Fotó: Vermes Tibor/Demokrata
Rózsa Dávid
Hirdetés

– Egy rövid időszakot leszámítva lényegében egy éve zárva tartanak a magyarországi kulturális intézmények, köztük az OSZK is. Az utóbbi években nagyszabású informatikai átalakulás zajlott önöknél. Mondhatjuk, hogy a pandémia, egyetlen pozitív hatásként, felpörgette a digitalizációt?

– Mivel az informatikai infrastruktúra megújulása már korábban megkezdődött, az első lezárások idején ha nem is zökkenőmentesen, viszonylag gyorsan át tudtunk állni a digitális munkavégzésre. Az is hamar világossá vált, hogy az olvasókkal való kapcsolattartás egyetlen módja az lesz, ha felgyorsítjuk online tartalomszolgáltatásaink fejlesztését. Annál is inkább, mert a nemzeti könyvtárnak egyébként is stratégiai célja, hogy az általa őrzött kultúrkincseket a lehető legszélesebb körben, praktikusan az online térben, ingyen hozzáférhetővé tegye, és ezzel az összmagyarságot szolgálja.

– Az első ilyen különleges világhálós tartalomszolgáltatást tavaly június 4-én, a trianoni szerződés aláírásának századik évfordulóján élesítették: a Fotótérben több mint tízezer első világháborús és a Trianon utáni erdélyi mindennapokat dokumentáló fénykép vált megtekinthetővé és kutathatóvá. A felvételek az OSZK csaknem hatszázezer dokumentumot őrző Történeti Fénykép- és Videótárából származnak. Az­óta négy hasonló platform indult, ezekre milyen dokumentumtípusokból válogattak?

– Augusztusban indítottuk útjára a Földabroszt, amelyben jelenleg csaknem ezer 1850 előtt nyomtatott hazai és külföldi térkép található. A kartográfiák jelentős része a XVIII. században készült, de több XVII. századi kiadás is gazdagítja a könyvtárunk alapítójától, gróf Széchényi Ferenctől származó gyűjteményt. Október 23. kapcsán az ’56-os röplapok és szöveges plakátok adatbázisa került fel a világhálóra Plakáttár címmel. Ezt követte a Régi Nyomtatványok Tára anyagából épülő Régi Ritka, ahol elsőként a bibliofil gyűjtő, gróf Apponyi Sándor jelentős történeti forrásértékű metszetgyűjteményének közel ezer darabja lett virtuális közkincs. Végül idén januárban, a magyar kultúra napján jelentkeztünk az eddigi legkomplexebb tartalomszolgáltatásunkkal: a Hangtár adatbázisban Blaha Lujzától a rock and rollig hatvan év gramofonlemezei hallgathatók, azaz 150 órányi archív hanganyag az OSZK gramofonlemez-gyűjteményéből. Közben igyekszünk legismertebb márkanevünket, a Magyar Elektronikus Könyvtárat, azaz a MEK-et is fejleszteni, amelyben már több mint huszonegyezer kötet megtalálható. Az Elektronikus Periodika Archívumban is több tízezres mennyiségben dolgozták fel a kollégák az online publikált cikkeket. Mindezek mellett folyamatban van középkori kódextöredékeinktől a XX. századi életútinterjúkig még számtalan, eddig csak helyben kutatható kincsünk digitalizálása. A könyvek terén még idén elkezdünk áttérni a manufakturális termelésről az iparira, amihez óriási segítség új, világszínvonalú digitalizációs központunk a nyolcadik emeleten.

Korábban írtuk


– Ahogyan pályázatában is írta, célja, hogy minden tartalom egy rendszerben, egy platformról elérhető-kereshető legyen. Ennek mikor lesz realitása?

– A tervek szerint ez év második felében megvalósul digitális tartalmaink egyablakos, egyfelületes kereshetősége is. Digitális kultiverzumot hozunk létre, ahol ugyanúgy egy helyen lesz minden, csak többen férhetnek hozzá, mint egy könyvtár falai között. Vagy úgy is fogalmazhatnék, hogy eddig építőköveket állítottunk elő, most pedig felhúzzuk belőlük a virtuális könyvpalotát. A munka óriási, és ahhoz, hogy a folyamat végén az eddiginél jóval nagyobb közösség jöjjön létre az OSZK körül, egyre újabb tartalmakkal kell jelentkeznünk, és persze tovább bővíteni a már meglévőket. Ez nem csupán saját kultúrstratégiai pozíciónk megszilárdítása érdekében szükséges, a nemzeti identitás megtartásához és erősítéséhez is hozzájárul. Az online felületen keresztül ugyanis nemcsak azokat tudjuk megszólítani, akik eljönnek hozzánk a várba, hanem a vidék Magyarországán, a Kárpát-medencében és a diaszpórában élő magyarságot is.

– Mik az eddigi tapasztalatok felhasználói oldalról?

– Az adatok azt igazolják, hogy óriási igény van az általunk szolgáltatott tartalmakra: a MEK és többi szolgáltatásunk éves összlátogatottsága is harminc százalékkal nőtt a 2019-eshez képest. A havi egyedi látogatószám félmillió körül mozgott, de a tavaszi hónapokban a hétszázezret is elérte. „Kattintottságunk” pedig havi két- és hárommillió között alakult. Nyilván erre a járványhelyzet, a bezártság miatt fellépő hihetetlen kultúréhség is ráerősített.

– Vagyis a Földabrosz vagy a Hangtár „csaliként” is jól működik?

– Akár. Azt azért fontos elmondani, hogy egy-egy ilyen szolgáltatás létrehozása több annál, mint hogy kiöntünk az internetre sok-sok kép- vagy hangfelvételt, amellyel aztán mindenki csinálhat, amit tud. Ezeket az anyagokat előbb tudományos alapossággal és a nemzetközi könyvtári sztenderdeknek megfelelő módon fel kell dolgozni.

– Hogyan zajlik mindez?

– A fotók, térképek, könyvoldalak és kéziratlapok szkennelése vagy a lemezek, videókazetták esetében az átjátszás az analóg hordozóról digitális platformra csak az első lépés. Sőt, valójában van egy nulladik is, az állományvédelmi előkészítés: a lemezeket például először speciális módon meg kell tisztítani, a dokumentumokat szintén szakértő módon a megfelelő állapotba hozni. Az igazi, nagyon sok élő munkát követelő játék, a tudományos igényű feldolgozás csak ezután következik. Egy gramofonlemezre például nincs ráírva a megjelenés dátuma; ennek, illetve az előadók, a zene- és szövegírók alapadatainak megállapításához zenei könyvtárosok, zenetörténészek kellenek. A nyomtatott dokumentumokat sem elég csak szkennelni. Előbb le kell futtatni rajtuk egy karakterfelismerő programot, hogy a gépek számára is olvashatóvá váljon a szöveg, majd adjusztálni kell őket, azaz körbevágni, retusálni, végül a fájlokat egy következetes nevezéktan alapján elnevezni. A digitális objektumokat aztán fel kell szerelni az úgynevezett metaadatokkal, amelyek segítik az internetes keresőrendszereket, például a Google-t az olvashatóságban, értelmezhetőségben, a kutatókat, felhasználókat pedig az eligazodásban. Ebben a jövőben egyre nagyobb szerepet játszhat a mesterséges intelligencia. A szolgáltatás­építéshez ugyanakkor nélkülözhetetlen a jogtisztázás is, hiszen nem publikálhatunk bármit és bárhogyan. Vagyis a digitalizálás az állományvédelmi előkészületektől a szolgáltatásig terjedő folyamat, amelyben rengeteg szakember vesz részt a könyvtárosoktól a restaurátorokon, a művelődéstörténészeken át a webfejlesztőkig, a webdizájnerekig és a szerzői jogászokig.

– Vajon a jövő az olyan szuperkönyvtáraké, ahol mindez egy helyen véghezvihető?

– Ez az egyébként meglehetősen innovációérzékeny könyvtárosi hivatás természetes fejlődésének eredménye. A pandémia egy éve alatt különösen jól láthatóvá vált, hogy a magyar könyvtári rendszer a közelmúltban folyamatosan fejlesztette a hagyományos és a digitális szolgáltatásokat egyaránt. Az OSZK által működtetett Könyvtári Intézet több száz hazai könyvtár és közel negyven határon túli intézmény reprezentatív adatainak elemzése kapcsán arra jutott, hogy még az olyan hagyományos szolgáltatásokat is, mint a kölcsönzés, mindenhol kreatív módon igazították a karanténhelyzethez. Például szabad ég alatti, külső kölcsönzőpontokat hoztak létre, és sok helyen bevezették a házhoz szállítást is. Debrecenben már a második kölcsönzőautomatát állítják üzembe a megyei könyvtár előtt, mert az elsőt nem győzték újratölteni a kollégák. A különböző könyvtári programok online térbe való áthelyezése szintén általánossá vált; a kínálat a helyismereti vetélkedőktől és a szerzői beszélgetésektől a biblioterápiás és a múzeumpedagógiai foglalkozásokon át a helyi igényeknek megfelelő témákban indított podcastekig ível. Mindez kiváló bizonyítéka annak, hogy milyen kreatív, elhivatott és felkészült emberek dolgoznak ebben a szakmában.

Fotó: Vermes Tibor/Demokrata

– Demeter Szilárd miniszteri biztos nemrégiben mégis több interjúban a közkönytárak szerepének újragondolásáról beszélt. Ez mit jelent pontosan?

– Az ország egész területén szeretnék megerősíteni a közkönyvtárak adat- és információsközpont-szerepét. Hiszen a remek szakembergárda, mint látjuk, adott, a hardveres-szoftveres háttérbázis kiépítése pedig komoly támogatásban részesül az állam részéről. Elég, ha az Országos Könyvtári Rendszer projektet említem, amely egy 2016. november 8-i kormánydöntés értelmében indulhatott meg az OSZK és a Kormányzati Informatikai Fejlesztési Ügynökség együttműködésében. Ennek része volt teljes számítógépparkunk lecserélése, szerverkapacitásaink jelentős növelése, modern digitális oktatótermeink és digitalizálócsarnokunk kiépítése. Ennek a programnak a gyümölcseit a teljes könyvtári intézményrendszer élvezheti majd.

– A könyvtár azonban, ahogyan ön is fogalmazott, elsősorban élő tudásközösség. Nem fenyeget annak a veszélye, hogy ha már otthonról, online is megtalálunk mindent, elvész a személyes találkozások, az olvasótermi kutatás vagy a polcokon való válogatás varázsa?

– Az igazán fontos az, hogy az emberekben megmaradjon a kulturális javak fogyasztása iránti igény, és hogy ennek kielégítése érdekében hiteles és értékes tartalmakkal találkozzanak. Ha eljönne egy olyan korszak, amikor nem lenne már igény a személyes könyvtárlátogatásra, az azt is jelentené, hogy nincs többé igény semmilyen egyéb személyes kontaktusra sem az emberek között. Nem hiszem, hogy ez valaha bekövetkezne. Most, a karantén idején is jól látjuk, hogy az élő eszmecserét, egy konferencia, műhely vagy értekezlet informális részét, a kötetlen „büféasztalos” beszélgetéseket az online világ nem tudja kiváltani: ember voltunk egyik legfontosabb jellemzője éppen az, hogy szomjazzuk egymás társaságát. A könyvtárakra ezért élő formában is mindig szükség lesz. Ráadásul nem minden dokumentumtípus publikálható online, akár szerzői, akár személyiségi jogi okokból. Az is nyilvánvaló, hogy a Halotti beszéd, a Himnusz kézirata, Lázár deák térképe vagy a korvinák messze nem egyenlők önnön digitális kópiáikkal. Hasonló ez az élő és a streamelt színház vagy a hangverseny és a lemez közti különbséghez. Én például Kékszakállú-gyűjtő vagyok, majdnem harminc felvételem van otthon, de ettől még a Müpában, az Erkelben vagy Miskolcon ott leszek, amikor csak játsszák. Az egyediséget nem pótolja semmilyen felvétel. A pillanat szelleme nem digitalizálható.