Hirdetés

A százlelkes ormánsági Bogdásáról indult Szatyor Győző népi iparművész pályája: az eredetileg földrajz–rajz szakos tanár ma a Magyar Művészeti Akadémia (MMA) népművészeti tagozatának rendes tagja, kötete így az MMA támogatásával látott napvilágot. Az alcím (Szakralitás a népi kézművességben) pedig pontosan eligazít a tartalmat illetően: Szatyor a pályatársak és saját munkái bő válogatásával járja körbe a népi egyházművészet tárgykultúráját, kiegészítve az úgynevezett magas művészet alkotásaival. A képeket népi vallásos énekek, zsoltárok és a szerző saját gondolatai kísérik, segítve az olvasót, hogy elmélyedjék e szellemi körben.

Mivel ma már kevésbé magától értetődő, hogy mindenki ismerje a vallásos élet eszközeit és kifejezéseit, ezért a szerző a „művelt nagyközönség” igényeihez igazodva felsorolja a legfontosabb tudnivalókat is. A könyv első harmada egyfajta szakrális építészeti áttekintés, majd a „szent tér”, a templombelső szerkezetének és berendezésének részletezése, a reformáció kialakulása, a református templombelső leírása révén eljut szűkebb pátriája, az Ormánság templomainak taglalásához is.

A kötetben szó van még a népi vallásos élet jelképrendszeréről, a formakincs mellett külön kitérve a viseletek szín- és számszimbolikájára is. A népi alkotókedv kifejezésére különösen alkalmasak voltak az állatszimbólumok (hal, bárány, pelikán, kakas stb.), a növények (almafa, pálmafa, érett kalász, szőlőfürt); ezekről szintén szó esik, ahogy a népi vallásosság nem templomhoz kötött megnyilvánulásairól is a hozzájuk tartozó tárgyakkal (betlehem, fejfa, kereszt). Szatyor Győző emellett kiemelten foglalkozik a festett kazettás mennyezetekkel. Ezeket maga is sorra készíti, de a nevéhez nem csak hasonló szakrális jellegű munkák fűződnek, rengeteg játszótér, közösségi épület, berendezési tárgy és önálló szobor alkotója is.

Korábban írtuk