Fotó: MTI/Kovács Tamás
Fabiny Tamás, a Magyarországi Evangélikus Egyház elnök-püspöke igét hirdet a húsvétvasárnapi ünnepi istentiszteleten a budavári evangélikus templomban 2023. április 9-én.
Hirdetés

A Magyarországi Evangélikus Egyház elnök-püspöke úgy fogalmazott, Jézus a kereszten, önként vállalt, önfeláldozó szenvedésben lett király, és örökké az marad. Különbözött a földi uralkodóktól abban is, hogy nem a kiváltságosokat jutalmazta, feltámadottként sem őket kereste, hanem a megvetetteket, a periférián élőket – tette hozzá.

A városon kívül állt a Golgota is, de Jézus életében sem csak Jeruzsálemben fordult meg, zarándokként járta a peremvidékeket Galileától Samárián át Júdeáig, de nem hódítóként, nem a hatalom szeretetével, hanem a szeretet hatalmával – hangsúlyozta. Fabiny Tamás szerint a híveknek, Isten mai zarándokainak sem a földi Jeruzsálem az igaz cél, hanem a mennyei. Ha valaki meghal, abban kell bízni, hogy már úton van, ott állhat majd a város küszöbén és bevezetheti oda a feltámadott Jézus – szögezte le.

Jézus feltámadása a remény, amely elűz minden félelmet, ő a fundamentum, amelyre az Úr az egyházát építette, a sarokkő. Miként a reformátor Luther Márton számára oly sokat jelentő 118. zsoltár is fogalmaz: „az Úrtól lett ez csodálatos a mi szemünkben” – hangsúlyozta az elnök-püspök.

Azóta is hányan és hányan élhették át e sorok vigasztalását és hirdethetik ma is, hogy Isten gyülekezete olyan közösség, amelynek tagja osztoznak örömökben és terhekben, tanúskodnak arról, hogy a krisztusi szeretet örökké tart – fogalmazott Fabinyi Tamás.

Korábban írtuk