Gúzsba kötve szárnyalni

– Hogyan látja önmagát kívülről egy jelmeztervező? Már csak azért is, mert amikor készítettük a fotót az interjúhoz, inkább bizonytalanságot, mint magabiztosságot láttam a szemében.

– A jelmeztervezőnek önmagát kívülről látni a legnehezebb, mivel mind külsőleg, mind pedig belsőleg folyamatosan változunk. Így amikor fel kell öltöznöm valahová, gyakran előfordul, hogy barátnőim tanácsát kérem ki a ruhaválasztással kapcsolatban. Ellenben mások arányait, tónusait, azt, hogy mi áll jól nekik, magabiztosan meg tudom mondani.

– Amikor elkezdi egy jelmez vagy díszlet tervezését, milyen szempontokra kell elsődlegesen figyelnie?

– Testtel és lélekkel dolgozom, így már a papíron belekalkulálom a színész külső alkatát, hiszen, miként egy szobrász, arra alkotok ruhát. Ugyanakkor a lelki aspektusára, egyéniségére is figyelnem kell, hiszen teljesen más Rómeó lesz teszem azt Kamarás Ivánból, mint Fehér Tiborból. A díszletek megtervezésekor pedig az első és a legfontosabb az olvasás során kialakult tér. Miközben belemerülök a szövegbe, teljesen átváltozom, automatikusan látom magam körül a regény vagy a színdarab atmoszféráját, levegőjét, fényeit, és ezeket nagyon komoly szakmai kritériumoknak megfelelve bontom le színpadra vagy filmre. Ezt az első impressziót később persze a rendezővel tovább finomítjuk.

– Ebben az impresszióban egyszerre jelennek meg az adott darab jelmezei és díszletei? Vagyis előny, ha ön tervezheti mindkettőt?

– Imádom együtt csinálni, mert valóban a kettő szerves világot alkot, így ha lehetőség van rá, kérem is, hogy egyszerre lehessek a díszlet és a jelmezek tervezője. Ráadásul ilyenkor előny az is, hogy nem kell az összhangot keresgélni egy másik tervező fantáziájával.

– A színházon kívül tervezett díszletet és látványt filmekhez, opera- és balettelőadásokhoz is. Mindegyik más műfaj, különböző megközelítést is igényelnek?

– Természetesen így van. Kedvenc műfajom az opera, különösen a féktelen érzelmek felnagyított megélése miatt szeretem. Az operaénekes testét érzékeny hangszerként kezelem, hiszen nemcsak a lelkével, érzelmeivel, hanem a testével is erősen dolgozik, figyelnem kell többek között arra, hogy ne takarjam el a fülét, és a tüdeje is szabadon tudjon mozogni. Eközben pedig a térrendszernek is millió kritériuma van, ami a zene által megjelenített érzelmekre reagál. Egészen más a film, ahol még a textil szövése is egyfajta jelrendszer. Hiszen gondoljunk csak bele, hogy míg az operaház nézőteréről egyáltalán nem látszik a ruha pici csipkemintája, addig a filmeken premier plánban. A balett megint egészen más tészta! Ott már az is sorsdöntő lehet, hogyan van egy cipzár elhelyezve! Vagyis adott egy vízió, és jön hozzá millió gyakorlati kihívás, jönnek a „nem lehet, mert”-ek, én pedig addig sakkozok, míg meg nem tudom mégiscsak csinálni. Fontos a gyakorlatiasság, de ugyanannyira a szárnyalás is, illetve hogy ezt a szárnyalást le tudjam fordítani arra a színpadi nyelvre, ami végül mégis átadja azt az érzelmet a nézőnek, ami bennem keletkezett a mű megismerésekor.

– Művészként ezt a gyakorlatiasságot hogyan lehet tolerálni, mennyire jelent kötöttséget?

– Sokan mondják a szakmában, hogy díszlet- és jelmeztervezőnek lenni olyan, mint gúzsba kötve táncolni. Én mégis a tánc részét tartom szem előtt, azt élvezem. Szelíd akaratossággal, de végül mégis mindig elérem, hogy az az összkép jelenjék meg, amit szeretnék.

– Talán kevesebben tudják, de festő szakon kezdte el a Magyar Képzőművészeti Egyetemet, és a festészet máig meghatározó része az életének. Talán ez az a műfaj, amiben igazán szárnyalhat, ami lelki feltöltődést jelent egy-egy gyakorlati munka után?

– Valóban egyfajta öngyógyítás ez, elvonulva a világ zajos vircsaftja elől. A festés egy intim, zárt, nagyon magányos, szentséges időtöltés a számomra, ahol csak a Jóisten, a vászon és én vagyok jelen. Bár már 15 éve festek komolyabban, csak 2023-tól kezdtem el igazából publikálni a képeimet, amikor is megkaptam az MVM Zenergia 2023-as koncertjének látványtervezési és rendezési feladatait. Azt találtam ki, hogy a festményeimet mintegy animációs fimként mozgatom meg Vivaldi, Mozart és Beethoven zenéjére reagálva. Az az öröm, hogy az addig titkos festményeimet kivittem a Müpa színpadára, felszabadított és bátorságot adott, hogy ki is állítsam őket. 2023-ban meg is volt az első kiállításom, most pedig beválogattak egy olaszországi tárlatra Velencében.

– Régóta dédelgetett terve, hogy végigjárja Csontváry Kosztka Tivadar festészetének helyszíneit, így tavaly Szicíliában elkészült például a Taorminai kilátás. Mi lesz a következő?

– Csontváry az első és egyetlen olyan festő, akinek a képét nézve elkezdtem hangokat hallani. Egyedül voltam a festményeivel a pécsi galériában, amikor meghallottam a madarak csicsergését, a tücsök ciripelését, a gépek távoli zakatolását. Ekkor határoztam el, hogy végigjárom Csontváry helyszíneit, és magamba szívom az atmoszférájukat. Az első utam tavaly nyáron a taorminai színházhoz vezetett. Fantasztikus volt! A fények változása ugyanolyan volt, mint Csontváry idején, a rózsaszínek és a narancssárgák csak úgy tobzódtak napnyugtakor az égen! A következő helyszín a jajcei vízesés lenne, a terveim szerint még idén tavasszal. De a festményeimet átvittem a digitális műfajba, így NFT formában is megtekinthetők és megvásárolhatók.

– Hogyan hat egymásra, hogyan működik együtt önben e hármas: a festő, a díszlet- és a jelmeztervező?

– Felfedezem saját magam feneketlen kútjait, energiákat, ötleteket viszek át egyikből a másikba. Mert a műfajok keverésével csodálatos új dolgokat lehet létrehozni! A Csongor és Tünde díszlete például nagyon filmes vágásokkal dolgozik. A néző ül a nézőtéren, tudja, hogy színházban van, de mégis olyan, mintha egy filmet látna. De fordítva is, volt olyan, hogy egy filmbe vittem át a színpadi tudásomat. A festészet pedig látni tanít! A színek játékát csempészem bele a jelmezekbe és a díszletbe.

– A színek játéka különösen is érezhető itt, a Vigadóban kiállított jelmezein, amelyek egy indiai esküvő show-műsorához készültek.

– Egy bollywoodi filmrendező kért fel a jelmezek megtervezésére, egy pesti indiai esküvőre rakott össze egy show-elemekkel tarkított, dramatizált történetet. Mindössze két és fél hét alatt kellett hetven jelmezt elkészítenem, de végül életigenlő, vidám és valóban színes világot sikerült alkotnom, öröm volt rajta dolgozni.

– Az igazi szerelem azonban Vörösmarty Csongor és Tündéje, aminek játszótértervével nyerte el az MMA Művészeti Ösztöndíj Programját. Mitől is igazán különleges ez a játszótér?

– A Csongor és Tündével való szerelem 13 éves koromban kezdődött. Amikor olvastam, azt vettem észre, hogy más világba kerülök. Nyitott szemmel láttam a terét, olyan volt, mint egy dimenzióváltás. A mű tele van filozófiai tartalommal, tulajdonképpen egy térkép, életmodell az ifjúságnak, benne elrejtve az életünk lényege. Ajándék az élettől, hogy 2016 januárjában felhívott Vidnyánszky Attila és felkért, hogy tervezzem meg a darab díszletét és jelmezeit a Nemzeti Színházba. Sok utánajárással, szimbólumrendszereket alkalmazva megcsináltam én is az életfát a gyökértől a törzsön át a lombjáig, ahol megjelenik a bolygókkal, csillagokkal teli univerzum és a végtelen élet. Ezt az egész tervet alakítottam át az ösztöndíjnak köszönhetően tematikus játszótérré, kivittem a természetbe és úgy alkottam meg a játszóelemeket, hogy akár díszletként is tudjanak funkcionálni. Minden helyszínnek megvannak a játszható elemei, amelyek felnagyítják egy-egy szerep mozgáskultúráját. Így például a tündérhinta száll és lebeg, mint a tündérek, míg a libikóka, azaz az egy helyben való le- és fel mozgás az ördögökkel azonosítható. Az életfára egy létrán fel lehet mászni, kilátó van a tetején. Ezen a játszótéren találkozik a színház, az irodalom, az építészet és a film műfaja, hiszen egy QR-kód segítségével, a telefont körbeforgatva megelevenedik a térben Csongor és Tünde párbeszéde vagy éppen az ördögök játéka, vagyis maga a történet.

– A terv tehát kész, de mi a helyzet a megvalósítással?

– A Normafára terveztem, de természetesen bárhol, akár egyszerre több helyen is felépíthető. Amikor 2021-ben megkaptam az ösztöndíjat, rögtön kopogtattam a kerület polgármestere, Pokorni Zoltán ajtaján. Örömmel fogadta, még ígéretet is kaptam a kivitelezésére. A szomszédban dúló háború és a gazdasági nehézségek azonban közbeszóltak, így most keresem a mecénást a megvalósításához.