Erdély legszebb vármegyeházát diákok őrzik
Lelkes diákcsapat kutatta és mutatta be a helyieknek „online” és „offline” a dicsőszentmártoni Vármegyeháza történetét. Mit ér egy történelmi vetélkedő és változat-e az erdélyi magyar diákok szemléletén? Cikkünkből kiderül.
A világon egyetlenegy helyen markol a griffmadár szőlőfürtöt kard helyett, mégpedig a dicsőszentmártoni vármegyeházán. Hogy miért? A Kis-Küküllő mentén található Nagy-Magyarország egyik legelfeledettebb, ám legérdekesebb borvidéke, ahonnan a királyleányka szőlőfajta származik (a mai Magyarországon leginkább Eger környékén termesztik). A griffes címer pedig a dicsőszentmártoni Vármegyeháza homlokzatát díszíti – kész csoda, hogy még nem verték le, mint a homlokzat másik oldalon lévő államcímerünket.
Kihunyt a régi fény
A mai Dicsőszentmártonból kolosszusként emelkedik ki az egykori Vármegyeháza. Alpár Ignác (1855–1928) épületét nem véletlenül tartják Erdély egyik legszebb vármegyeházának, hisz a kései historista stílusú épületet az Osztrák-Magyar Monarchia egyik sztárépítésze tervezte (többek között nevéhez fűződik a fővárosi Tőzsdepalotát és a Nemzeti Bank épülete). A Vármegyeházat 1890-ben adták át, és bármennyire hihetetlenül hangzik, a helyén előtte még cigányputrik sorakoztak, de a Trianon előtti fejlődés bizonyítéka, hogy a település három évtized alatt egy iparral, vasúttal, iskolákkal és hatalmas közkórházzal büszkélkedő településsé fejlődött.
Ám a Vármegyeház állapota egyre romlik, régi fénye kihunyt. A griffes címer alatti csatorna mögül hullanak a téglák, omlik a vakolat, alatta szalaggal zárták el a területet, nehogy valakinek a fejére essen valami. Homlokzatát több helyen barbár módon átfúrták, ki- és bekábelezték, burleszk látvány az egész, de még romlottságában is méltóságos az épület, a Magyar Királyság tanúja.
Őrök a házban
A griffmadár őriz és véd, az éberség jelképe, ahogyan pár hónapja dicsőszentmártoni magyar diákok őrzik az épületet, ha megvédeni nem is tudják. A Maros megyei kisváros 18 ezer lakosa közül kevesebben mint háromezren vallják magukat magyarnak, Béres Ilona történelem tanárnő és hét diákja azonban eldöntötték, hogy részt vesznek az RMDSZ által kezdeményezett Örökségünk őrei – Fogadj örökbe egy műemléket nevű versenyen. A vetélkedő célja, hogy az épített örökség helyzetére irányítsa a helyi és az erdélyi közösségek figyelmét, Erdély több településéről származó diákcsapat méri össze tudását, tehetségét, és mutatja meg, hogy miért érdemes az épületek történetével foglalkozni.
A kommunizmus idején, majd a rendszerváltás után is román tannyelvű vegyipari gimnáziumként használták a Vármegyeházát, és sajnos a fiatalabb nemzedékek közül sokan nem ismerik a magyar világ örökségét, emlékeit. Éppen ezért az Andrei Bârseanu Elméleti Líceum hét tanulója a Dicsőszentmártoni Vármegyeház Őrei névvel csapatot alkottak, és ,,örökbe fogadták” a Vármegyeházat, a jelenlegi Technológiai Líceumot, amely ideiglenesen helyet ad a fentebb említett középiskola magyar tagozatos tanulóinak is, míg iskolájukat felújítják. A csapat különböző évfolyamok humán és reál osztályainak diákjaiból áll, tagjai Costea Daria, Berecki Izabella, Bényi Andrea, Asztalos Gyöngyi, Dezső Szabolcs, Gedő Botond és Barabás Örs. Először az épülethez köthető emlékek, történetek kutatásának láttak neki, majd interjúkat és videókat is készítettek, valamint egy Facebook-oldalt is működtetnek, ahol beszámolnak az eredményeikről.
A diákoknak már a verseny előtt is feltűnt az épület mostoha állapota.
– Cserepek, téglák és vakolatdarabok hullottak nap mint nap a Vármegyeháza tetejéről. Jómagam nagyon keveset tudtam a történelméről. Mielőtt „őrök” lettünk volna, egy átlagos épületnek tűnt, mivel minden nap elsétáltam előtte. Tudtam, hogy régen Dicsőszentmárton legfontosabb épülete volt, valamint azt is, hogy régen város legjobb szakközépiskolája működött itt – mondta kérdésünkre Costea Daria. Berecki Izabella sem tudott sokat az épületről a vetélkedő előtt.
– Azt tudtam, hogy 365 ablaka van meg 52 terme, ami az év napjaihoz és heteihez kötődik. És tudtam a pince létezéséről, de nem tudtam, hogy milyen hatalmas, míg nem sétáltam ott – mondta a lány.
A diákok idegenvezetést is tartottak az épületben, melynek során próbálták megismertetni a helyiekkel az épület érdekességeit a pincétől a padlásig.
– A pince sok mindenkit érdekelt, hisz ez volt Kis-Küküllő vármegye első közpincéje, és emberméretű, üvegcsempével kirakott hordók maradtak meg benne a monarchia idejéből. Jól szellőzött, száraz, nem véletlenül volt olyan híres. Sőt, a padlócsempén mindmáig látszik az MK monogram, ami a Magyar Királyságot jelképezi. Utána bemutattuk az egész épület belsejét, ahol felelevenítettük annak régiségét. A folyosók, a lépcsőházak lenyűgözték őket, az utolsó megállónk a Vármegyháza bálterme/díszterme volt, ahol bemutattuk annak történetét és mutattunk képeket Dicsőszentmárton régi arcáról. Látszódott rajtuk az érdeklődés és a lenyűgözöttség, ami minket boldoggá és elégedetté tett – mesélte lelkesen Bényi Andrea.
Nem csak „kémia”
– A diákok igyekezete nem volt hiába, mert az épületet csak a régi, olvasott generáció emlegeti Vármegyeházaként, a legtöbben a kémiai szakiskolával és szakközépiskolával társítják. Szomorúan tapasztalom, hogy a helyi közösséget egyáltalán nem érdekli sem a Vármegyeház sem más magyar örökség vagy akár román örökség sorsa. Ezen próbáltak változtatni a diákok – mondta Béres Ilona történelemtanár.
Az épületen belül éppen munkálatok zajlanak, a tanárnő tudomása szerint az eredeti elemek 90 százalékát megtartják, például a díszterem díszei, a folyósok és az ajtók, valamint a külseje eredeti állapotukban maradnak. Mivel a Vármegyeháza műemléknek számít, nem tehetnek meg bármit az épülettel, de sok példát tudnánk mondani arra, hogy az építkezési vállalkozók rugalmasan kezelik a szabályokat.
– Egyelőre a két szárnyban lévő, volt laboratóriumok csempéit távolították el, valamint a pincét ásták ki, erre biztosan szükség volt az alap felújításához. Az igazgató úr elmondása szerint a négy régi hordó érintetlen. A munkánkban minden segítséget megkaptunk a jelenlegi igazgató úrtól, Medrea Olimpiutól, ha nem jártunk volna ide iskolába, nem tudtuk volna ezt a munkát végezni – mondta Béres Ilona.
A diákok pedig nem bánták meg, hogy belevágtak a kalandba.
– A verseny megmutatta, hogy a telefonon és az interneten kívül más jó elfoglaltság is akadhat. A dicsőszentmártoni Vármegyeház megőrzése és híressé tétele egy példaképpé válhat nemcsak a környékbeli falvakban, hanem egész Erdélyben. Habár sokat munkálkodunk, mégis élvezetes volt ez a munka, és meghozta a gyümölcsét, mert továbbjutottunk a regionális szakaszba. Reméljük, hogy még ennél is tovább jutunk és elérjük a fő célunkat – mesélte Bényi Andrea, aki örül, hogy megismerte a város szimbólumát.
Berecki Izabellát az épület rossz állapota sokáig eltántorította attól, hogy érdeklődjön iránta, de ez mára megváltozott.
– Mielőtt őr lettem volna, a Vármegyeháza mindig csak egy unalmas iskola volt, melynek nem ártott volna egy kis újítás. Viszont most, hogy tudom történetét, remélem, meg fog maradni szépsége. Ez volt az egyik legérdekesebb tevékenység ebben az iskolai évben, arra tanított, hogy mindennek van egy története és soha nem lehet megbánni, ha ezt feltárod.
