Ha eljönnek az angyalok

– Ez volt a fő cél: a sok angolszász karácsonyi mozi után végre nekünk is legyen egy saját, bájos-romantikus ünnepi mesénk?

– Eredetileg egy igazi jó közönségfilmet szerettem volna csinálni. Olyat, amin nagyon jól szórakozunk, miközben van mélysége, akár meg is tudunk hatódni rajta, és persze mint az összes hasonló alkotás, minden korosztálynak szól; a szerelmi szál miatt egy randipartnert is elvihetünk rá, de a családdal is nyugodtan megnézhetjük. Körülbelül hat évvel ezelőtt jutott eszembe, hogy a karácsonyi időszak tökéletes táptalaja, háttere lehet egy ilyen mozinak. Már csak azért is, mert a karácsony nagyon komplex ünnep, amihez mindenki viszonyul valahogy. Van, aki szereti, van, aki utálja, de az biztos, hogy mindannyiunk életében, az emlékeinkben meghatározó helyet foglal el.

– Ez egyszerűnek hangzik, de talán mégsem az: hogyan lehetett kikerülni a talán már a nézők által is elvárt mikulásos-rénszarvasos kliséket, hogy a Nagykarácsony valóban a mi történetünk lehessen?

– A legfontosabb talán ebből a szempontból, hogy az összes szereplőnk egyszerű, hétköznapi ember, az egyetlen meseszerű karakter a Szerednyey Béla játszotta sültgesztenye-árus, de ő is inkább amolyan dickensi, mintsem hollywoodi figura. A magunkra ismerés érzetének megteremtése miatt tudatosan kerültük azokat az angolszász gyökerű karácsonyi toposzokat is, amelyek itthon tényleg csak az amerikai filmek miatt vannak jelen. Gondoljunk bele a legegyszerűbb dologba! Ha a Coca-Cola-reklámokban nem szerepelne sok évtizede a piros ruhás, nagy szakállú Mikulás, akkor december 24-én egyáltalán nem foglalkoznánk vele, hiszen Magyarországon december 6-án érkezik, vagyis ilyen szempontból semmi köze a karácsonyhoz. Mégis, ha ma elmegyünk egy plázába vásárolni, még szenteste napján is minden második kirakatban egy Mikulás integet. Ezért törekedtünk rá, hogy ha azt mondjuk, ez az első magyar karácsonyi mozi, akkor az importáltak helyett a saját, gyerekkorunktól belénk rögzült hagyományaink köszönjenek benne vissza; a betlehemi csillag, a Mennyből az angyal és az ünnepi asztalon a pulyka helyett a hal és a töltött káposzta.

– A Nagykarácsony nemcsak ünnepi, de romantikus film is. Ez a szál végül miért lett ennyire meghatározó?

– Nem a romantika volt a fő szempont, hanem hogy egy derűs, vicces, jókedvű film szülessen, sokféle karakterrel, akikben minél többen megláthatják önmagukat vagy a barátaikat, ismerőseiket. De mivel a lánykérések kilencven százaléka, tényleg, utánanéztem, karácsonykor történik, ez az időszak újabban már nem csupán a családról, hanem a szerelemről, romantikáról is szól. Ezért elkerülhetetlennek éreztük, hogy a mi sztorink középpontjában egy fiú-lány egymásra találás álljon. Személyesen is nagyon szerettem volna ezt, mert az előző, a Wellhello együttes dalaira felfűzött zenés szkeccsfilmemben, a #Sohavégetnemérősben is hat meghatározó fiú-lány találkozást mutattunk be. Itt kvázi folytatásként egyet mintha ki is bontottunk volna ezek közül; nem véletlen, hogy a színészek egy része is azonos. Amúgy is szívesen dolgozom újra és újra ugyanazzal a csapattal, beleértve a producereket, írókat, technikai személyzetet is, és abban is nagyon hiszek, hogy működőképes eleve bizonyos színészekre írni a forgatókönyvet. Amikor elkezdtem a Nagykarácsonyon dolgozni, akkor is volt egy előzetes listám minden karakterre, és talán a nézők is úgy érzik majd, hogy egy esetben sem tévedtem.

– A főszereplő tériszonyos tűzoltó szerepében Ötvös András legalábbis biztosan telitalálat volt. Ez nem klisé mégis: a hős lánglovag a szerelem erejével megküzd a saját félelmeivel?

– A karácsonyi filmek esetében egyáltalán nem. Ha megfigyeljük, az angolszász karácsonyi mozikban szinte kivétel nélkül mindig egy felső tízezerhez tartozó multicégvezető, esetleg reklámügynök a férfi főszereplő, akiről aztán a végén kiderül, hogy a lelke mélyén jó ember, esetleg maga a Mikulás. Mi viszont azt kerestük, melyik az a társadalmi réteg, amivel a közönség leginkább azonosulni tud, és úgy éreztük, hogy egy tűzoltó és egy alsós tanító néni sokkal reálisabb, magunkra ismerősebb választás. Mindehhez pedig hozzátartok egy személyes sztori is. Körülbelül tíz éve a szentestét a nagybátyámnál töltöttük, akinek a lakásából rá lehetett látni a Szabadság hídra. És akkor, ott szemtanúja voltam egy csodálatos jelenetnek. A híd tetején egy leugrani készülő lány állt, egy tűzoltó meg felment mellé, óriási pokrócba csomagolta, és két órán keresztül nem csinált mást, csak ölelte szorosan. És ez az egész gyönyörű élményként belém égett, és amikor sok évvel később elmeséltem a Nagykarácsony producereinek, íróinak, rögtön ráharaptak. Végül persze az öngyilkosos jelenet is teljesen másképp alakult, ahogyan a történetszálak is, de az, hogy a mi főhősünk éppen tűzoltó lett, picit ennek az emléknek is köszönhető.

– Ha már szóba került a #Sohavégetnemérős, annak abszolút szervezőereje volt a zene, ami a Nagykarácsonyban is szinte egyenrangú a cselekménnyel. Hogyan válogattak?

– A zene szerintem az egyik legfontosabb eleme a filmeknek, én például kifejezetten szeretem a zenés mozikat. Mivel azonban itthon elég nehéz például filmmusicalt csinálni, ezért mindig olyan munkákban gondolkodom, amelyekben végig jelen van a zene, és nem csupán illusztratív, háttér jelleggel. Ez most annál is inkább fontos volt, mert a karácsonyi ünnepkörhöz a sok más felsorolt elem mellett ez is hozzátartozik; ha bemegyünk ajándékot venni valahova, a fadíszítéskor, az ünnepi vacsora alatt is jellemzően szól a zene. Arra viszont nagyon figyeltünk, hogy a válogatásunk sokszínű legyen, azaz igenis kerüljön be a filmbe egy ismert angol dal, de a többi lehetőség szerint magyar legyen, és hogy az egyes dalok dramaturgiailag is tökéletesen illeszkedjenek: ahol kell, a cselekményt erősítsék, előrevigyék, máshol filmzeneként működjenek. És hála istennek, rengeteg hazai zenekar, zenész, mások mellett a Bagossy Brothers Company vagy a főcímzenét éneklő Lábas Viki is rögtön igent mondott nekünk. Nekem személyesen pedig egy régi nagy álmom is végre valóra vált azzal, hogy Presser Gábor Ha eljönnek az angyalok című szerzeményének egy másik oldalát is meg tudtuk mutatni. Ez a néphagyományban inkább gyászdal, pedig az angyal szó miatt karácsonyi hangulatú is tud lenni. És annak ellenére, hogy nálunk sem a legvidámabb részben csendül fel, talán innentől ez a jelentés is társulhat hozzá.

– A mostani nagyon furcsa, szorongós idők elmúltával a jövőben talán még nagyobb szükségünk lesz a Nagykarácsonyéhoz hasonló szívmelengetésekre. Van még hasonló ötlete talonban?

– Nem lenne ellenemre a folytatás. Pluszmotiváció, hogy a lengyelek tíz évvel ezelőtt csinálták meg az első saját karácsonyi filmjüket, most télen pedig már a negyedik kerül a mozikba. De azért nem szeretnék hosszú távon beragadni ebbe a műfajba; ha az ember ugyanazt ismételgeti, unalmassá, színtelenné válik. A Nagykarácsony egyik producere, Lévai Balázs társrendezésében például idén leforgattunk már egy balatoni retró vígjátékot, aminek nyáron lesz a bemutatója. És ha minden jól megy, jövőre egy sportdokumentumfilmbe is belevágok Muhi András Piressel közösen, akivel a Szilágyi Áronról szóló Egy mindenkiért-ben dolgoztunk korábban együtt. Hogy ez pontosan miről, kiről fog szólni, az viszont egyelőre még maradjon a mi titkunk.