Fordulatos és rendkívül látványos előadás született Gárdonyi Egri csillagok című regényéből a Nemzeti Színház színpadán. A premier előtti utolsó próbán jártunk.

Fotó: Vermes Tibor/Demokrata

Első hallásra talán lehetetlen vállalkozásnak tűnhet egy szövevényes cselekményű történelmi regény színpadra állítása, ami ráadásul igen magasra tette a mércét, hiszen mint kötelező olvasmány sokaknak talán az első és meghatározó könyvélménye. Persze ez önmagában vékonyka indok a sikerre. A népszerűség inkább a történetben keresendő: a majd’ ötszáz évvel ezelőtt pergő események mozgatórugói a nagypolitika mellett a hűség, az önfeláldozás, a hazaszeretet és a szerelem, a hősök jelleme tisztán érthető, könnyű velük és döntéseikkel azonosulni, vagy éppen elutasítani őket.

A Nemzeti Színház és a Magyar Nemzeti Táncegyüttes közös Egri csillagok előadása persze jóval több a regény színpadi adaptációjánál. Mozgalmas, filmszerű produkciót láthatunk, ahol nem lineáris vonalon mozog a történet, hanem az egymásra csúszó idősíkokból bontakozik ki a cselekmény, mindezt lenyűgöző, gyorsan változó díszlet – Székely László munkája – előtt, amely a néhány, magasból lelógó fatörzzsel és sejtelmes fényekkel az erdőt és a patakpartot, a színpad oldalán magasodó, ezüstösen-vörösen csillogó várfal előtt a félelmetes török had vonulásának színterét vagy éppen az egri vár udvarát idézi meg.

Ahogyan a darab rendezője, Vidnyánszky Attila fogalmaz az ajánlójában: „Hősökre, példaképekre ma is szüksége van a fiataloknak. A nagy tettek, nagy érzelmek ma is megmozgatják a fantáziájukat. Úgy érzem, fontos, hogy a mindennapokból kiszakadva, a gyorsan változó, bizonytalanságokkal teli, igazodási pontokat nem nyújtó világunkban tiszta történeteket is el tudjunk mesélni.”

Gárdonyi történetét ugyanakkor különleges nézőpontból mesélik el: egy csapat egri várban élő gyermek szemszögéből láttatják az eseményeket.


Stílusteremtők

Az Egri csillagok színpadra állítása Zsuráfszky Zoltán, a Magyar Nemzeti Táncegyüttes vezetőjének az ötlete volt. Egyébként nem ez az első alkalom a közös munkára: a két intézmény közti kiváló együttműködésre volt példa az elmúlt években a Körhinta vagy a Csíksomlyói passió is.

– Égei-tenger vidéki táncokat, anatóliai, kaukázusi és makedón táncanyagot használtam korábban a darabjaimhoz, illetve középkori európai táncanyagot is alkalmaztunk már egy-egy előadásnál. A régi magyar táncok, mint a Kárpát-medence legényes és ugrós kultúrája ugyancsak illeszkedik a történethez. Félreértés ne essék, ez a produkció nem valamiféle történelmi musical. Attila vezeti rendezőként a darabot, mi pedig feleségemmel, Zs. Vincze Zsuzsával az energiánkat visszük a tánckoreográfiába. Szívem szerint a regény minden pillanatát megmozdítottam volna, persze a veretes szövegek nélkülözhetetlenek, ezek teszik igazán súlyossá a darabot – magyarázza Zsuráfszky Zoltán, a darab társrendezője, koreográfusa, aki egyébként évekkel ezelőtt már készített táncjátékot az Egri csillagokból.

– Komplex színház ez, talán ki lehet jelenteni, hogy stílusteremtő. Alkalmazott néptáncon és a mesedarabokon, történelmi táncjátékokon edződött táncosaim számára nem jelent gondot, ha meg kell szólalniuk a színpadon, kisebb szerepeket el tudnak játszani, jól beszélnek és jól hangsúlyoznak. A kulisszában az előadás alatt intenzív öltözés van, hiszen a táncosok egyszer a török sereget, másszor magyarokat, a reneszánsz udvari embereket alakítják, vagy éppen a várnépet: a háttérben körülbelül annyi segítő sürög-forog, mint ahány szereplő van a színpadon. Hatalmas energiák mozdulnak meg, igazán nagy élmény a társulatnak a közös munka – hangsúlyozza Zsuráfszky Zoltán. Hozzátéve: a térben és időben hirtelen váltásokkal futó cselekmény idősíkjait szétválasztani nemcsak a jelmezekkel – és persze a gondosan felépített színészi játékkal – sikerült, hanem a rendkívül precíz koreográfiával is. Emellett Tinódi Lantos Sebestyén (Szabó Sebestyén László) megszólalásai segítenek a nézőnek eligazodni a mozgalmas színpadi történésekben.


Eposzi figurák

– Érdekes pillanat volt szembesülni a regény jellemeivel. Hiába fikció, óhatatlanul mégis önmagával hasonlítja össze az ember az általa játszott hős jellemét, és elgondolkodik azon, vajon sikerülne-e hasonló helyzetben a Gergőéhez hasonló döntéseket hozni – mondja a Bornemissza Gergely szerepét alakító Berettyán Nándor.

– A karakterkidolgozás során, a kezdeti szakaszban viszonylag szabadon lehetett mozogni, keresgélni, mi áll jól ennek a figurának, mi áll jól nekem, és azoknak a helyzeteknek, amelybe a hős belekerül. Mindezt befolyásolja a színészek körül mozgó tánckar, a gyerekszereplők is, hozzájuk is illeszkednie kell a megszólalásnak, annak, hogy a figurából mit kell hangsúlyozni. A darabnak komoly koreográfiája van, akár abban az értelemben is, hogy hová lépjünk, merre forduljunk a színpadon. Minden pontosan rögzített, éppen ezért improvizációnak itt helye nincs, egyszerűen nem lehet, nem fér bele – mesél a szerepéről Berettyán Nándor.

És elmondja azt is, hogy amikor készültek az előadásra, sokszor szóba került, hogy Dobó István (Horváth Lajos Ottó alakításában), Cecey Éva (Barta Ágnes), Bornemissza Gergő vagy akár az egri alkapitány, Mekcsey István (Berettyán Sándor) is eposzi figura.

– Lényegileg nem változik a szereplők személyisége a történet folyamán. Gergő elindul az életben, bátor gyerekként, és olyan lesz felnőttként is, mindvégig megmarad hősies, bátor, hazaszerető embernek. Ez a szerepben a legnehezebb, hogy ne valamiféle egydimenziós, sematikus hős álljon a színpadon, hanem olyasvalaki, aki döntései, jelleme okán hőssé válik.

S hogy mennyire befolyásolta a színészi alakítást Várkonyi Zoltán egyébként idén ötvenéves, halhatatlanná vált filmes adaptációja, arra Barta Ágnes csupán annyit felel, mindenképpen inspirációként tekintettek a filmre. Ám mivel a színpadi elő­adás teljesen más szerkezetű, egészen más dolgokat emeltek ki a szerepformálásnál, másképp kellett a figurához nyúlniuk.


Felemelő pillanat

– Gyerekként olvastam a történetet, akkor nem voltam rá igazán felkészülve. A próbafolyamat előtt félve vettem a kezembe a könyvet, ám végül magával ragadott a történet. És amire nem is számítottam igazán, olyan élmény volt olvasni, mintha egy most futó történelmi film látványos csatajeleneteit, izgalmas fordulatait látnám – meséli Barta Ágnes, aki Cecey Évát alakítja. – A próbák kezdetén volt némi véleménykülönbség közöttünk Vidnyánszky Attilával, én ugyanis azt gondoltam, kicsit karcosabban kéne alakítani a figurát. Hiszen ezerből egy ilyen nő van, aki elmegy, átverekszi magát az ellenségen, nem fél senkitől és semmitől. Éva rendkívüli teremtés, éppen ezért, és talán a habitusom miatt is, inkább a markánsabb megfogalmazás felé húztam, Attila azonban azt kérte tőlem, kicsit finomítsak rajta, legyen inkább nőiesebb, szelídebb. A szerep megformálásában talán legnehezebb az édesanya Évát eljátszani: a legkevésbé erről van tapasztalatom. A szerelemről, az igazságérzetről, az igazságkeresésről, a harcról igen, de az anyaságról nincs, ezeket az érzéseket kell a leginkább keresgélnem magamban – magyarázza Barta Ágnes.

Hozzáteszi, nagyon jó, hogy ilyen sokan vannak a színpadon, a monumentális és igazán látványos jeleneteket a táncosok nélkül nem lehetett volna megoldani.

– Dolgoztam már velük a Csíksomlyói passióban, akkor ismerkedtünk, most pedig együtt lépkedünk előre: a táncosok is szívnak magukba a prózai színházból, és nekünk, színészeknek is van mit tanulnunk tőlük a ritmus, a tánc, a színpadi mozgás terén – teszi hozzá a színésznő.

– Népszerű magyar regény az Egri csillagok, amit semmiképp sem akartunk aktualizálni. Ami a színpadon hallható, az Gárdonyi-szöveg, rendkívül sok benne az áthallás, az utalás a mai korra, de ez a darabból adódik – hangsúlyozza Zsuráfszky Zoltán.

Nemzeti hőseink és a nagy történeteink megelevenítése pedig olyan pillanat, ami megállásra késztet, elgondolkodtat, mit tettünk egykor, mi kellett ahhoz, hogy győzzünk Eger alatt: és ebben felemelő érzés benne lenni.

Szentei Anna

Fotók: Vermes Tibor/Demokrata