Kilencvenöt éve született a szabadságharcos költő, Gérecz Attila
Halálában halhatatlan – Gérecz Attilára emlékezünk
A művészi nagyságot nem mennyiségben mérjük, nem is pályahosszban. A mindig erősen megpróbált Magyarországon különösen nem. Számos költőnk, írónk izzott el fiatalon Csokonaitól, Petőfitől Csáth Gézán, József Attilán, Dsida Jenőn át Sértő Kálmánig, Csengey Dénesig. Életművük mégis teljes és maradandó, a magyar kultúrkincs része mindörökre.
Közéjük tartozik a kilencvenöt évvel ezelőtt született Gérecz Attila is. 1929. november 20-án Dunakeszin látta meg a napvilágot. Első világháborús katonai érdemeiért vitézi címmel kitüntetett édesapja, Gérecz Ödön vasútmérnök 1943. március 15-én korán elhunyt, ezután édesanyja, Básthy Irén egyedül nevelte három fiát, akik között a legfiatalabb volt Attila. Ödön bátyja ludovikás főhadnagyként megsebesült a második világháborúban, emigrált, lelkészként szolgált az Egyesült Államokban. Másik bátyja, Árpád a Zeneakadémia elvégzése után Svájcban telepedett le, hegedűművész és karnagy lett.
Attila katonai pályára készült, a nagyváradi Magyar Királyi Gábor Áron Honvéd Tüzérségi Hadapródiskola kadétja volt. Az iskola 1945-ben Németországba települt, Gérecz Attila Friedrichshafenben francia hadifogságba esett. 1946. október 23-án keveredett haza – akkor még nem sejthette, hogy napra pontosan tíz évvel később Magyarország ismét szembeszáll a szovjet bolsevizmussal…
Gérecz Attila a budapesti Kölcsey Ferenc Gimnáziumban érettségizett, egyetemre készült, de édesapja vitézi címe miatt osztályellenségnek minősítették, és nem vették fel. A vasesztergályos szakmában művelte ki magát, emellett öttusázott. E gyönyörű sportágban is kiemelkedően tehetségesnek bizonyult, 1949-ben már a magyar öttusa-válogatott keretének tagja volt. Pisztolylövésben legyőzte a későbbi olimpiai és világbajnok Benedek Gábort.
Az ígéretes pályafutásnak azonban hamar vége szakadt. Nem sokkal huszadik születésnapja után, 1949. december 8-án a kommunisták összeesküvés és hazaárulás vádjával huszonnyolcadmagával letartóztatták. Koncepciós perükben öt halálos ítéletet hoztak, három társát fel is akasztották, Gérecz Attilára 15 év börtönt szabtak ki.
A váci fegyházba hurcolták, és ez sorsfordítónak bizonyult nemcsak Attila életében, hanem a magyar irodalomtörténetben is. Itt kezdett ugyanis verseket írni vécépapírra, rongydarabokra, amihez éppen hozzájutott.
Nagy Imre első kormánya némi enyhülést hozott a börtönkörülményekben is, a fegyház könyvtárában angol, francia, német költők köteteihez is hozzájutott, ezekből több verset lefordított, többek között Goethe, Heine, Rilke műveit. Mivel felfüggesztették a magánzárkák használatát, a rabok séta közben találkozhattak egymással. Ott, a váci fegyház udvarán született meg a magyar irodalom sajátos alkotói közössége, a politikai koncepciós perekben elítélt írók, költők Füveskert-csoportja. Gérecz Attila mellett Béri Géza, Hámory Jenő, Kárpáti Kamil, Kecskési Tollas Tibor, a katolikus sajtóapostol Márkus László, a műfordítóként is jegyzett Szathmáry György, Tóth Bálint, valamint a Mindszenty-per egyik vádlottjaként elítélt Péterfy Vilmos.
Gérecz Attila a költészetben is kimagasló zsenialitásról tett tanúbizonyságot, legelső verse, a dacos reményt rímekbe öntő Így bocskorosan című költemény mindmáig a magyar líra örökbecsű darabja. A négy versszakos remekmű végén az első strófa ismétlődik, nyomatékosítva a mondandót:
„Így bocskorosan ugye megnevettek, / hogy márványt törni hegynek indulok? / A számon pimasz mosolygás a jelszó, / füttyöm csibészes: én is feljutok!”
A börtönbeli alapélmény persze a tehetetlen keserűség, az édesanyjáért érzett aggodalom és a mérhetetlen igazságtalanság szülte fojtó düh volt. Megrendítő erővel örökítette meg mindezt Beszélő című költeményében:
„A rácsok előtt öregen, s tele könnyel, / megállt köszönőben Anyám, a szegény; / botjára hajolt s zokogott. De a lelkem / csókjául emelte az ujja hegyén! / Szeretet? Nem akartam alá menekülni. / A szív üresedve halálra valóbb. / S az emberi bűn? Viszi árja a szívem, / mint tiszta, papír-lebegésű hajót! / Ma láttam Anyám. Szemeim simogatták / szeme fátyolait, s örömén remegő / keze s arca szelíd erejét, amit egyszer /szobornak emel fölibém az Idő! / Emlék, min a lélek – a fájdalomittas – / virág, mely a porladozóra kihajt. / (Elég-e a fájdalom árnya szemében? / Megszűrik-e sorsom a könnyei majd?) / Most újra magam vagyok, és a szememről / az Isten erős mosolyát leteszem: / ma láttam az Édesanyám, s a szemétől, / szelíd, szerető, meleg árnyú szemétől – / ökölbe szorult a kezem!…”
A hetven évvel ezelőtti nagy dunai árvíz idején, 1954. július 18-án csodával határos módon Gérecz Attila megszökött a börtönből, és az áradó folyót átúszva a Szentendrei-szigeten lépett partra. Itt egy járőröző rendőrrel találta magát szembe. Már azon volt, hogy leüti, ám meglepetésére a rendőr, amikor megtudta, hogy váci szökevény, segített neki, útba igazította. A szökést versbe öntő Töredék című csodálatos költeményében így örökítette meg ezt:
„Fölértem a partra, s mikor gyanakodva / lebuktam; a gát tetején / fény gyúlt, tekeregve, akárcsak a kobra, / a fűbe simultam. A fény / felém közelítve megállt s alakomra / terült. (”Egyedül lehet„) Én / felálltam. Az őr felemelve kezét, szólt, / – Ki az? maga mit keres itt?! – / A part, hol az út vezetett, szakadék volt. / (»Őrház ide messze esik…«) / De átérsz-e lelkem – míg vakító fény forr – / a rossztól a kénytelenig. /- Vácról szöktem az éjszaka… – Lentről / a szürke folyam kavarog… / Álltunk szótlan, én meg a rendőr; / egymásra fogott magyarok, / s én néztem az álla hegyét. Belelendül /a váll, hova majd lecsapok. / – Itt térjen a főd fele – mondta lefödve / a lángot. Az ökle kinyúlt. / S én néztem a hála szemével a rögre. / Hazánk csak a könnyteli múlt. / De vallja hazának az ember örökre, / hol két ököl összesimul!”
A szökés után Gérecz Attila Budapestre ment, barátnőjétől, Farkas Margittól kért menedéket. Ám egy áruló, a nőnek udvarló Labancz Dénes feladta az ávósoknak Attilát, akit három nap után letartóztattak. A szökésért három év szigorított börtönt kapott, ez azt jelentette, hogy 30 napig szigorított magánzárkába zárták élelmiszer-megvonással súlyosbítva, ezután 30 nap sötétzárka következett, majd 30 nap magánzárka. Márianosztrán kezdte meg a szigorított büntetés letöltését, de 1956 elején Budapestre szállították az úgynevezett Gyűjtőbe.
Innen szabadította ki 1956. október 31-én a győztesnek tűnő szabadságharc. Ő öntötte végleges formába Tamási Áron lakásán a börtönből szabadult íróknak, költőknek a nemzethez címzett, szeretetet, megbocsátást és összefogást hirdető kiáltványát.
November 4-én azonban minden összeomlott, Magyarországot megtámadták a szovjet bolsevista csapatok. Gérecz Attila fegyvert fogott a haza védelmében, a Blaha Lujza téren akkor még álló Nemzeti Színház környékén zajló harcokban vett részt. A szabadságharcosok előbb a Szabad Nép székházában, majd a szomszédos Corvin Áruházban foglaltak állásokat. Attila két szovjet tankot tett harcképtelenné.
A Blaha Lujza térről Gérecz Attila társaival a Dohány utcai Continental Szálló legfelső emeletére helyezte át a szabadságharcos csoport bázisát. November 7-én este, nem sokkal a sötét beállta előtt, Attila a Rákóczi út és a Klauzál utca kereszteződésében álló T-34-est akarta megsemmisíteni. Úgy tervezte, hogy mivel a tank ágyúja csak lassan tud mozdulni, lesz ideje átfutni az utca egyik oldaláról a másikra. Ez okozta a végzetét, ugyanis nem a tank ágyúja, hanem a géppuskája kezdett kelepelni. Attilát több lövés érte, azonnal élettelenül esett össze. Bajtársai csak a teljes sötét beállta után tudták bevinni egy kapualjba a holttestet. Nem érte meg a huszonhetedik születésnapját…
Attilát a Klauzál tér sarkában temették el, majd 1957 tavaszán a Fiumei (akkor Kerepesi) úti temető 21-es parcellájában kapott nyughelyet. Végül 1977-ben édesanyjával közös sírban helyezték végső nyugalomra az újpesti Megyeri úti temetőben.
Gérecz Attila a XX. századi magyar líra kimagasló alkotója, ragyogó szellem. Emellett hős hazafi, példakép, aki nem tétovázott, amikor ütött a harc órája. Halálában halhatatlanná vált.
