Szárba szökkenhetnek-e a magyar filmek a nemzetközi piacon?

A magyar film az utóbbi időkben szépen termett. A mozikban jó pár alkotást játszanak, így remélhetjük, hogy nem csak az Indul a bakterházat vagy a Valami Amerikát vehetjük le néhány veretes újabb vagy klasszikus társával egyetemben házimozistúdiónk méretes polcairól, amikor valami ősi vágyódással hazai filmre vágyunk. A választék bő. Ezért nyugodtan menjünk inkább moziba. Ott jobb, mert társaságban vagyunk. Együtt tapasztaljuk át egy süppedős székű multiplexben, milyen élményeket tartogat számunkra a magyar film.

Puritán plakátja és rövid előzetese után A herceg haladéka joggal tűnhetett valami spéci alkotásnak, hiszen a jó és komoly filmeket szokták ilyen ravaszul mini marketinggel eladni. Misztikus belső titkok, a létezés olyan rejtett igazságai, mint a valójában még mindig elveszettnek számító Frigyláda, vagy Rosenkreutz titkos naplója, vagy talán magának Hermész Triszmegisztosznak a smaragdtáblája mondhat ennyit a létezés milyenségéről, amire a néző talán nem is gondol, de a rendező, a nagy művész fejében már ott van. Tímár Péter, ahogy mondani szokás, nem mai gyerek a filmrendezés világában, ő adta nekünk a 6:3-at és a Csapd le csacsit, amiből egypár szállóige is eredt, például… bocs, most nem jut eszünkbe, ám a legnagyobb titka a szóban forgó filmnek ez: hogyan lőttek ekkora bakot? A herceg haladéka olyan mélyen alulmúlja a várakozásokat, hogy azt már tanítani kellene.

Van a történet az egy percre megállított puskagolyóról. Az egy percről persze kiderül, hogy korlátlanul meghosszabbítható, különben a főcím után véget érne a film. Van – igenis van – technikai trükk. Jó, azt a magyar néző nem várja el, hogy drága, de világszínvonalú trükköket alkalmazzon a magyar film, de azért ennyire rossz trükköket használni, az sértés. A főszereplő, Gáll Alida (Szabó Gabi) egy ellenszenves dög, aki sajnos megjavul. A halálát átvállaló gengszter-angyal, Thor (véletlen névazonosság egy germán istennel) szerepében László Zsolt enyészik el. Van még két Mirigy-szerű boszorkány, ha mond ez valamit. Meg valami herceg… ő lenne tán a sátán… meg a haladék…

Miért is kellett? Végtére is vígjátékokból nincs hiány. De mintha mégis lenne. Az Egy szoknya, egy nadrág például egy unalmas remake. Az „unalmas” kifejezést talán pontosítanánk: „felháborítóan unalmas”, esetleg: „vérlázítóan unalmas”. Az ismert történetre alapozó filmből teljességgel hiányzik az a tartalmas, igényes humor, amelyre építenie kellett volna, helyét az erőltetett élcelődés, sablonos karakterek, elnagyolt vonások vették át. Bugyuta ukrán maffiózók, egy teljesen kidolgozatlan, lanyha szerelmi szál, egy buta szőke nő, néhány, az elmúlt évek középszinten megrekedt vígjátékaiban is szereplő színész, köztük egy ripacs, aki – mily mulatságos – filmbéli szerepében ripacsnak titulálja az ország legnagyobb színészét.

A nagy színész tehetségét bizonyítandó, női ruhába bújva akar revánsot venni az őt ért gyalázatért. A normális szexualitás alól törvényileg felmentett mai médiasztárok és közszereplők bármelyike tanítani tudná ezt a figurát… ebből még film is lehetett volna, ahogy transzvesztiták, buzeránsok, leszbikusok és a másságkultusz egyéb perverzei körében egyszer csak felbukkan egy tökéletesen egészséges, nemileg ódon férfi, aki mégis női ruhát ölt… de csak egy gyáva remake-re futotta. A remake itt azt jelenti, az étket újramelegítették. Ez káposztában jó. De próbáljunk csak egy hatnapos újramelegített bélszínbe harapni!

A Valami Amerika pár éve az ország kedvence volt, méltán. Ezt a hagyományt folytatja a Csak szex és más semmi is. Goda Krisztina rendezése 15 perc után még a legvérmesebb művészfilmrajongó arcára is mosolyt csal. A dinamikusan induló vígjáték teljességgel professzionális, megállná a helyét bármely amerikai szerelmesfilm-változat mellett. Nem hiába tanult a rendezőnő az USA-ban, bármilyen hihetetlen, sikerült igazi filmet csinálnia.

A mese nem túl bonyolult. Dóra (Schell Judit), a dramaturgleány, megunván a várakozást az Igazi Férfira, úgy dönt, interneten talál magának gyermeknemzésre alkalmas spermadonort. Persze nem sikerül, mert az élet más… Ott van ugyanis a színházhoz szerződtetett csúcsférfi, a latinosan erotikus Tamás (Csányi Sándor). És láss csudát, férfias férfi és nőies nő egymásba szeretnek! Mintha nem is magyar filmet néznénk: a film játékos, kedvesen erotikus, szellemes, csinosan fotografált, a szereplők szépek, a környezet rokonszenves, s a rendező, bár tudatosan épít az amerikai filmiskola feszes dramaturgiájára, olyan üdítően magyar világot teremt, hogy az embernek kedve volna Budapestre jönni, ha nem itt élne, s nem tudná, hogy biz más a valóság. És mégis… És mégse… Úgyhogy a Csak szex és más semmi kategóriája magasiskolája.

Ne vádoljuk meg ezzel a Szőke kóla című opuszt, mert félreértenék. Van egy építési vállalkozó, aki belecsöppen a romák világába, ugyanis hát ugye… vissza kéne szerezni az ellopott autót és a vagyont érő projektet (lásd továbbá a Blöff című alapművet). A halvány hős barátokra talál a kaotikus roma legényekben, főleg azok vezérében, akit Majoros Majka Péter kukkolóműsor-vezető alakít. Majka azt mondja, segít, amennyiben a szőke szikla feleségül veszi a csúf cigánylányt (lásd továbbá a Macskajaj című alapművet). A hős kötélnek áll, annyira megszereti ezeket a vidám cigányokat (inkább sose látták volna a Macskajaj című alapművet). A Szőke kóla üzenete ez: a kóla legyen kólaszínű. Úgyse nagy élmény, de szőkén? Olyan, mint az utasüdítő. Akkor már inkább legyen Bambi.

Az Üvegtigris (lásd ismét a Blöff és a Macskajaj című alapműveket) annak idején bejött. Volt, akinek tetszett. Állítólag láttak egy embert, aki hónapokkal a bemutató után egy semleges helyen saját akaratából azt mondta, hogy ízirájder, öcsém. Ez állítólag őrülten jó mondás. Vagyis sok pénzt hoz. Rudolf Péter most egyedül akart hasítani, és megcsinálta a második részt. Mély szociológiai elemzés tárgya lehetne, hogy akik vonzódnak az ilyesmihez, azok ad egy, miért néznek lepukkadt csöveseket alakító és a poénokért izzadtan gürcölő színészeket, ad kettő, miért nem nézik az eredetit, a Blöfföt és a Macskajajt, szinkronizálva. Külön említést érdemel a rendőrőrsön lejátszódó jelenet, ami egy rendőr-papírbaba elgázolásával indul. Ehhez hasonló humoros részek építik fel a filmet, aminek tagadhatatlanul van hangulata és egysége, ám így is képes unalmas lenni. Aki fogékony rá, az azonban rendíthetetlenül átérzi az Üvegtigris 1 és 2 szállóigévé tömörült lényegét: „ízi rájder, öcsém.” És ez szent dolog.

A Before Dawn (a bunkó magyar ezt így mondaná: „Hajnal előtt”, amiről viszont esetleg eszébe jutna a katonanóta: „Hajnalban, galambom, hajnal előtt…” ami iszonyú nagy égés volna liberális világunkban) díjazott, világjáró kísérleti alkotás. A 13 perces mű – ángol – címéhez illően virradatkor játszódik, de – ez ám a csavar – nem ángolföldön, hanem itt, minálunk. A hajnali pitymallat színezi a történet magányos búzatábláinak terét, amely a Gladiátor című Oscar-díjas filmeposz elíziumi mezőit idézi. A pirkadat adna lehetőséget egy csoport illegális bevándorlónak – akik a búzarengetegből bukkannak elő – az illegális bevándorlásra, ám a magyar rendőrség (Hungarian Police) megjelenik és véget vet vágyaiknak, vagyis előállítja őket. Egy azonban megmenekül. Ennek a férfinak az arcáról kell a nézőnek leolvasni a magányról, szabadságvágyról és tehetetlenségről szóló üzenetet, mielőtt elkezdene röhögni az ezután következő fentebb ismertetett új magyar filmek valamelyikén. Ahogy egy – a kérdést egy másik diszciplina irányából vizsgáló – szakértő megállapította, ha hibrid kukoricában, vágatlan nádasban, sűrű növendékerdőben, gondozatlan magas művelésű szőlőtáblában és hasonlókban történt volna az illegális bevándorlás, akkor mind a filmes stáb, mind a rendőrség jól megizzadt volna az elfogás tekintetében. Igaz viszont, hogy nagyüzemi földieper- vagy burgonyatáblán még ennél is könnyebb dolguk lett volna.

Összegezve a látottakat, nemigen lehet okunk kitörő örömre. Másfelől reménykedhetünk. Ha a magyar filmművészet ki tudja verekedni magát a Blöff, a Macskajaj, a Gladiátor, az Alien vs Predator és más, talán még meg sem született gigászi alkotások árnyékából, talán egy napon, egy moziba beülve, egyszer csak arra leszünk figyelmesek…

H. D. B.