésziász görög történetíró szerint – anyja meséli álmát, amelyet fia születésekor látott: az ágyékából kiömlő víz hatalmas folyóvá változik, és egész Ázsiát elárasztja. Az oszmánokat Khoraszánból Kisázsiába egy „Er-togrul” (hím turul) vezeti ki, akit Oszmán álmában látott. Abdul Kumral álmában egy turul, vagy ahhoz hasonló királysólyom jelenik meg kiterjesztett szárnyakkal lebegve az ifjú uralkodó fölött, mint a messze terjedő hatalom szimbóluma. Mind a magyar, mind a török dinasztiát alapító származásban aktív szereplő a turul, így válik mindkét népnek totemévé, nemzetségi szimbólumává.

A burjátok mondavilágában az első táltos olyan nőtől születik, akit a sas ejtett teherbe (Holmberg, 1927). Az ázsiai goldok is úgy tartják, hogy a megszületésre váró lelkek madarak alakjában a világfán ülnek, ahonnan a legtisztességesebb asszony méhébe szállnak, ahol uralkodó dinasztiákat indítanak el.

A kazakok egyik mondája szerint egy pusztába menekült asszony egy „uhutól” ikreket fogan, akiknek leszármazottai nemzetségük nagyrabecsült ősei lesznek. Az egyiptomi Íziszt is a „bá-madár” – lélekmadár – árnyékolja be, hogy megszülessen Ozirisz.

Miről szól az Emese álma monda? Levedi törzsterületén – a Fekete-tenger északnyugati részén, a Meotisz vidékén – az onogur magyarokra, illetve a szavárd hunokra súlyos megpróbáltatások nehezedtek. A magyarok ősei azonban nem adták föl reményüket, hanem bíztak a Magyarok Istenében, akiről tudták, hogy majd egyszer újra összekovácsolja népüket és egy nagy uralkodó vezetésével visszafoglalhatják Atilla ősi birodalmát, a Kárpát-medencét. Ügek nagyfejedelem uralkodása idején a kazár birodalom hanyatlásnak indult; a főtáltos azonban megjósolta, hogy a tudás népére rövidesen dicső kor hajnalodik. A jóslatot követő éjszakán a Mágóg király nemzetségéből származó Ügek (Ügyek) feleségének, Önedbelia vezér lányának – Emesének – álmában megjelent Isten szent madara, a turulmadár. Tudtára adta Emesének, hogy mivel népe a megpróbáltatásokat méltósággal viselte, Isten nem hagyta el népét. Ezért az Úr kegyéből fiat fog szülni, akinek utódai dicső uralkodói lesznek népének.

Az archaikus monda, az Árpádok eredetmondájának első írásos változata nem ismert. III. Béla névtelen jegyzője, Anonymus és több más krónikaírónk ismereteiket egy XI. század végén lejegyzett őskrónikából merítették.

Anonymus írásában a monda harmadik fejezetében Emesét „álmában turulmadár ejtette teherbe… Méhéből forrás fakad, és ágyékából dicső királyok származnak, amelyek nem a saját földjükön sokasodnak el…” A XIV. századi Budai Képes Krónikában „Ügek fiat nemzett, akit Álmosnak neveztek el azon eseménytől, hogy anyját egy héja formájú madár ejtette teherbe és méhéből sebes patak áradt… Utódai nem a saját földjükön sokasodtak meg… Ágyékából dicső királyok származnak…”

Létezik az Emese-mondának egy Kézai Simon-féle, egy Pozsonyi Krónika-féle, egy Zágrábi- és Váradi Krónika-féle változata is; valamennyiben az szerepel, hogy Álmos és fi a, Árpád Atillától és a Turul nemzetségből származott.

A monda belső-ázsiai török hagyomány, amely szerint a főemberek, a vezérek „állatősöktől” származnak, hiszen egy férfinak és egy nőnek biológiai kapcsolata nem méltó egy nagy nemzetség elindításához.

Árpád nemzetségének hatalmát a mondavilág mitikus módon támasztja alá. Mivel Atilla nevének hun jelentése „nagy folyó”; e között és Emese álmának folyó motívuma között a hun és a magyar eszmevilág összefüggését is láthatjuk (Görög Emese). Sokan magyarázgatják mondavilágunk jelentőségét, krónikáink szavait – a magyarság tudja és érti.

Kiszely István