Erotika és szenvedély

Bár a „make love, not war!”, azaz „szeretkezz, ne háborúzz!” szállóige csak az 1960-as években, főként a vietnámi háború elleni tüntetések idején vált világszerte ismertté, tartalmával már az ókorban is egyetérthettek. A görög és a római mitológia ugyanis tele van istenek, varázslatos lények és halandók csatározásaival, de még inkább szerelmi kalandjaival. Ezek a talán romantikusnak nem is annyira nevezhető, ám kétségkívül buja érzékiséggel átitatott történetek a szerelem költőjeként számon tartott Ovidiusnak köszönhetően lettek igazán népszerűek. Nem véletlenül. Hiszen az emberi hasonlatosságra teremtett és a ránk jellemző tulajdonságokkal felruházott istenekkel vagy istennőkkel bárki könnyen azonosulhatott. A vonzalom, a csábítás, a másik fél közeledésének elutasítása vagy elfogadása, a beteljesült vagy viszonzatlan szerelem így vált kortalan és örök témává az irodalomban és a művészetben egyaránt.

A mitológiai történetek feldolgozásai széles skálán mozognak, főszereplőjük pedig leginkább az istenkirály, Zeusz, aki ég és föld teljhatalmú uraként csábított el égi és halandó nőket, asszonyokat. A legendák szerint a főistennek közel negyven szeretője volt, akik számos isteni és félisteni gyermekkel ajándékozták meg. Az utókor persze ezt a féktelen erotikus vágyat „a természet fajfenntartó erejeként” értelmezte, ugyanakkor a feleség, Héra, az Olümposz királynőjeként már nem volt ennyire elnéző férje hódításaival szemben. A hűtlen Zeusz, mivel mohó vágyainak nem tudott ellenállni, kénytelen volt különféle cselekhez folyamodni. Leleményes átváltozásainak köszönhetően általában valamilyen állat bőrébe bújva csábította el és ejtette teherbe kiszemelt „áldozatát”. Az egyik legismertebb hódítása Tündareósz király felesége, a legendásan gyönyörű spártai királyné, Léda volt, akit fürdőzés közben, hattyú képében varázsolt el.

Az isteni kaland több híres művészt is megihletett, Léda és a hattyú Zeusz szeretkezését számtalan műalkotás örökítette meg. A Szépművészeti Múzeum kiállításán a téma nemcsak festményen, de szobron, ezüstérmen és cinkográfián is megjelenik. Székely Bertalan 1871-es olajvásznán például fehér virágokkal teli bokor tövében, a vízparton talál rá Lédára a vágyakozó Zeusz, míg Gauguin egy, a japán metszetek hatását idéző porcelántáltervén pajzán tréfaként ábrázolja a jelenetet. Cinizmusát a „rossz, aki rossz­ra gondol” felirat csak még jobban felerősíti.

A Szépművészeti Múzeum és a Magyar Nemzeti Galéria gyűjteményeinek anyagából összeállított kamarakiállítás alkotásain visszatérő téma Európé elrablása, Diana és Endymion párosa, valamint Danaé története is. Ez utóbbi szerint az argoszi királylányt, hogy ne születhessen meg az a gyermek, aki egy delphoi jóslat szerint megöli nagyapját, egy ércszobába zárva őriztette Akrisziosz. Zeusznak azonban megtetszett Danaé, akit végül a tetőn keresztül, aranyeső képében csábított el és ejtett teherbe.

A festményre kívánkozó történet már a XVI. századi németalföldi festőket is foglalkoztatta, de különösen kedveltté az 1600-as évek elejétől vált. Jacob van Loo kiállított kompozíciója a szentpétervári Ermitázsban ma különös gonddal óvott Rembrandt-festmény hatását mutatja, legalábbis erre utal a Danaét ábrázoló póz, illetve a hangsúlyos fény-árnyék kontraszt. Mindeközben a hideg színek, illetve a nő szoborszerű, de mégis érzéki megformálása Van Loo képét mégiscsak egyedivé teszi. Danaé történetét a tárlaton Van Loo mellett Giulio Bonasone 1545 körül készített erotikus metszetsorozatán, Antonio Bel­lucci­nak a XVII. század utolsó évtizedében festett képén, Ferenczy Béni bronz kisplasztikáján, valamint Barabás Miklós Tiziano-másolatán keresztül is megismerhetjük.

A szépséges föníciai királylány, Európé és a hófehér bika képében megjelenő Zeusz kalandját más-más megközelítésben ugyan, de Valentin Lefébre, Giulio Bonasone, Robert Frangeš-Mihanović, Karel van Mander és Bartolomeo Bellano is feldolgozta.

A fenti névsorból is látszik, hogy az Isteni csábítás kurátora, Tátrai Júlia a kamaratárlatra nemcsak műfajilag eltérő alkotásokat választott, de arra is figyelt, hogy azok a kontinens különböző területeiről érkezzenek. A Michelangelo-teremben ráadásul olyan munkákkal is találkozhatunk, amelyeket eddig ritkán vagy egyáltalán nem láthatott a nagyközönség. Kifejezetten erre az alkalomra restaurálták ugyanis Luca Giordano körének Venus és Vulcanus című, eddig raktárban őrzött festményét, melyről csak most, az elsötétedett lakkrétegek és az átfestések eltávolítása után derült ki, hogy pontosan melyik mitológiai jelenetet is ábrázolja. Az újonnan felbukkanó részletekkel vált ugyanis nyilvánvalóvá, hogy a kép hátterében Vulcanus kovácsműhelye látható, ahol már javában készül az a láthatatlan fémháló, amellyel a tűz és a vulkánok istene csapdába ejti majd hűtlen feleségét, Vénuszt és az őt elcsábító Marsot.

Jóllehet az Isteni csábítás képeinek túlnyomó többsége nem provokál, céljuk sokkal inkább a szépség, az érzelmek és a testiség képi megjelenítése, ám mivel a mitológiai történetek feldolgozásai széles skálán mozognak a finoman erotikus hangvételű alkotástól a szexualitás kendőzetlen ábrázolásáig, megtekintésük csak 16 éven felülieknek ajánlott.