Ahogy belépünk a kiállításra, azonnal megcsap minket a látvány szuggesztivitásán túl annak eleganciája, emelkedett esztétikuma. Tökéletessége, perfektsége. Feltűnik Tankó Judit magasrendű formaérzéke, sokfélesége, a tervezői szakmához és az általánosan értelmezett textilművészethez való rendkívül erős affinitása, műfajának, anyaghasználatának sokfélesége. S alapvetően: folklórba ágyazott ihletettsége. Érezzük, mennyi munka van az elegancia megteremtése mögött, hogy mennyi ötlet, ugyanakkor kutatómunka rejlik a forma, az esztétikum s az anyag harmóniájának megteremtésében, míg – s ez nagyon fontos – eljutunk ruhái szimbólumteremtő képességeinek felfedezéséhez. Tankó Judit izgalmas egyensúlyt teremt funkció és fantázia között. Alapvető számára a funkció, de ruháival nemcsak e követelményt kívánja teljesíteni, hanem világnézetét is ki akarja fejezni. Mindaz, amit látunk, ruha, fali textil, tükrös, egy erős művész személyiség világhoz való viszonyának manifesztálása is. Miben nyilvánul ez meg? Egyikként a hagyomány és – nevezzük így – modernség, másikként a nemzeti és az egyetemes kutatásában és alkalmazásában. Mindkét dilemma, ellentétpár égetően aktuális a művészetben. Mi legyen a viszonya múltnak és mának, s miként viszonyuljunk e korokhoz? Ha elhagyjuk a múltat, a hagyományt, elveszik sajátos karakterünk. Ez a globális világban szinte természetes. Különösen pl. épp a divat világában, az öltözködéskultúrában, ahol az uniformizáció szinte kötelező. A multikulturalizmus eltünteti a nemzeti sajátosságokat, karaktert, melynek őrzésére azonban mégis minden nemzet törekszik. Fontos tehát a hagyomány és a kortársi szemlélet szintetizálása. S ez Tankó Judit munkásságának erénye és eredménye, hogy ezt sikeresen teszi. S persze lényeges, hogy a hagyomány, szellemi hagyaték alkalmazása ne legyen maradian beszűkült szemléletű, ne legyen konvencionális. A múlt öröksége jelen esetben egy gazdag motívumkultúra, motívumkincs, s ez épül be művészetébe, ő így foglal állást nemzeti és globális dilemmájában. Ősi és sokszor kultikus motívumokat kutat fel és építi be ruháiba, fali textiljeibe, gobelinjeibe. Tankó Judit számára tehát fontos a tradíció és alapérték, a nemzeti önazonosság. Felvidéki és erdélyi gyökerei erőteljes erdélyi motívumkutatást váltottak ki belőle, újszerű anyagalkalmazást, ezzel például a nemez anyagának beépítését ruháiba. És korábban kizárólag gyakorlatias tervezői szempontjaira erősen hatottak ezek az eredmények, s a ruhák megjelenésében alkalmazott szemlélet – Torockó, Mezőség – átültetődött autonóm faliképeibe is. Kender, len, gyapjú alapanyagú munkái megidézik az erdélyi, kalotaszegi templomok kazettás fa mennyezeteinek világát, ugyanakkor jelképi erejű művek. A vezetett technika, a varrott technika új eredményeket hoz. A textilszállal ír is a művész. Formái így látványosan állnak előttünk, virágai, gyümölcsei, a gránátalma, a galagonya, a borostyán, az őszirózsa jelkép is lesz, s hímzési, szövési technikái nemzeti karaktert visznek tovább. Így válnak többé, mint amit egyébként puszta látványuk jelentene. Az igényesen rendezett kiállításon, a tér jobb oldalán sorakoznak sötét alapszínű, Torockót idéző ruhái, a galéria fő fala előtt fehérben pompáznak ünnepélyes öltözetei, majd megjelenik a matyó hímzésű ruhák együttese (mely szintén erdélyi gyökerekre utal), s a kiállítóhely galériáján élvezhetők a tükrösök és úri hímzéses lenvászon, organza anyagú ruhái.

Számára tehát döntő a folklór, az etnográfiai szempontú kutatás és ezek eredményeinek művészetébe való beépítése, s ha ez minőségi – márpedig az –, akkor (ahogy Fülep Lajos állította kilencven évvel ezelőtt) ugyanúgy nemzeti is, mint ahogy egyetemes. E minőségek és értékek tisztelete jegyében áll előttünk Tankó Judit kiállítása, ahol ruhái, tex­tiljei, zászlói jelképek is, s egyben argumentálják, hogy az öltözködéskultúrában is helye van a nemzeti karakter megjelenésének. Így élvezzük ezt a folklórba ágyazott ihletettséget, ruhái, kárpitjai szimbólumteremtő képességét.

Feledy Balázs