Erőt nyerni a traumából

Chester Bennington tavalyelőtti halálával kétségessé vált az új évezred egyik legsikeresebb és legnagyobb hatást gyakorló zenekarának a jövője. Mike Shinoda, a Linkin Park egyik alapítótagja, társfrontembere és dalszerzője a fájdalmas időszakot első szólólemezén dolgozta fel, amelyet március 12-én a Papp László Sportarénában mutat be – az énekes önálló dalai mellett a kultikus formáció slágerei is felcsendülnek.

Fotó: ShutterStock.com (illusztráció)

A Linkin Park 2000-ben megjelent Hybrid Theory című albuma pillanatok alatt a legnagyobb példányszámban elkelt debütáló albuma lett a Guns N’ Roses 1987-es bemutatkozó korongja, az Appetite for Destruction óta, idővel pedig a huszonegyedik század legsikeresebb rock lemezévé nőtte ki magát mintegy 32 milliós eladást produkálva. Az együttes elképesztő népszerűsége pedig Chester Bennington 2017-es öngyilkosságáig egy pillanatra sem tört meg, folyamatosan arénákat és stadionokat töltettek meg, illetve a legnagyobb fesztiválokon is fő fellépőként álltak színpadra.

Azt, hogy miként kapaszkodtak fel a színtér abszolút élvonalába és maradtak ott több mint másfél évtizeden keresztül, nem lehet csupán egyetlen tényezővel magyarázni. Kulcsfaktort jelentett a karrierjük során, hogy tökéletes érzékük volt az időzítéshez: a kilencvenes évek közepén a mások mellett a Korn és a Slipkont színrelépésével a nu-metal műfaja már egyre nagyobb teret nyert, a mainstream felé vezető diadalúton azonban a startpisztolyt a Papa Roach sütötte el a 2000 tavaszán megjelent Infest című lemezével, illetve az azon szereplő Last Resort című gigaslágerrel. 

A Linkin Parktól az említett Hybrid Theory fél évvel később debütált a lehető legjobb időpontban és új színekkel gazdagította a frissen beizzított irányzatot (az album producere egyébként Don Gilmore volt, aki olyan együtteseket helyezett a térképre, mint a Good Charlotte, a Simple Plan vagy a Hollywood Undead). A zenekar pályáját az időzítés a későbbiekben is meghatározta: már a második lemezüket követően egyre változatosabb stílusokkal kacérkodtak, dominánssá váltak az alternatív rock, az elektronikus és a hip-hop elemek, ezáltal pedig egyre tágabb rajongóbázist toboroztak maguk köré. Ennek köszönhető, hogy amikor a nu-metal léghajója a kétezres évek közepére egyre inkább leeresztett, és az irányzat olyan sztárjai, mint a Papa Roach, a Limp Bizkit vagy a P.O.D. már nem tudták megőrizni korábbi népszerűségüket, a Linkin Park közönsége még mindig csak terebélyesedett, mert addigra már bőven túlléptek a műfaj keretein. Sok régi rajongójuk a szemükre vetette a populárisabb hangzásvilágot és követelte, hogy térjenek vissza az első két lemezük keményebb gitártémáihoz, azonban éppen a konstans megújulás konzerválta a sikerüket.

Minden együttes egyben terméknek is számít, és mint ilyen, lényeges a csomagolás, a Linkin Parkot pedig mindig erőteljes és egyedi vizualitás jellemezte a videoklipek, a lemezborítóik és egyéb artworkök terén – mindezek részben a zenei karrier előtt grafikusként is tevékenykedő Mike Shinoda társfrontember keze munkáját dicsérik. A külcsínen túllépve a lényeget természetesen a hatalmas tömegeket megszólító dalok jelentették, amelyek kezdetben hatásosan fogalmazták meg a tinédzserkori szorongást és frusztrációkat, több millió gimnazista számára azonosulási pontot jelentve, majd az idő múlásával egyre komplexebb témákat boncolgattak – Chester Bennington elképesztő orgánuma, színpadi jelenléte és karaktere pedig minden említett kulcstényező közül a zenekar legfontosabb pillérének számított. Éppen ezért tavalyelőtti bekövetkezett halála máig betöltetlen űrt hagyott maga után, az azóta inaktív együttes bár nem oszlott fel, a jövőt a tagok sem látják még tisztán.

Mint Mike Shinoda egy interjúban elmondta, mindig a művészethez fordult, ha el kellett rendeznie magában bizonytalan életszakaszokat és ezúttal sem tett másként. A tavaly megjelent Post Traumatic című első szólólemeze ezt a magányos gyászfeldolgozását örökíti meg, a folyamat változatos pszichológiai színein végighaladva: a dalok egy része kifejezetten keserű, olykor dühös, azonban az énekesből áradó pozitív kisugárzás és optimizmus minden tételben tetten érhető. A számokat pedig a Linkin Parkhoz hasonlóan eklektikus stíluskavalkád jellemzi, amely a hip-hoptól és a raptől kezdve a különféle elektronikus irányzatokon keresztül a popig a könnyűzene széles skáláját felöleli. A tételek végére érve azonban mégis úgy érezzük, hogy egy elsősorban egy rock albumot hallottunk – talán mert napjainkban a műfaj fő ismertetőjegyét már nem a gitárok sűrűsége, hanem az őszinte érzelemkifejezés jelenti.

Mike Shinoda tavaly kezdte meg világkörüli turnéját és bár mindenhol tágas színpadok fogadták, személyes dalaival a legnagyobb koncerttermekben és fesztiválokon is képes intim hangulatot teremteni. Saját szerzeményi mellett azonban minden este a Linkin Park slágereiből is bőségesen válogat, miként teszi ezt majd a Papp László Sportarénában is.