Hirdetés

A közlemény szerint a műsor a szeptemberi válogatók legjobb pillanataival indul október 25-én a Duna Televízióban. A két felvezető adásból fog kiderülni, hogy kikkel találkozhat a közönség a november 8-án induló élő adásokban.

A gyerekek ezúttal is négy kategóriában – énekes szólisták és énekegyüttesek; hangszeres szólisták és zenekarok; táncos szólisták és táncospárok; néptáncegyüttesek – mérhetik össze a tudásukat. Az előző évekhez hasonlóan 48 produkció áll a Fölszállott a páva színpadára, karácsony előtt pedig kiderül, kik lesznek a kategóriák legjobbjai, és ki lesz 2019-ben a nézők kedvence.

A közlemény kiemeli: a Fölszállott a páva indulói fiatal koruk ellenére nagyon is tudatosak, ha környezetvédelemről van szó. A jelentkezők nagy része szerint ahogy a kultúránkat, hagyományunkat ápoljuk, ugyanúgy a bolygónk jövőjére is oda kell figyelni.

A MTVA és a Hagyományok Háza, valamint szakmai partnere, az Örökség Gyermek Népművészeti Egyesület népzenei és néptáncos tehetségkutatóját idén is Morvai Noémi és Novák Péter vezeti.

„A Fölszállott a pávában most már nemcsak a hagyományőrzésről van szó, hanem a jelenünkről és a jövőnkről is. Sok mindent tanulhatunk ezektől a gyerekektől” – idézi a közlemény Novák Pétert, aki szerint fantasztikus nyomon követni, miként öröklődik át „az évezredes tudás generációról generációra a szemünk előtt”.