Fotó: Amargant Színházi Műhely

Ha valakinek ismerősen cseng az Amargant név, nem véletlenül. Így hívják azt az Ezüstvárost, ahol A végtelen történet – Az új fejezet című filmben azért harcolnak a lovagok, hogy megvédjék Fantázia Birodalmát. És, mivel a név kötelez, az Amargant Színházi Műhely tagjai lovagi módon, elszántan küzdenek a színház, illetve a színházi előadások hagyományos formai kereteinek megújításáért, így folyamatosan új és új dolgokkal kísérleteznek.

Hoztak már létre produkciókat pincében és padláson, de játszottak raktárban és vidéki falvakban is.

Most pedig az erdőt vették célba. Merthogy szerintük jó színházat bárhol lehet csinálni, de ahhoz, hogy igazán életre szóló élményt szerezzünk, érdemes időnként visszatérni a színház valódi gyökereihez. Márpedig a természetet, mint előadási helyszínt, az emberiség már sok-sok évezred óta használja – egészen az ókori görögöktől, de még inkább attól a pillanattól kezdve, amikor az emberek a tűz körül összegyűlve először táncolták el vagy énekelték meg az előző napi vadászatot.

Művészként annál fontosabb dolgot, mint a természet és a színház kapcsolódása nem nagyon tudok elképzelni. Visszatérés ez a hagyományos színházhoz, melyet egykor a természetközeli közösségi helyeken hoztak létre, ott, ahol egészen másfajta módon néz színházat az ember, de egészen máshogyan gondolkozik saját magáról és a társadalomról is. A természethez való újrakapcsolódás egy zsigeribb, őszintébb színházi közeg élményét nyújtja, lehetőséget ad arra, hogy kiszakadjunk a hétköznapokból és tanításokat szerezzünk a legjobb és legőszintébb barátainktól, a fáktól és a virágoktól – vallja Ilyés Lénárd, a társulat vezetője.

Éppen ezért a tavalyi fesztivál sikerén felbuzdulva az Amargant Színházi Műhely Színházerdő címmel idén is megrendezi nyári fesztiválját Farkasgyepűn, a Kísérleti erdőben. Augusztusban négy napra színházzá válik a bükkös, díszletté fák, a bokrok és az ezek közt csordogáló patak. De díszletté válunk mi, nézők is, akik között a darab életre kel.

A rendezvény 2025. augusztus 7-én, csütörtökön este hat órakor kifejezetten a farkasgyepűi erdőbe írt kétfelvonásos előadással, a KafkaPerrel indul, amely Franz Kafka három művéből, a Kastélyból, a Perből és az Átváltozásból merít inspirációt. A kafkai világokból kiindulva egy formailag meglehetősen komplex, irodalmi jellegű szövegkönyv kerekedett, amelynek fő jellegzetessége, hogy – egyetlen mondat kivételével – kérdő mondatokban íródott. Aki szeretné kideríteni, hogy mi történt Jozef K. földmérővel, aki egy falut keresvén sűrű sötét erdő fái közé keveredik, a rendezvény minden napján lehetőséget kap rá.

A fesztiválon augusztus 9-én, szombaton Ács Tamás színművész és Bergics András zenész Varró Dániel A leprikónok átka című művéből született gyerekelőadását, illetve a francia forradalom visszásságait bemutató Saint Just, avagy a párizsi forradalom végnapjait láthatja majd a közönség. Utóbbi, Ilyés Lénárd monodrámája azt az elméleti tézist dolgozza fel, miszerint a nyakazás után a fej még két másodpercig tudatánál marad. A kivégzett Saint Just-nek tehát ennyi ideje marad, hogy lepörgesse maga előtt az életét, és újraélje forradalmi kétségeit.

A Színházerdő fesztiválról, illetve a darabokról bővebb információ az Amargant Színházi Műhely weboldalán olvasható.

Hirdetés