Értékőrzés, közösség és az alkotás öröme

A Hagyományok Házában a nemezkészítő, kosárfonó, takács, szőnyegszövő, gyékény-, szalma- és csuhétárgykészítő mesterségeket két éven át tanuló hallgatók vizsgatárgyaiból rendeztek kiállítást, ami távolról ugyan, de kicsit emlékeztet arra az időre, mikor a vizsgaremek elkészítésével bizonyította az inas a céh mestereinek, hogy kitanulta a szakma csínját-bínját. A Játéktól a mesterségig című kiállítás a tárgyakon és persze a hozzájuk kapcsolódó dokumentáción keresztül betekintést enged a népi kézművesmesterségek oktatásába, azok évtizedek alatt kiérlelődött módszertani hátterébe, a tárgytervezés ihletett pillanataiba, a fogások megtanulásának hosszú és fáradságos folyamatába. Sőt, a népi kézműveshagyomány által megkövetelt szerteágazó és komplex látásmódba is, ami minden egyes mesterség elsajátításához elengedhetetlen. Játék és mesterség fogalmai nagyon is közel állnak egymáshoz, hiszen az alkotás és az önfeledt játék mélyén ugyanaz az éltető erő, az öröm munkál.

Időtlen szépség

A kiállításon sétálva feltűnő, hogy a tárgyak mindegyike csodaszépen kivitelezett alkotás, amelyekben felsejlik alkotója egyénisége is. Elég a nemezből készült ruhák, ágytakarók vagy a rögtönzött polcokon sorakozó, szépérzéket és kreativitást is felcsillantó nemezjátékok ízléses, egyedi darabjaira gondolni. A vidám állatfigurákkal borított nemezszőnyeg éppúgy a gyerekszoba dísze lehet, mint akár az ősi motívumokkal díszített nemez ülőpárna, nem beszélve arról, hogy a műanyag gyermekjátékokra jellemző harsány színek, szintetikus anyagok helyett itt lágy formákat, természetes anyagokat és a szemnek jóval kellemesebb színeket használtak a készítők.

A kézművestárgyakat különböző enteriőrökben mutatják be a rendezők, jelezvén, hogy a kamrában, a hálószobában, a gardróbban vagy a gyerekszobában, azaz egy XXI. századi lakásban is érvényesülhetnek ezek az alkotások. A gardrób tartalma talán az egyik legkülönlegesebb: a fogasokon alkalmi kiegészítőként hordható stólák, nemezből készült kesztyűk, sapkák, táskák sorakoznak, míg a női test vonalát követő nemezruha az öltözködés kissé extrémebb, de mindenképpen izgalmas lehetőségeit villantja fel. A hálószoba szövött falvédője és ágytakarója pedig – már csak az anyag adottságai okán is – nemcsak meghittséget és melegséget sugároz, hanem a percnyi divatok és pillanatnyi trendek feletti szépséget is. Nem csoda, ha a nagy lakberendezési áruházak időről időre kínálatukba emelik a hagyományos kézművesség esztétikáját idéző tárgyakat. Ezek előállítása persze más léptéket, körülményeket igényel, és nem sok köze van az etikus gyártáshoz vagy a fenntarthatósághoz.

A tárlat konyhai kamrának berendezett enteriőrjében látható szövött, fonott holmikat elnézve csupa praktikus és nagyon is használható darabokat látunk: a kenyeres vagy pékárus textilzsákocskák, a zöldség, gyümölcs tárolására használt kosarak, csuhéból készült tárolók mind-mind évszázadon keresztül bevált kellékei voltak a paraszti háztartásnak – és lehetnek azok a maiaknak is.

Tudatos örökség

A tárgyakra jellemző kifinomult esztétika – ami egyszerre mesél alkotója kézügyességéről és az évszázadok alatt kikristályosodott technikákról – szemléletformáló hatással lehet személyes környezetünkre is. A kiállított tárgyak mindegyike falun egykor szinte mindig kéznél lévő, természetes anyagokból készült, megmunkálásuk pedig ma is száz százalékig természetbarát, hiszen az alapanyagok mellett a kézműves technikán, valamint a kitartáson és kézügyességen kívül más nem szükséges hozzá.

A kiállítás rendezői fontosnak tartották, hogy az említett régi alapanyagokat is fókuszba helyezzék, hiszen műanyagból épített világunkban ezeket kevéssé ismerjük: külön asztalkán felcímkézve kerül a közönség elé például a len, a kukoricacsuhé, a gyapjú, ezeket meg is lehet fogni, tapintani. Még arra is figyeltek a rendezők, hogy az installációk és az egyéb dizájnelemek is egytől egyig természetes, illetve újrahasznosított anyagból készüljenek. Vagyis a fenntarthatóság, a környezettudatosság nem valamiféle menő címke, hanem a népi kultúra szellemiségéből és persze a létrehozott tárgyak természetéből fakad.

Értékeket őriznek

A kézzel alkotás öröme a mindennapi stresszre is gyógyír lehet, elég csak a pszichológiában először Csíkszentmihályi Mihály által leírt flow-élményre gondolni, ami az ember a számára örömet adó tevékenység alatt érezhet, mikor minden más jelentéktelenné válik, az egyén pedig szinte teljesen feloldódik a cselekvésben. Ahogyan Pintér Piroska, a Hagyományok Háza szövőszakképzésének szakoktatója fogalmaz: napjainkban, amikor minden az éterben, a virtuális világban zajlik, a kézzel készült tárgyakban a kézműves újra megtalálhatja önmagát. És tegyük hozzá, közösségre is találhat, mégpedig értékőrző, összetartó közösségre.

A tárlat megnyitóján Both Miklós, a Hagyományok Háza főigazgatója elmesélt egy történetet, ami különös látószögbe helyezi a kiállított anyagot. Még a kétezres évek elején járt terepmunkán, amikor megismerkedett egy elképesztő tudású, számos balladát, népdalt ismerő idős asszonnyal, aki szebbnél szebb szőttesekkel, tárgyakkal gazdagon berendezett házban élt. Évekkel később, amikor az idős nő elhunyt, egyetlen hozzátartozója, a lánya régi tárgyainak, szőtteseinek java részét elégette. Mikor a néprajzosok megkérdezték tőle, nem sajnálta-e azokat a gyönyörű régi tárgyakat a tűzre vetni, a nő csupán annyit felelt: nem vagyok olyan szegény, hogy ne tudnék új dolgokat venni magamnak. A tárlatot végigjárva megérthetjük, ettől a szemlélettől mára igen messze jutottunk, és ez elsősorban a revival mozgalomnak köszönhető: a néphagyományok (újra)felfedezésével a hagyományos kézművességben rejlő értékek is egyre inkább megbecsültséget szereznek a társadalomban. És ezt a fajta készséget és tudást újratanulva művelője nemcsak saját életét, de környezetét is sokkal gazdagabbá teheti.

A tárlat főkurátora Benedek Krisztina, az intézmény Népi Kézművesség és Népi Iparművészeti Szakcsoportjának szakmai vezetője. A kiállítás szeptember 25-éig látogatható a Hagyományok Házában.