Fényképtörténeti szenzáció a Néprajzi Múzeumban

Tiedge János pályafutása festőként indult, ám érdeklődése az 1850-es évek közepén hamar a fényképezés felé fordult. Műtermét a pesti Kristóf téren egészen az 1860-as évek végéig működtette, majd Romániában folytatta munkásságát, melyből leginkább portréi és a népviseletek megörökítése emelkednek ki. Ez utóbbiak nemzetközi hírnevet is hoztak számára, hiszen a népviseleteket bemutató, a szemtanúk szerint mintegy 76 fotót tartalmazó képsorozatával vett részt és szerzett elismerő oklevelet az 1862-es londoni világkiállításon.

1 2 3 4 / 4

Fotók: Incze László/ Néprajzi Múzeum

Persze adódik a kérdés, hogyan kerültek ezek a fényképek Londonba, miért is tartotta Magyarország fontosnak ezek szerepeltetését azon a világkiállításon, ahol hazánk először vehetett részt szervezett keretek között? A választ a történelmi korban kell keressük, hiszen az 1848-49-es forradalom és szabadságharc utáni rövid alkotmányos időszakban járunk, amikor is az ország a nemzeti kultúra lázában égett, aki csak tehette, magyar ruhában járt, magyar zenét hallgatott. A társadalom jóvoltából erősödni kezdtek a nemzeti intézmények, és mivel a fotográfia és a világkiállítás a modernitás két jellegzetes önkifejezési formája volt, kézenfekvőnek tűnt, hogy fényképeken keresztül mutassuk be a magyarságot, az akkor még nem önálló ország lakóit. Ennek érdekében a világkiállítás első, 1861-es felhívására mindössze tíz településről érkezett felajánlás, ami egy fényképekből álló országos körképhez kevésnek bizonyult. Ezt követően bízta meg Jankó Vince gazdasági szakíró, szervező Tiedge Jánost, hogy járja be az országot és minden vidékről öt személyt fotózzon le „tisztességes öltözetben”: egy öregembert, egy középkorú férfit, egy fiatal legényt, egy asszonyt és egy leányt.

Így készült el tehát 1862-re Magyarország viseleti panorámája, amely mások mellett szegedi, pécskai és csanádi parasztok, veszprémi polgárok, kálozi béresek, sümegi kanászok, szentgáli nemesek és vármegyei huszárok révén enged betekintést egy rég elveszettnek hitt világba. A színezett fényképek a régi konvencióval ellentétben korántsem idealizáltak, hanem valódi, hús-vér embereket mutattak, az öltözetek hitelességét a helybeliek részvétele, de még inkább a tekintetek, az arcok kifejezőereje szavatolta.

Tiedge képeit, melyek a magyar művelődéstörténet legkorábbi fotográfiai emlékanyagához tartoznak, eddig csak hírből ismertük. „Semmi nyoma nem maradt annak, hogy a fényképek visszatértek volna Magyarországra. Egy jóval későbbi híradás arról tudósított, hogy sok-sok tárgy a helyszínen maradt. Lipthay Pál 1867-ben beszámolt utazásáról a Heti Postában, Londoni levelek címmel. Amikor a Kristály- palotába (Az ún. Kristálypalota az első londoni világkiállításra épített csarnok volt, amelyben a South Kensington Múzeum kiállításai voltak elhelyezve) megérkezett, feltűnt neki „Az 1862-diki kiállításból hátra maradt tárgyak, többek közt az első emeleti karzaton a »Hungarian
Collection«, a magyar gyűjtemény is, mely fölött ott ragyog a magyar címer. Itt vannak még a magyar népviseleti fényképek is Tiedgétől…” – írta Farkas Zsuzsa fényképtörténész egy 2007-ben megjelent tanulmányában. Az elveszettnek hitt fotók felfedezéséhez azonban még el kellett telnie egy kis időnek. Lackner Mónika, a Néprajzi Múzeum kutatója, a jelen kiállítás főkurátora 2022 tavaszán, amikor felkereste a londoni Victoria&Albert Museum műtárgy online adatbázisát szembesült azzal, hogy 28 db 1862-es datálású, magyar vonatkozású Tiedge János fénykép – vélhetően a Covid-19 járványt követő digitalizálási hullámnak „köszönhetően” – felkerült a múzeum digitális állományba. Nem sokkal később a Nemzeti Múzeum Történeti Fényképtárának egyik kutatója, Bognár Katalin 1862 óta az első magyarként nem csupán láthatta, de a (szigorúan kesztyűs) kezébe is foghatta Tiedge fotográfiáit, melyek szigetországbéli szereplésük után 164 évvel először Budapesten láthatóak újra. Ráadásul úgy, hogy a képek alapján bebizonyosodott, hogy a Néprajzi Múzeum is rendelkezik a Tiedge-féle felvételek egy részleges másolati sorozatával, vagyis a Victoria & Albert és a Néprajzi Múzeum anyaga jól kiegészíti egymást. Ennek köszönhetően A Magyarország színezve – Rejtőzködő fényképek 1862-ből című időszaki kiállítás a Londonban egykor szerepelt képek mintegy kétharmadát, benne 36 kisebb-nagyobb település viseletét tudja bemutatni eredeti felvételek és korabeli másolatok alapján.