Folytatódik a küldetés

– Sikerülne még leesztergálni egy csőcsatlakozást?

– Persze, bár újra meg kellene néznem, hogy milyen beosztások, mértékegységek vannak a tekerőkén.

– Azért kérdeztem ezt, mert munkáscsaládból származik, esztergályosszakmát szerzett, birkózott az FTC-ben. Igaz, Mobil- és Beatrice-koncertekre is járt. Mikor kötelezte el magát inkább a gitár mellett?

– Komoly sportbalesetet szenvedtem, ami hosszú időre ágyhoz kötött. Olvassak, vagy csak nézzek ki az ablakon?

Inkább fogtam a bátyám szovjet gyártmányú akusztikus gitárját, és keresgélni kezdtem rajta a hangokat. Nem tanított senki. Jóval később mint Mobil-rajongó odaóvatoskodtam Bencsik Samuhoz, aki a hazai gitárosmezőny egyik ikonikus figurája volt, és a zenekari próbák szünetében mutatott ilyen-olyan fogásokat. Foglalkozott velem, később pedig már Szekeres Tomi kollégámmal is.

– Hogy fogadta a nagybetűs szakma a hazai szcéna első metálzenekarát, a Pokolgépet?

– Még nem nevezték metálnak a keményebb zenét, hard rockról beszéltek, amelyet olyan külföldi együttesek képviseltek, mint a Deep Purple, a Led Zeppelin vagy a Black Sabbath. Végigjártam ezt az iskolát, előbb úgy, hogy próbáltam lemásolni a nagy gitárfenomének szólóit, aztán jött a brit metálbanda, a Judas Priest. Ezzel minden eldőlt nálam. Megtetszett az a markáns, háromgitáros hangzás, ami ezt a zenekart jellemezte.

– A Judas Priest sajátos, horrorisztikus külsőségekkel operált, és ezt valamilyen formában továbbvitte a Pokolgép is. Önt egyébként azzal is megvádolták annak idején egy dalszövege kapcsán, hogy az ördöggel cimborál…

– Adottak a metál külső jegyei, ez alól nem lehet kibújni. Ha a hazai illetékesek tehették volna, eltüntetik a zenekart a nyolcvanas években. Be is söpörték a szőnyeg alá. Megjelent például az első lemezünk Skandináviában, mire az ottaniak le is szerveztek egy turnét a Pokolgépnek, de a magyar hanglemezgyár azt a választ adta nekik, hogy nem érünk rá, és kiküldött helyettünk valamilyen más zenekart. Ezt csak évekkel később tudtuk meg. Egy szovjet turnéval akartak kárpótolni bennünket, de nem vállaltuk. Szó se volt politikáról, ellenállásról. Azt hallottuk, hogy a felszerelések repülőgépes kirakodásánál nagyon cudarul bánnak a zenekari cuccokkal a szovjetek. Mi pedig féltettük a keservesen összespórolt szerelésünket.

– Hány lemeze jelent meg eddig a Pokolgépnek?

– Valahol húsz fölött járunk, nem számolom. Ebben benne vannak a saját nevem alatt kijött anyagok is, de ezeket is a zenekar produkciójának tekintem, jellemzően csapatember vagyok. Ami az első lemezünket illeti, az úgy és akkor született, amikor a hanglemezgyár már érzékelte a közönség nyomását, tehát nem tudott elmenni mellettünk. Él a metál idehaza és külföldön is, pont a közönségigény tartja a víz fölött ezt a keménységet, erőt sugárzó műfajt. Átléptük a generációs határokat is, a nagyapák fiaikkal és unokáikkal jöttek el például a decemberi telt házas budapesti koncertünkre. Szeret bennünket a magát csak Pokolnépnek nevező rajongótáborunk, és egy együttes nem kívánhat ennél többet.

– Mi a heavy metal? Életforma?

– Zene. A külsőségek csak a műfaj felszínét jelentik. A metál olyan keménységet, erőt sugárzó muzsika, ahol a gitárok dominálnak. Színezésként más hangszereket is használhat egy zenekar, mi is így teszünk a lemezeinken, de a koncerteken szigorúan tartjuk magunkat a háromgitáros felálláshoz.

– A Pokolgép metálgitáros alapítója és vezetője egy általános iskola ének-zene tanára. Ott népzenével, klasszikus zenével foglalkozik, kórust és gitárszakkört vezet. Nem nehéz ezt összeegyeztetni?

– Szeretem a zenét a maga teljességében. Rögtön meghallom, ha valamit rosszul adnak elő, ha hamis a játék, pontatlan a ritmus, és ha nem áll a zene mögött hit, meggyőződés, nincs ereje, kisugárzása az előadásnak. A népdal különösen megfogott. Sokan lenézik. Csakhogy legmagasabb szintű formájában ez egy nemes és nehéz műfaj. Párom, Judit avatott be ebbe a világba jó húsz évvel ezelőtt, ő népi kultúrával foglalkozik. Tanítványaimmal ma már országos népdalversenyekre járunk, szép helyezéseket érünk el. A kórusunk, amely részese az országos kórusmozgalomnak, főként rendezvényeken, megemlékezéseken, iskolai ünnepségeken lép fel. A másik a klasszikus zene. Lehettem tizenhat éves, amikor bementem a zeneműboltba, és láttam, hogy ott néhányan egy kottát böngésznek és dúdolgatnak. Vettem egyet, csak úgy találomra, és az éppen Bach műveinek gitáros átiratait tartalmazta. Nem tudtam még kottát olvasni, a sorokat böngészve, keservesen, hangról hangra haladva próbáltam megfejteni a darabokat, hogy egyszer én is ilyen dúdolgató muzsikus lehessek. Rengeteget tanultam a klasszikus zenéből, gitárátiratokon keresztül ismertem meg Mozart és Beethoven muzsikáját és még sok mindenki másét is.

– Mennyire népszerű az iskolai gitárszakköre?

– Nem panaszkodhatok. Ahogy Kodály mondta, úgy kell bevezetni a muzsika világába a fiatalokat, hogy saját zenei anyanyelvük elsajátítása legyen az első lépés, amit megtesznek. Vagyis egyszerű, magyar népdalokkal kezdünk a szakkörben, miután megismertük már a hangszert. Aztán a klasszikusok felé vesszük az irányt. Egyébként én magam is gitárral a kezemben tartom az ének-zene órákat.

– Akkor már jól megy önnek is a kottaolvasás? Különben milyen a gyerekek viszonya a magyar kultúrához?

– Persze, hogy megy a kotta, hiszen éneke-zene, technika és médiaismeret szakos diplomát is szereztem a tanárképző főiskolán. Azt tapasztalom, hogy azok a diákok, akik elindulnak egy népdalversenyen, nagyok sok mindent megismernek a magyarság történelméből, mire megtanulnak egy szép, míves erdélyi népdalt. Hiszem és el is mondom a gyerekeknek, hogy nem a márciusi kokárda mérete határozza meg a nemzeti öntudatukat és hovatartozásukat, hanem az, hogy megismerik a zenei, népművészeti hagyományainkat, táncainkat és így tovább. Én technikatanárként is a népi faragásokra, a legősibb népi hímzésekre helyeztem a hangsúlyt. Ez is fontos, akár csak a népzene, de a klasszikus is. Ha kimennek Ferihegyre, akkor tudják legalább, hogy kiről kapta a nevét a repülőtér. Nálam Liszt, Erkel és általában is a magyar zene áll a középpontban az óráimon.

– Eléggé szokatlan, hogy egy metálzenekar verseket dolgozzon fel. Márpedig a Pokolgép számos lemezén megjelenik egy-egy magyar költő verse. Sőt, egyik CD-je a Tiszta szívvel címet kapta, József Attila előtt tisztelegve.

– Van tizenhét megzenésített versünk Adytól, Petőfitől, Juhász Gyulától és még sorolhatnánk, ki mindenkitől. A lényeg, hogy legyen olyan gondolat a költeményben, amellyel azonosulni tudunk, és megteremthessük a kölcsönhatást vers és a zene között. Legutóbbi lemezünkön Pilinszky János Tilos csillag című költeményét dolgoztuk fel. Úgy kezdődött ez az egész, hogy volt egy irodalom-tanárnőm az általánosban, akit nem szerettünk, mert csak akkor engedett be valakit az órájára, ha az megtanult egy verset. Szúrópróbaszerűen feleltetett, és aki nem készült, az kapott egy elégtelent. A végére már rengeteg vers volt a fejünkben, és előbb-utóbb megkedveltük ezt a világot. Most nap mint nap látom, hogy a diákok nem szeretnek verseket tanulni, mert ott memorizálni kell. Tegyünk valamit, gondoltam a 2000-es évek elején, és elindítottam a Pokolgép versmisszióját. Mondván, legyen színes szókincsük a gyerekeknek, de a fiatalok és a felnőttek is ismerjék az ízes és szép magyar beszédet.

– Öt gyermeke és már három unokája van Kukovecz Gábornak. Nem nehéz emellett a színpadon kemény rockernek lenni?

– Most született meg Vince, a negyedik unokám. A családnál nincs fontosabb számomra, de vegyük ide még a hitet is. A gyerekeinknek átadtuk mindazt, amit át kellett adnunk, tanulnak, dolgoznak, keresik és meg is találják a helyüket a világban. És akkor a horror! Az Iron Maiden például nagy cirkuszt csinál a koncertjein, fölfújt szörnyetegekkel, egyebekkel áll ki a színpadra. A rock is zenei látványshow-vá alakult napjainkra, már nemcsak a fülnek akar adni valamit, de a tekintetnek is. És egyre rafináltabbak, erőteljesebbek az effektusok, a nyolcvanas évek lézershow-jai és színpadi füstjei már múzeumba kerültek. De mi most valami különlegességre készülünk! Idei lemezünk versfeldolgozásos CD lesz. Már kiválasztottuk a költeményeket. Folytatódik tehát a küldetés.