Eső után köpönyeg – új narratívával mentegetik a botrányos olimpiai megnyitót
Miért nem menti meg a párizsi olimpiai megnyitó koncepcióját, ha elfogadjuk a liberális sajtóban körbejáró narratívát, miszerint a szervezők nem is Leonardo da Vinci Az utolsó vacsora című művéből, hanem egy holland festő festményéből merítettek ihletet?
Transzvesztiták, féktelen tobzódás és erkölcsi züllés – Ünnepség francia módra
Formabontó, egyedi megoldásokkal készültek a franciák a párizsi olimpia megnyitójára, ami aztán világszerte felháborodást váltott ki. „Ha az emberek megsértődtek, azt nagyon sajnáljuk” – mondta utóbb erre reagálva Anne Descamps, a Párizs 2024 szóvivője.
A szervezők magyarázkodni is kényszerültek, a legnagyobb felzúdulást Az utolsó vacsorára emlékeztető bizarr jelenet váltotta ki, amelyben transzvesztiták is szerepeltek. A Francia Püspöki Konferencia szombaton közleményben ítélte el „a kereszténység kigúnyolását és ironizálását szolgáló jeleneteket”.
A sajtónak Thomas Jolly, a párizsi olimpiai megnyitóünnepség művészeti vezetője arra kérdésre, hogy Az utolsó vacsora volt-e a jelenet alapja, azt mondta: „nem az ihlette”.
„Azt hiszem, teljesen egyértelmű volt, hogy Dionüszosz érkezik erre az asztalra. Azért van ott, mert a görög mitológiában ő a mámor, a bor istene, ami egyébként Franciaország egyik legismertebb jelképe, na meg ő Sequana, a Szajna istennőjének az atyja” – mondta a rendező. „Az elképzelés inkább az volt, hogy egy nagy pogány ünnepet idézzünk meg, amely az Olümposz isteneihez kapcsolódik, azaz az olimpizmushoz” – tette hozzá.
A párizsi, 2024-es megnyitóünnepség hivatalos videóját közben törölték az olimpia fiókjából, mivel a nézők reakciói egyre durvábbak lettek – írta meg a Daily Mail.
Aztán később az az értelmezés kapott szárnyra, hogy az alkotók valójában nem Leonardo da Vinci alkotására reflektáltak, hanem egy kevéssé ismert holland festő, Jan Harmensz van Bijlert az Istenek ünnepe című festményére asszociáltak a megnyitós jelenetükkel.
A hazai tudományos állapotokat jól jellemzi, hogy a kérdésben portálunknak nyilatkozó művészettörténész, kutató a humán- és társadalomtudományi közeg átpolitizáltsága miatt végül csak név nélkül mert megszólalni.
A Harmensz-festmény előrángatása sem menti fel a szervezőket
Megnézve a két festményt és a megnyitó képsorait, már laikusként is hasonlóságokat fedezhetünk fel.
– Leonardo da Vinci Az utolsó vacsora című falfestménye, amely 1495-98 között keletkezett, a világ egyik talán legismertebb műalkotása. Sajátos stílusával, szimbólumrendszerével, kompozíciójával, kvalitásával a reneszánsz egyik kiemelkedő alkotása. Mivel rengeteg reprodukció készült róla, látjuk filmekben, megvehetjük szuvenírként, még a gyengébb utánzatokat is azonnal felismerik a világ bármely pontján. Népszerűsége legalább akkora, mint a Mona Lisáé. A párizsi olimpiai megnyitót nézve, amikor még csak a központi alakot mutatta a kamera, művészettörténészként már biztos voltam benne, hogy Az utolsó vacsora parafrázisát fogjuk látni – mondja a kutató.
A sajtóban megjelent alternatív magyarázat szerint Az istenek ünnepe című 1630 körül készült holland festményt vették alapul a koncepció megálmodói.
– Az úgynevezett bacchanália ábrázolások a görög Dionüszosz-kultuszon alapulnak, és általában nem egy asztalnál zajló vacsorajelenetet ábrázolnak. Erről egy egyszerű Google-kereséssel bárki meggyőződhet. Az említett Harmensz-kép érdekessége pedig éppen az, hogy egy bacchanália-jelenetet a Leonardo-falkép kompozicionális parafrázisaként mutat meg. A Harmensz-kép usque negyven évvel későbbi, és szemmel láthatóan magán viseli a Leonardo-kép – kompozicionális – hatását. A probléma egyébként éppen az a képpel, mint a párizsi megnyitóval: a deszakralizáció. Gondoljunk csak Albrecht Dürer híres, 1500 körül készült önarcképére, amelyben a kizárólag Krisztusnak fenntartott, frontális, a néző szemébe néző pozícióban mutatta meg saját magát. A kép bármelyik értelmezése, a pozíció deszakralizálása vagy a saját magát isteni pozícióba emelő művész mindenképpen megütközést váltott ki – kiváló művészi kvalitásai ellenére – magyarázza a művészettörténész.
Jogos a felháborodás
– A keresztények számára mindenképpen megkérdőjelezhető az olimpiai megnyitó vizuális nyelve, sokan blaszfémiát, istenkáromlást is emlegetnek. Bár a blaszfémia sok esetben nem megengedett, néhol törvényileg is szabályozott, a szekuláris társadalmakban a szólásszabadság képviselőivel komoly vitákat, morális és jogi konfliktusokat eredményezhetnek – hívja fel rá a figyelmet a kutató.
Így történt ez a párizsi olimpiai megnyitó esetén is, amelyet egymilliárd, hazájára büszke ember egy sportesemény nyitányaként szeretett volna megtekinteni, és ehelyett valami egész mást kapott. Az Ünnepség című jelenet még a nem vallásos közönségben is felháborodást, viszolygást váltott ki. Az utolsó vacsora kérdésétől függetlenül is azt érezhettük, hogy valami beteges, bizarr dolgot látunk, amit az Olümpusz isteneinek színes világára való hivatkozás sem tett elfogadhatóvá.
– A görög mitológiában a kozmosz az istenek és a világegyetem rendjét jelenti, egy olyan rendről van tehát szó, amelyben az istenek különböző, egymást kiegészítő erőket testesítenek meg. Ilyen Apollón és Dionüszosz is. Apollón többek között a rend, a harmónia és a művészetek istene, a hozzá kapcsolódó kultuszok a mértékletesség, a tisztaság és a racionális gondolkodás üdvözlései. Hozzá kapcsolódik az értelem, a logika, a művészetek, különösképpen a zene és a költészet. Ezzel szemben Dionüszosz a bor és mámor istene, az apollóni értelemmel szemben az ösztönök, a szenvedély birodalma az övé, amely sokszor a szabályok megszegését is jelentette. Nagyon fontos hangsúlyozni, hogy az apollóni és a dionüszoszi erők közötti egyensúly a világban és az emberben lévő harmónia záloga – mondja a kutató. Egy jó példát is említ hazánkból:
– Kiváló építészeti példája ennek a budapesti Zeneakadémia épülete, ahol a dionüszoszi erő vizuális bemutatásán keresztül jutunk a fenséges koncertterembe, Apollón világába – mutat rá a művészettörténész.
Az olyan nem bántó, de formabontó megoldások, mint az olimpiai üst hőlégballonként való megjelenítése is problémákat vet fel a kutató szerint.
– A párizsi olimpiai megnyitón sokak számára elmaradt a katarzis, amelyet például az 1992-es barcelonai olimpia megnyitóján érezhetett az ember, amikor igen rendhagyó módon, egy nyíllal gyulladt fel az olimpiai láng. Párizsban a ledes hőlégballon hol felszáll, hol leszáll, nem lobog a magasban az olimpiai láng. A dionüszoszi után nem következett az apollóni: nem lett egyensúly, harmónia, feloldás vagy megváltás – összegez a kutató.
„Köszönjük szépen, megmutatta a Nyugat magát, és mi pontosan értjük Orbán Viktor szavait, hogy ez az az út, amin mi nem akarunk menni” – mondta Bencsik András a Sajtóklubban.
