Érmellék megtörhetetlen
Újabb kötettel folytatja a nyolc részre szaggatott Magyarország rejtőzködő tájainak fölfedezését Domonkos László. A magyar szociografikus népi irodalom legjobb hagyományait megelevenítő jeles író, publicista a jelenleg kisebb részt horvát, nagyobb részt szerb uralom alatt álló Szerémségről írott Elsüllyedt földön (Unicus Kiadó, Budapest, 2013), a ma szlovák kormányzást tűrő Sáros vármegye magyar emlékeit számba vevő Pompeji magyar hamuja (Patrióták, Budapest, 2021), valamint a történelmi keleti határon túli ősi szállásterületünk félelmes-szép jelenét feltérképező Magyar Moldva – helyzetjelentés az erózió állásáról (Jogar Alapítvány, 2022) után az Érmellékről ad helyzetjelentést Az Ér mellékén – lassú víz, mosott part című kötetében, melyet ezúttal is a Jogar Alapítvány gondoz, és amelyet Hetzmann Róbert, a Patrióták elnöke magyar szemmel készített fényképei illusztrálnak.
Különös vidék az Érmellék, mely ugyan csordultig van magyar múlttal, és arculata ma is makacsul magyar, mégis fájdalmasan kívül esik legtöbb, közös nemzeti ügyeinkre mégoly érzékeny és nyitott honfitársunk figyelmén.
Átmenet ez az Alföld és Erdély, a szatmári síkvidék és a szilágyi dombok között. Itt van közel, kőhajításra vagy még annyira sem a minden egyenes gerincű, igaz szívű magyar által csak átmenetinek tekintett átkos trianoni demarkációs vonal idegen megszállású oldalán. Bizony az Érmellék úgy simul a csonka országtestre, mint kenyérre a héja – idézi Illyés Gyula szép metaforáját Domonkos László. És megállapítja: mélyen magyar táj ez.
Jó megfogalmazás ez. Mélyen magyar, mert a felszínen ugyan terpeszkedhet a történelmi mércével mérve pillanatnyi nagyromán gőg, de a gyökerek messzire érnek, éltető vizekig, örökké futó erekig. Itt, Érmindszenten született a XX. századi magyar líra eltévedt lovasa, Ady Endre, Sződemeteren látta meg a napvilágot a Himnusz költője, Kölcsey Ferenc, Érsemjénben a nyelvújító-szógyártó Kazinczy Ferenc.
Igen, az ősök. Ők mindenütt jelen vannak, állapítja meg Domonkos László. Ott vannak Ady, Kölcsey, Kazinczy szülőfalujában, és mindenütt, amerre barangolt a szerző: Értarcsán, Tasnádon, Szalacson, Érköbölkúton, az első szent királyunk emlékét őrző Szentjobbon, Albison, Székelyhídon, és mind a többi érmelléki településen.
Nekik is köszönhető, hogy, mint a kötet utószava írja, „kis Székelyföldként” Érmelléket nem tudta megroppantani, bekebelezni a több mint száz éve tartó idegen elnyomás. Ott vannak bizony Érmihályfalván is, ahonnan 31 jó magyart tartóztatott le és hurcolt el a román kommunista diktatúra karhatalma, mert 1956-ban Erdély is megmozdult, együtt dobbantak a szívek, együtt izott fel a remény a Csonkaországgal.
Érmihályfalva volt a reménykedő közös gondolkodás, szelíd szervezkedés érmelléki központja, és Sass Kálmán tiszteletes úr, a falu református lelkésze vette vállára az emberek nehéz szabadságvágyát. Törhetetlen helytállásáért leírhatatlanul kegyetlen kínzások után 1958-ban a szamosújvári börtönben megölték a megszálló pribékek.
Érmellék mégis él, mégis magyar ma, száznégy évvel a trianoni országrablás után is. Magyar a szó, magyar a szív, magyar a gondolat – Domonkos László ezzel a jó hírrel szolgál az olvasóknak.
És épül makacsul a magyar múltból a magyar jövő a kultúrahordozó, büszkén önazonos magyar bor képében. Érmellék zászlós őshonos fajtája, a bakator egyre határozottabban követeli vissza jogos helyét ezen a borvidékként is nagyszerű vidéken. Erről tudósít minket a szerző, idézve a küldetés érmelléki élenjáróját, a bihardiószegi Heit Lórándot, aki nem csak borászként, hanem hegedűsként és énekesként is a magyar kultúra nagyságának, életerejének szószólója és nagykövete. Jó olvasni Domonkos László új kötetét, reméljük és kívánjuk, hogy hamarosan az örök egész magyar haza valamely újabb rejtőzködő tájára vezessen el minket.
