Hirdetés

A Kutyaszorítóban és a Ponyvaregény után mindenki tűkön ülve várta, mivel rukkol elő legközelebb Quentin Tarantino. A kilencvenes évek leginkább körülrajongott rendezője nem is okozott csalódást, a Jackie Brown pályájának legösszeszedettebb, sok szempontból legkiválóbb darabja lett. És azóta is a legkevésbé emlegetett, talán mert egy szokatlanul lassú tempójú, erőszak-ábrázolásban visszafogott, szinte melankolikus krimit készített, ráadásul nem is saját alapanyagból, hanem Elmore Leonard regénye alapján. Tarantino sajátos stílusjegyei a hangulatiságában, a betétdalok kiválasztásában és a képi világban érhetők tetten, és persze az elképesztő filmművészeti tájékozottságban: a hetvenes évek direkt a fekete közönség számára készült B kategóriás filmjei (blaxploitation) erőteljesen megihlették. Főszereplőnek is az ezekben feltűnő egykori szexszimbólumot, Pam Griert választotta, aki élete alakításával hálálta meg a lehetőséget, és emlékezetes még Robert De Niro idegbeteg, pitiáner bűnözője (inverze az addigi nagystílű gengszterkaraktereinek), az Oscarra is jelölt Robert Foster kiégett, szere­tet­éhes óvadék­ügynöke, a mindig menő és karizmatikus Samuel L. Jackson vagy Bridget Fonda és Michael Keaton játéka. Az HBO GO-n ismét látható film megérdemli, hogy friss szemmel nézve végre méltó helyére kerüljön a Tarantino-életműben.

Korábban írtuk