„Göncz nem gonosz törpe, Antall nem angyal”

– 1980-ban született, a filmbeli történések idején alig tízéves volt. Mit gondol: az ön nemzedéke a rendszerváltás nyertesének vagy vesztesének számít?

– Nem hiszem, hogy a nemzedékemet lehetne nyertesnek vagy vesztesnek titulálni. De úgy érzékelem, hogy akik a rendszerváltozás után születtek, kicsit másmilyenek, mint mi. Van, amiben gazdagabbak, van, amiben szegényebbek. Én örülök annak, hogy élhettem a szocializmusban, és szerencsésnek tartom magam, hogy csak tíz évet kellett. Olyan dolgokat tapasztalhattam meg, amik az utánam jövő nemzedékeknek teljesen hihetetlennek és elképzelhetetlennek hangzanak. Ezen élményeknek köszönhetően más a szemléletünk, talán mi kevésbé vagyunk naivak.

– Mire érti azt, hogy kevésbé naivak?

– Akiknek eleven emlékei vannak a szocialista Magyarországról, sokkal jobban érzékeli a nyomait. Mi nagyon sok dolgot nem tekintünk adottságnak, amiket a fiatalabb generáció igen, például a szabadsággal kapcsolatban is.

– A politikai thriller (vagy dráma) viszonylag szűz műfaj Magyarországon. Számított arra, hogy éppen emiatt sokkal keményebb kritikákat fog kapni, mint egy „átlagos” film, pláne, hogy a rendszerváltás utáni első jobboldali miniszterelnökről rendezte?

– Egyáltalán nem kapott kemény kritikákat. A támadások inkább a politikai pamflet szintjén jelentek meg, nem kritika formájában. Az meglepett, hogy arról szinte alig esett szó, filmként milyen a Blokád. Arra számítottunk persze, hogy elindít majd egy beszélgetést, és a műalkotásoknak jól áll, ha kicsit provokatívak, ha tabudöntögető témákat hoznak elő, és ezekről aztán lehet beszélni a nyilvánosságban. De én színvonalasabb vitákra számítottam a Blokád történelmi vonatkozásaival és esztétikájával kapcsolatban egyaránt, annak pedig nagyon örülök, hogy nem átlagos filmet készítettünk.

– Ha már így mondta, ön szerint milyen tabut döntött meg a Blokád?

– Azt szokták mondani a történészek, hogy a történelem az 1990-es választásokig tart, ami utána történt, az politika. Ezzel nem mindenki ért egyet. Én sem. Ebből a szempontból már a témaválasztást is tabudöntésnek tekintem. Akart-e lövetni a kormány? Mennyire volt együttműködő a köztársasági elnök? Számos tévhit keringett az akkori eseményekkel kapcsolatban, amelyekre sokszor rácáfol a film.

– Furcsa, hogy éppen a bemutatásakor zajlottak a Wolt-futáros katatüntetések, amelyek során hidakat is próbáltak lezárni, a benzinárak is akkor szabadultak el. Kísért a múlt?

– Nem igazán értem a kérdést. Ha arra céloz, hogy „ugyanazok” álltak a taxis­blokád mögött, mint a katatüntetésekkel kapcsolatos hídlezárások hátterében, akkor nem látok összefüggést. Minden aktuális összecsengés a film és a mai politikai helyzet között csupán a véletlen műve.

– Utóbbi mondata a mozivásznak sablonszövege…

– …ám a történelem ismétli önmagát. Köbli Norbert azt mondta egyszer, hogy a jó írónak vátesznek kell lennie. És ő az. Az energiaválság, a szovjet/orosz katonai fenyegetettség vagy akár Finnország függetlenségének kérdése is megjelenik a filmben, ezek ma újra időszerűek. Egy történelmi filmnek a múltunkon keresztül a jelenünkről is kellene beszélnie. Szerintem ebben jól vizsgázott a Blokád!

– Lapunk filmkritikájában azt írtuk, hogy a Blokád Antall József mítoszát vagy még inkább a „Göncz Árpi bácsi” mítoszának ellenmítoszát építi. És tény, hogy Antall József karaktere már szinte angyalian jóságosan, heroikusan van ábrázolva a filmben. „Anti bácsi” imá­zsának a megteremtése volt a cél?

– Egyik sem. Sem Göncz mítoszának rombolása, sem Antall mítoszának építése. Visszautasítom azon állításokat, miszerint le akartuk volna járatni Gönczöt, és gonosz törpeként ábrázolnánk. Az összes dedikált szereplő habitusát, viselkedését, hanglejtését, öltözködését, mozgását megvizsgáltuk, és aszerint választottuk ki a színészeket is. Ha a lejáratás lett volna a szándék, akkor eleve nem Gáspár Tibort kértem volna fel a szerepre. Ő büszke, méltóságteljes színész. Törpének például csak erős iróniával nevezhető, az ő alakítását degradálni is megmosolyogtató. Abban az időben Magyarország még tanulta a demokráciát, nem voltak profi politikusaink, sokaknak nem voltak még elég kiforrottak a képességeik egy ország irányítására az akkori vezetők közül. Éppen Antall állt nemzetközi szinten és belföldön is a legközelebb egy profi politikushoz. Hibáival együtt, amelyeket a film nem titkol.

– Ilyen hiba, hogy Antall nem tartotta annyira fontosnak a médiát, mint amennyire fontosnak kellett volna tartania.

– Antall a taxisblokád alatt kezdi felismerni ezt a hiányosságát. A film karakterábrázolásai nem egy lejárató- vagy heroizálókampány elemei, hanem egy munkafolyamat eredményei. A forgatókönyvíró, a casting director, a maszkmester, a színész, az operatőr és persze az én munkám közös eredménye. Ugyanez igaz természetesen Antall karakterére is. A politikushoz mint foglalkozáshoz a köztudatban egyáltalán nem társulnak pozitív érzések. Voltak azonban becsületes, gerinces politikusaink is, és nekik minden tisztelet kijár. Nem akartunk imázst teremteni, de ha volt egy pozitív hőse a magyar történelemnek, akkor arról kötelességünk beszélni, főleg úgy, hogy kevesen teszik meg. Antall megítélése a köztudatban pedig nem volt a megérdemelt helyén, szerintem a Blokád hitelesen és mértéktartóan ábrázolja a szereplőket és az eseményeket.

– A Blokád a 2023-as Magyar Mozgókép Díj Gálán összesen hét kategóriában nyert, köztük a legjobb nagyjátékfilm kategóriában is. Rengeteg helyen tartanak közönségvetítést, majd utána beszélgetést, amelyen ön is részt vesz. Mik a tapasztalatai, hogyan ítélik meg a filmet azok, aki átélték ezeket az időket? Meg szokta kapni, hogy „az nem is úgy vót, hanem amúgy”?

– Számtalan hiedelem kering a rendszerváltozásról, a taxisblokádról és Antall József személyéről is. Tisztában voltunk vele, hogy ez kényes téma. Köbli Norbert nagyon alaposan és tisztességesen kutatta ki az eseményeket. Nem ült fel mendemondáknak, a forgatókönyv részletei több irányból igazolhatók. A film alapvető állításait nem cáfolta még meg senki. Azok pedig, akik átélték ezeket az időket, egy elvárással ülnek be a moziba. Úgy szeretnék viszontlátni a történeteket, ahogy megélték őket. De ez lehetetlen. Mindenki más történetet őriz a taxisblokádról és a rendszerváltozásról is. A Blokád kapcsán sokaknak volt lehetőségük elmondani a saját történeteiket, aminek nagyon örülök. Sokkal érdekesebb azonban, hogy az 1990 után született nemzedék hogyan ítéli meg a filmet. Ők tudják igazán filmként értékelni, nincsenek elvárásaik, nincsenek emlékeik a valódi szereplőről és az eseményekről. Ezt a generációt sokan leszólják, hogy nem tudnak igazán elmélyülni dolgokban, hogy nem nyitottak a mélyebb alkotások irányába. A tapasztalatom ezzel teljesen ellentétes… Ők a legjobb nézőink! Ők azok, akik ki voltak éhezve egy olyan magyar mozifilmre, ami egyszerre izgalmas, értelmes és érzelmes, és ami nem csak úgy átfolyik rajtuk, hanem el is gondolkodtatja őket.

– Megszólítva érzem magam, 91-ben születtem, és az én nemzedékem úgy érzi, hogy fájó dolgok maradtak el, például a lusztrációs törvény. Mindezt a csehek, lengyelek megcsinálták, nálunk elmaradt, cseh meg lengyel kézen maradt a nemzeti ipar, nálunk kiprivatizálták. Mindezzel arra akarok célozni, hogy nemzedékemben nem a legpozitívabb a rendszerváltozás megítélése.

– Számtalan hibája volt a rendszerváltozásnak, és valóban történtek igazságtalanságok. De ettől függetlenül voltak olyan emberek, akik jót akartak az országnak. És jót is tettek! A felvetett témáról hosszasan lehetne beszélni, izgalmas filmet is lehetne készíteni róla. De alaposan utána kell járni, és azzal a kérdéssel kellene kezdeni, hogy mekkora mozgástere volt akkor az ország vezetőinek. Azt se felejtsük el hogy a rendszerváltozás utáni években a térségbeli országok közül Magyarország fejlődött a leggyorsabban.

– Mit gondol, vajon a fiatalabb nemzedékeket is képes megszólítani, mozivászon vagy képernyő elé vonzani a Blokád? Bennem felmerült a nézésekor, hogy a húsz év alattiak aligha ismerik fel a Göncz Árpád irodájában üldögélő, háttértanácsokat adó Pető Ivánt, sőt, már azt sem tudja, hogy mi fán terem az SZDSZ. Kell hozzá egyfajta előzetes politikatörténeti tudás, hogy élvezni lehessen. Mit gondol erről, így is célba érhet az üzenet?

– Egyértelműen igen, képes megszólítani a fiatalabbakat is. Lényegtelen, hogy hogy hívták az illetőt, aki ott és akkor tanácsokat adott. Lényegtelen, hogy hogyan nevezték akkor a politikai pártokat, szövetségeket. Egyetemes és örök emberi jellemek jelennek meg a filmben. Ön Pető Ivánt látja abban a karakterben. Mások mást. Nem fontos, hogy azt az embert, aki az elnök úr irodájában ücsörgött, Pető Ivánnak hívták ön szerint.

– Pedig úgy hívták, nem én találtam ki.

– Igen, mert részletesen ismeri a történelmet. De a film azoknak a fiataloknak vagy külföldieknek is izgalmas, akik ezt nem tudják.

– Komolyan gondolja, hogy érdekel bárkit rajtunk kívül a magyar rendszerváltozás története?

– Persze. És nem csak Magyarországon volt hídlezárás. Jusson csak eszünkbe a kanadai kamionosblokád, az Egyesült Királyság üzemanyaghiánya vagy a radikális benzináremelés utáni kazahsztáni zavargások. Ezek világszerte mind a film készítésének időszakában történtek, egymástól függetlenül. Folyamatosan zajlanak kisebb-nagyobb gazdasági és politikai krízisek, a történelmet pedig emberek csinálják, akiknek kényszer alatt kell döntéseket hozniuk. A nézők pedig szeretnek a színfalak mögé nézni és új ismereteket szerezni. Engem is érdekelne egy hasonló film a román forradalomról, Csehszlovákia szétválásáról, de még számtalan hasonló témát tudnék mondani a világból.

– Milyen magyar közelmúltbeli eseményről, személyiségről – akár politikusról – készítene filmet a jövőben? Mostanában Csurka István-plakátokkal van tele a főváros – a róla szóló könyv reklámjai ezek –, és szintén felmerülhet, hogy egy bizonyos korosztályon alul egyáltalán ki ismeri Csurka Istvánt? Az ő sztoriját megfilmesítené-e, vagy inkább más karaktereket keres?

– Számtalan kibeszéletlen történetünk van még a közelmúltból is. És szerencsére vannak még példamutató életutak is, amelyeket meg kellene filmesíteni, vagy olyan események, amelyeket legjobban egy filmben lehet elmesélni. Meg kell születniük ezeknek a filmeknek is. Fontos ugyanakkor, hogy ezek az alkotások megfelelő minőségben készüljenek el. Íróként Csurka is sok tekintetben vátesz volt, de az én szememben nem ő a példamutató politikus. Szerintem Csengey Dénesről hamarabb születik majd játékfilm, mint Csurkáról.