Hangokban álmok
A szemkápráztató ledfalakon vetített szürreális hangulatok és a színpadról áradó okosan nyakatekert zene együttese jó alkalmat kínált kirugaszkodni a mindennapi magyarpéterségekből. Kapva kaptunk tehát az alkalmon, hogy ismét lássuk-halljuk a progresszív metal egyik stílusalapító zenekara, a Dream Theater pénteki budapesti fellépését, ami az értő közönség számára mindig ünnep.
A bostoni Berkley College of Music egykori hallgatói, a koreai származású John Myung basszusgitáros, az amerikai-olasz John Petrucci gitáros és a New York-i zsidó családban született Mike Portnoy dobos által 1985-ben Majesty néven alapított csapat első frontembere Chris Collins volt, az 1989-ben megjelent When dream and day unite című bemutatkozó albumon már a Petruccihoz hasonlóan amerikai-olasz Charlie Dominici énekelt, majd 1991-ben a kanadai francia James LaBrie ragadta magához a mikrofont. Azóta is ő a zenekar énekese.
Ez a stabilitás egyébként is jellemző a Dream Theaterre, az elmúlt közel 40 évben a fronton említett két tagcsere mellett az alapító billentyűs, Kevin Moore helyére érkezett 1994-ben Derek Sherinian, őt négy évvel később Jordan Rudess váltotta, aki azóta is a csapat tagja. 2010-ben Mike Portnoy lépett ki a zenkarból, utódja a szintén amerikai-olasz Mike Mangini lett.
Tavaly sokak örömére Portnoy visszatért a bandába, amelynek zenei-emberi egysége most erősebb, mint valaha. Remélhetőleg-várhatólag ezt a jövő februárban Parasomnia címmel érkező lemez is megerősíti. Ezt azért is izgalommal várja a maga álomszerű, melankolikus, itt-ott disztópikus gondolatiságát kompromisszummentes művészi erővel hangokba öntő Dream Theater közönsége, mert 16 év után ez lesz az első olyan album, amelyen Mike Portnoy dobol.
Ami a pénteki koncertet illeti, a Dream Theater szerencsére gyakori vendég Magyarországon, a csapatnak széles és hűséges hazai rajongótábora van, mely a Papp László Budapest Sportaréna csak mintegy félig megtelt küzdőtere ellenére nem vallott szégyent, ami a lelkesedést illeti.
A pénteki fellépés mégsem lehetett könnyű, mivel Mike Portnoy húga három nappal a budapesti koncert előtt rákban elhunyt, és ez a nemes egyszerűséggel 40th Anniversary Tour névre keresztelt, október 20-án Londonban elrajtolt, néhány hosszabb szünettel jövő júniusig tartó aktuális turnéjának azóta sorra került állomásain rányomta bélyegét a koncertekre.
No nem a minőségre, hanem a hangulatra, hiszen Portnoy dobmágusnak ebben a felfokozott érzelmi állapotban kellett és kell helytállnia. Együttérzésünk mellett minden tiszteletünk azért, hogy ebben hiba nem is volt, köszönhetően a zenésztársaknak, akiket érzésben túlzások nélkül testvéri kötelékek fűznek a tavaly hazatért doboshoz.
Az egyébként is szikrázóan erős emberi-művészi szinergia tehát ezúttal fokozottan érvényesült, a koncert a muzsikusok és a közönség fizikai és szellemi állóképességét egyaránt próbára tevő hossza (3 óra játékidő 20 perc szünettel) ellenére valódi katarzist hozott, mindvégig fenntartva és lekötve a közönség lelkesedését és figyelmét. A Dream Theater jó érzékkel állította össze a műsort, ősrégi klasszikusok éppúgy helyet kaptak benne, mint friss darabok.
Ettől jó a banda, ez az a jó értelemben vett mágia, a hiteles, igényes élőzene utánozhatatlan varázsa, ami a puszta fizika jelenségként keletkező hangokat alkotóikból-előadóikból áramló lélekkel tölti meg. A metal ünnepe volt a péntek este, az emberi élet komolyságát, a lét mélységeit és magasságait megélő valódi, léleképítpő rítus.
