Füst, fény, csillagpor
Jókai Mór novellája alapján készült a Fővárosi Nagycirkusz Melyiket a kilenc közül? című karácsonyi előadása. A premier előtti próbák egyikén beleshettünk a kulisszák mögé, így többek között az is kiderült, összekapaszkodhat-e a színház, a báb-, a tánc- és a cirkuszművészet, és vajon megfogalmazhat-e érvényes üzenetet egy könnyű szórakoztatásra felesküdött intézmény?
Határozott vízió szükséges ahhoz, hogy egy cirkuszi produkció messze túllépjen műfaja megszokott, csillogó külsőségein. A Fővárosi Nagycirkusz újabb összművészeti előadásával ezt az irányt vette célba – folytatva a Ludas Matyi a cirkuszban című, 2016-os előadás hagyományait –, és milyen jól tette! Nem csupán azért, mert az összművészeti produkciók egyre nagyobb érdeklődésre tartanak számot, hanem azért is, mert válságokat élő, értékvesztéssel küzdő világunkban nagy szükség van a katarzisra, a pozitív értékekről, tiszta emberi érzésekről szóló előadásokra. A Melyiket a kilenc közül? új minőséget és értéket teremt ott, ahol addig jószerével csupán a fizikai teljesítményen – ami, mint az ügyesség, erő, hajlékonyság, egyébként önmagában megsüvegelendő – tátotta el a száját a nagyérdemű. Az előadás során varázslatos mesébe csöppenünk, a manézsban pedig észrevétlenül is új műfaj születik: a történetmesélő cirkuszé.
Az októberi napfényben, némi másodlagos tériszonnyal küszködve álldogálunk a Fővárosi Nagycirkusz épülete előtt – nem magunk, hanem a látvány miatt izgulunk: az épület előtt kifeszített dróton, több méter magasan éppen mexikói artistaművészek adnak ízelítőt a produkciójukból. Az utcán összesereglőket a frász kerülgeti, hiszen alattuk a mélyben nincs semmi más, csak az aszfalt. A mexikói fiatalembereknek ez meg sem kottyan, üdén, a mutatványt afféle reggeli rutinként letudva másznak le a magasból, és mosolyogva pózolnak a fotósok kamerája előtt. A manézsban ugyancsak nagy erőkkel zajlik a próba: éppen csillogó, pávákat idéző jelmezben lejt a tánckar, dübörög a zene, színes fények kavalkádja árasztja el a porondot, az elénk táruló kép olyan, mintha egy izgága festő magas jókedvében teljes színpalettájával nyakon öntötte volna vásznát. A színes, csillogó forgataghoz az óriás bábok, a kellékek is hozzáteszik a magukét: a darabban feltűnik egy valósághű, jókora bábelefánt, hőlégballon, óriási karácsonyfa, sőt, egy zeppelin is; a különleges, az artisták számára jól funkcionáló jelmezek Rátkai Erzsébet fantáziáját dicsérik. Fekete Péter, a Fővárosi Nagycirkusz igazgatója, az előadás rendezője a darab jellegzetes pillanatait instruálja: hamarosan összeáll a produkció.
Jókai Mór novellája kilenc gyermekről szól, akiket kilenc gyermekartista személyesít meg. A történet szerint János mestert, a szegény csizmadiát gazdag, gonosz szomszédja választás elé állítja: ha valamelyik gyermekét neki adja, azt gazdaggá teszi. A novella bár kerettörténetként szolgál az artistaszámokhoz, mégsem a produkciókat lazán összefűző előadást látunk, hanem határozott történetvezetést, amely behúzza a nézőt a mese világába.
– Klasszikus cirkuszi előadás készült, amely a színházat társművészetként használja, feszegetve a cirkuszművészet műfaji határait. Karácsony környékén az igazi értékekre hívja fel a figyelmet: ez Jókai történetének csodája – szögezi le Fekete Péter.
Európa keleti felében rendkívül erősek a cirkuszművészet hagyományai, nem csoda hát, ha az orosz és az ukrán artisták egyaránt fellépnek a produkcióban. A közös munkáról szólva a cirkuszigazgató hangsúlyozza, vannak olyan alapértékek, amelyekből továbbra sem hajlandók engedni.
– Azt üzenjük a világnak, hogy háború ide, háború oda, a manézsban az orosz és az ukrán művészek együtt dolgoznak: ha az egyik itt elugrik, a másik ott elkapja – magyarázza. Fekete Péter mesél arról is, hogy a háború kitörése óta egyébként több mint száz ukrán menekült artistanövendéknek segített az intézmény, étkeztetést, szállást, próbalehetőséget biztosítanak a rászorulóknak. A fiatal ukrán artisták közül néhányan ebben a produkcióban is fellépnek, ami kiváló fejlődési lehetőséget kínál számukra, nem beszélve a motivációról, ami különösen elkél a háborús időben.
A történet főbb szerepeit színművészek alakítják, erősítve a darab prózai oldalát.
– Rengeteg élmény ért az utóbbi napokban, fantasztikus átélni, hogy a különböző országból érkezett artisták ugyanazért a célért dolgoznak. Van olyan kolléga, akivel nem beszéltem két mondatnál többet, ám a manézsban ha egymásra nézünk, pontosan tudjuk, mit szeretne a másik. Valahogy egyfelé működünk – meséli Szomor György színművész, aki János mestert alakítja.
A Szomszéd szerepében Faragó Andrást – Dancs Jánossal kettős szereposztásban formálja meg a történet negatív hősét – láthatja a közönség. Arról mesél, hogy számára a cirkusz mindig is a csodát jelentette. A Melyiket a kilenc közül? próbáin átélt élményeiről szólva kifejti, az egymásrautaltság és egymás segítése minden egyes pillanatban érezhető a manézsban: a műszaktól az artistákig mindenki ezt az attitűdöt képviseli.
A próbán Ádám Henrik magasrúdszámát is végigizgulhatjuk, a mindössze tizenöt éves fiatal artista felnőtteket meghazudtoló magabiztossággal egyensúlyoz, kerékpározik, áll széken a magasban kifeszített dróton. Dmitrij Csernov is bemutatkozik: a világ egyik legjobb labdazsonglőrének produkcióját több nemzetközi cirkuszfesztiválon díjazták. Graeser József, az intézmény cirkuszszakmai vezetője elmeséli, a produkcióban fellépnek többek közt a 2016-os Dima karácsonya című műsorból ismerős sztárok is, a Markin Family, akik a Monte-carlói Nemzetközi Cirkuszfesztivál Ezüst Bohóc díjas artistái vagy a mexikói Medel Family testvérpárja, akik Mexikó egyik leghíresebb cirkuszdinasztiájának tagjai, és trapézon mutatkoznak be a közönségnek.
– Ez a produkció gyerekekről szól, ezért fiatal artistákat kerestünk. Először itthon néztünk körül, és nagy büszkeségünkre olyan produkciókat tudtunk beválasztani a műsorba, amelyek a világon bárhol megállnák a helyüket: a magyar fiatalok közül Novákovics Noémi kötél-, Ádám Rudolf lovaszsonglőr Ádám Henrik pedig a próbán is bemutatott magasrúdszámmal lép a porondra – teszi hozzá Graeser József.
