„Rendkívüli szín- és formaérzék” – írta egy pedagógus valamikor az 1930-as évek közepén egy bizonyos Friedrich Stowasser nevű kisdiák bizonyítványába. S hogy ennek az általános iskolai tanítónak mennyire igaza lett, bizonyítja többek között a Rosenthal-gyár Németországban, a stájerországi Szent Barbara-templom, a bécsi Spittelaui szemétégető, vagy a Kunst­Haus­Wien, amely egyebek mellett állandó kiállítóhelye lett az időközben Hundertwasser néven világhírűvé vált építész-festőművésznek, s amelynek gyűjteményéből most közel száz alkotást tekinthet meg a magyar közönség a Szépművészeti Múzeumban.

Béketeli Esős Nap Sötéttarka Százvizet, azaz Friedensreich Regentag Dunkelbunt Hundertwassert a magyar közönség leginkább a gazdag színvilágú, hullámzó hatást keltő épületeiről ismeri, melyeken a szemlélő keresve sem talál egyenes vonalat. S nem véletlenül. A művész ugyanis az 1958-ban közre­adott, úgynevezett Penészkiáltványában a következőképpen foglalt állást az egyenesekkel szemben: „Az egyenes vonal istentelen és erkölcstelen. Az egyenes vonal nem alkotó vonal, csupán másoló, utánzó vonal. Benne Isten és az emberi szellem nem lel otthonra, csak a kényelemhajhászó esztelen, elvakított, formátlan tömeg.” Épületei leginkább Antonio Gaudí ferde oszlopaival, hullámzó falaival mutatnak rokonságot, jóllehet a spanyol művész alkotásaival Hundertwasser csak 1995-ben találkozott először személyesen. Sokan „építészdoktorként” emlegették, hiszen elkötelezett környezetvédőként a tervezései során mindvégig az ember és a környezet harmonikus viszonyának újrateremtésére törekedett. E cél vezérelte akkor is, amikor megszabadította az épületeket az unalmas konformizmustól, és ezért alakított ki a lehető legtöbb helyen zöldtetőket, amelyek pontos funkcióját is meghatározta. Elképzelése szerint ugyanis a tetőre hulló csapadékot egy csatorna a házba vezeti, ahol az az ott elhelyezett növényeket táplálja. Ezzel párhuzamosan a lakók az egyik újítását, a humuszvécét használják, amelyben az emberi ürüléket humusszal takarják le, s az így keletkezett egyveleggel pedig a tető növényeit trágyázzák. Ebben a kölcsönös szimbiózisban már csak hab a tortán, hogy a tetőkert fái a levegő szén-dioxidjából friss oxigént állítanak elő, nyáron árnyékot, télen pedig természetes szigetelést biztosítanak. Ezt az ember- és természetközeli elképzelését valósíthatta meg az időközben egyik legismertebbé vált épületén, az 1985-ben átadott bécsi Hundertwasser-házon is. Az ötvenlakásos önkormányzati bérház az összesen 1000 négyzetméter felületével annak idején az osztrák főváros turisztikai célpontjává vált, s csak az átadás napján hetvenezren keresték fel. Ez lett egyben az első olyan lakóház is, ahol a művész érvényesíthette az általa megalkotott „ablakjo­got”, mely szerint a lakónak joga van „az ablakon kihajolni, a homlokzaton mindent úgy alakítani, ahogy neki tetszik, ameddig a karja ér. Hogy messze az utcáról látni lehessen: itt egy ember lakik.”

S jóllehet Hundertwassert elsősorban valóban épületei tették világhírűvé, önmagát elsősorban mégis inkább festőművészként határozta meg. Miközben gyakorló építészként csak az 1980-as évektől tevékenykedett, addig az ötvenes évektől egészen a 2000-ben bekövetkezett haláláig folyamatosan festett, bármire, ami a keze ügyébe került, legyen az papír, vászon, fa vagy kő. Képein visszaköszön a vágyott paradicsomi világ, ahol mindig szikrázóan süt a nap, s amely tele van színekkel, növényekkel, emberarcú házakkal és lehetőség szerint vízzel, mely számára az örök mozgás, az élet, az el nem múló természet jelképe volt.

A Szépművészeti Múzeum éppen ezért kiállításán Hundertwasser kevéssé ismert képzőművészeti munkásságára helyezte a hangsúlyt, s így 36 festménye, 50 grafikája és 3 kárpitja mellett építészeti terveit csak fotókon mutatják be egy különteremben, ahol egyébként az érdeklődők megtekinthetik a fentebb említett biovécét is. Az egyedi szín és formavilágú alkotások mellett Hundertwasser három nagyméretű falikárpitja is látható, amelyek mexikói szövők műhelyeiben készültek, de a japán felkérésre készített papírsárkány-sorozata és az ugyaninnen származó fametszetei közül is jó néhány szerepel a január 13-ig megtekinthető válogatásban, mely az alkotásokon keresztül Hundertwasser gondolkodásmódját és filozófiáját is felvillantja előttünk: „Az ember álma könnyen lehet valóság, a valóság maga azonban nagyon is puszta, kietlen. A festészetre a színgazdagság és vidámság jellemző. A festmény nem fénykép, saját erőből kell kifejlődnie. A kép nem is tőlem van, csupán én lettem a kiválasztott, hogy hozzásegítsem létrejöttéhez. Persze, ha egy művész dolgozik, az önkielégülés terápia is egyben. És ha egy alkotással csak egyetlen lépéssel is közelebb férkőzhetünk Istenhez, miért is ne tennénk azt?!”

Barta Boglárka