Fél évszázad dalai a billentyűk urától
Kétszázötven hanghordozón szerepel, színházi darabok sokasága fűződik a nevéhez, legendás zenekarokban játszott. Ő a magyar rockzene egyik legismertebb, legnagyobb hatású előadója. Papp Gyula, a billentyűk ura ismét nagy dobásra készül.
– Hetvenéves leszel november végén, ilyenkor szinte magától adódik egy zenész életében a nagy életműkoncert.
– A koncert címe Generációk közt, még pedig azért, mert művész vendégeim gyönyörű életkori ívet rajzolnak majd meg a jubileumi műsorban. Pár nevet hadd mondjak: Charlie, Zalatnay Cini, Vikidál Gyula, Török Ádám, Dinamit zenekar, Nyerges Attila és persze sokan mások. Hogy mit játszom majd? Ötven esztendő terméséből kellett szemezgetnem, nem könnyű ilyenkor a választás. A Bartók-átdolgozások nem maradhatnak ki, de a Skorpió, a Dinamit és a többi egykori zenekarom dalai is felcsendülnek majd az Erkel Színházban október 11-én, 19 órai kezdettel.
– Az orgonisták általában a komolyzene felől érkeznek, sokan zongoraművésznek készülnek. A te pályád is hasonlóan indult?
– A tanárom tehetségesnek tartott, bejutottam a konzervatóriumba Kertész Lajoshoz, akiről azt tartották, hogy talán a legjobban zongorázik Bartókot. Kocsis Zoltán évfolyamtársam volt, átjárt hozzánk zongorázni a szünetekben, Berkes Kálmán előttem ült, Ránki Dezső pedig velem egy padban. Ez volt a „Pálma-brigád”, mert foci után eljártunk a Pálmába habos kávét inni.
– Gondolom, ezeknek a barátságoknak, kapcsolódásoknak lehetett gyümölcse legendás vonzalmad Bartók Béla munkáihoz.
– Annak idején, amikor 1970-ben megcsináltam a Bartók-átdolgozásomat, Orszáczky Jackie egyszer megjelent lódenkabátban, és rám parancsolt: na, játszd csak el a Bartókot! Így kerültem a könnyűzenébe, olyan nagyságok megtisztelő társaságába, mint Szörényi, Fogarasi, Frenreisz és a többiek. A Jung-féle kollektív tudattalan megnyilvánulásának tartom, hogy nagyjából ugyanakkor, tőlem teljesen függetlenül Emersonék is megcsinálták az Allegro Barbarót. Néhány évvel ezelőtt aztán Török Ádám szólt nekem, hogy újítsuk fel a Minivel roppant sikeres Bartók-darabunkat, hangszereljem vonósnégyesre. Akkor, 2016-ban halt meg Kocsis Zoli, Keith Emerson pedig öngyilkosságot követett el. Az ő tiszteletükre megcsináltam az Allegro Barbarót, 2017-ben a Tabánban 25 ezer néző előtt mutattuk be a darabot. Leslie Mandoki ott volt, hallotta, később felhívott, hogy németországi stúdiójában rögzítsük a darabot. 2019-ben megcsináltuk, szvit lett belőle, négy koncertet adtunk, Hamburgban, Münchenben, Dortmundban és Berlinben több ezer ember előtt. Büszke vagyok, hogy mindenütt állva ünnepeltek zenésztársaimmal, a Supertramp, a Toto zenészeivel és más világhírű művészekkel.
– Ha már a Mini szóba került: pályádat tekintve talán ez volt leginkább az a zenekar, amelyet legalább megtűrt a hatalom.
– A Mini progresszív rockzenét játszott, ezt eleve nem nagyon értették, támogatták, de istenigazából nem nyomtak el minket. Három kislemez is megjelent, szóval valami nyom is maradt utánunk. Igazság szerint én is valamennyire ludas vagyok a Mini balszerencséjében, akkoriban hatalmas zenekari keringő zajlott. Egy időben például úgy volt, hogy megyek a Fonográfba. Lett volna talán nagylemez is, de sorozatos szerencsétlenségek, félreértések miatt erre csak öt évvel később kerülhetett sor.
– A Skorpióval pedig az akkori magyar rockzene csúcsaira törtetek. És talán el is értetek oda: mindenki úgy emlékszik, hogy óriási sztárok voltatok, irigylésre méltó, menő életformával.
– Ebben van valami. Amikor például Kanadában jártunk, mindenki kanadainak nézett minket a ruhánk alapján. Frenreisz Karesz zsenialitásának köszönhető, hogy már 1974-ben észak-amerikai turnéra mehettünk. Négy évvel később a turkui fesztiválon pedig Eric Burdonnel, a Uriah Heeppel, Bob Geldoffal állhattunk egy színpadon. Lengyelországban huszonöt nap alatt ötvenkét koncertet adtunk, aztán hazaugrottunk pár bulira, majd irány az NDK, ahol óriási sztároknak számítottunk. Őrületes évek voltak. Velem négy lemeze jelent meg a Skorpiónak, de azt megfejeltük egy angol nyelvű gyűjteményes kiadással 1978-ban. Egy évvel később barátságban váltunk el.
– Aztán jött a Dinamit.
– Sokan úgy emlékeznek, hogy államilag támogatott zenekar voltunk, pedig addigra csak nekem, szerzőként már hét aranylemezem volt különböző zenekarokkal, szólistákkal. Olyan nagyon nem kellett támogatni. A Dinamit megszületésében döntő szerepe jutott a roadoknak, őket kérdeztük meg, hogy úgyis ti hangosítotok, ki lenne alkalmasabb énekesnek: Révész Sanyi vagy Vikidál Gyula? Egy emberként vágták rá, hogy Vikidál! Valóban, ő illett legjobban ahhoz a zenei koncepcióhoz, amit a Dinamit képviselt akkoriban. A nagy állami támogatás kimerült annyiban, hogy felvehettünk egy nagylemezt, majd még egyet, utána felbomlott a zenekar.
– Sajnos gazdag zenei pályád minden részletére nem térhetünk ki. Inkább azt kérdezem: ha most tizenhat éves pályakezdő lennél, könnyebb vagy nehezebb volna a helyzeted, mint annak idején?
– Sokkal nehezebb. Nagyon megváltozott a világ, megváltozott a zenei környezet, gondolj például a világjárványra. Az a mi világunk volt, ez már egy másik, amit hetvenéves fejjel néha nehéz megérteni. Emlékszem, a régi öregek mennyit mondogatták: én itt már semmit sem értek, de nem is akarom megérteni! Én igyekszem nyitott maradni, dolgozom, mindig tervezek valamit. Most például a jövő heti születésnapi bulit az Erkel Színházba. Alig várom, hogy színpadra léphessek!
