Erzsébet királyné és a magyar népművészet kapcsolatáról nyílt tárlat
Hattyúk, griffek, rózsák
Leheletfinomságú, ékszernek is beillő, aprólékos kidolgozású csipkék, virágokkal dúsan kivarrt népviseletek, díszes Monarchia kori arisztokrataöltözetek, többek közt Erzsébet magyar királyné koronázási ruhájának rekonstrukciója is felvonul a Hagyományok Háza napokban nyílt kiállításán, amely Sisi magyar népművészet iránti érdeklődéséről mesél a látogatóknak.
Ferenc József felesége, Erzsébet királyné magyarok iránti szeretete ismert történelmi toposz, ám arról már kevésbé tudni, hogy milyen mélyen érdeklődött a magyarság kultúrája iránt. Sisi és a népművészet – A csipke vonzásában című tárlat ennek tágabb kultúrtörténeti, néprajzi kontextusát mutatja be, kitérve arra is, hogy az arisztokrata hölgyeknek milyen fontos szerepük volt a népművészet újrafelfedezésében.
Both Miklós, a Hagyományok Háza főigazgatója a kiállítás megnyitóján elmondta, a takarékossági okokból korábban a Fő utca 6. szám alatt működő Magyar Népi Iparművészet Múzeumot a Hagyományok Háza Corvin téri főépületébe költöztették, kiállítótérként pedig a Kallós Zoltán termet bocsátották az intézmény rendelkezésére. A múzeum egyébként több mint 11 ezer műtárgyat, a XIX. század végétől a II. világháború kitörése előtti időkig működő háziipari egyletek anyagait őrzi – nagyrészt textil- és kerámiakollekciót –, míg működésében fontosnak tartja, hogy fogyaszthatóvá, maivá tegye a népművészetet: ennek érdekében népikézműves-tanfolyamokat is szervez, zsűriztetést, minősítési rendszert is működtet, napjaink legjobb kézműves munkáiból pedig vásárlás útján gyarapítja jelenkori gyűjteményét.
Kávé a királynak
A Budai Vigadó épülete 1900-ban nyílt meg a nagyközönség előtt, az eklektikus stílusú, ám belső kialakításában már a szecesszió ízlésében fogant épület avatásán Ferenc József császár is tiszteletét tette. Akkoriban a földszinti termekben elegáns kávézó működött, ahol talán maga a császár is megkóstolta a budai feketét – ezért is érdekes egybeesés, hogy ebben a tágas és világos, szecessziós motívumokkal telehintett enteriőrben rendezték meg a Sisi és a népművészet kapcsolatának különleges vonatkozásait felvillantó kiállítást.
Sisi vonzalmát Magyarország iránt már az 1867-es magyar királynévá koronázásakor látványosan kinyilvánította: az ünnepségen magyaros öltözetben jelent meg, egy évvel korábbi pesti látogatásakor pedig több rend magyaros ruhát rendelt a Váczi utcai Alter és Kiss divatkereskedésből. A magyar népművészet tárgyaival, köztük a kalotaszegi népművészet remekeivel azonban az 1881-es Országos Nőipari Kiállításon találkozhatott először: a varrottasok, bokályok motívumai olyannyira megtetszettek neki, hogy megbízta a felolvasónőjét, Ferenczy Ida grófnőt, hogy a schönbrunni kastélyban rendezzen be neki egy magyar szobát.
– Ferenczy Ida megkereste a Bánffyhunyadon élő Gyarmathy Zsigáné Hóry Etelkát, „Kalotaszeg nagyasszonyát”, hogy válogasson a királyné számára viseleteket, varrottasokat, valamint állítson össze kelengyét Sisi lányainak. Mivel nem néprajzosok gyűjtötték össze a tárgyakat, kicsit eklektikus, már-már giccsbe hajló lett a végeredmény. E kezdeményezésről egyébként a Vasárnapi Újság is hírt adott annak idején – meséli Czingel Szilvia, a Magyar Népi Iparművészeti Múzeum igazgatója.
Nő, arisztokrata és fotográfus
A schönbrunni kastélyban több magyar származású társalkodó- és felolvasónő vette körül a királynét, ők hívták fel a figyelmét a magyar népművészet szépségeire, legyen az akár hímzés, akár kerámia. A mezőtúri fazekasok közül Badár Balázs készített a királyi párnak kerámiakollekciót – a századforduló évtizedeiben működő mester stílusa a népművészetet és a korai szecessziót elegyítette –, megrendelői között számos arisztokratát találunk, például a mezőtúri kastély egykori tulajdonosát, Habsburg Frigyest, aki szintén tőle rendelte kastélya számára a kályhacsempéket.
A tárlaton számos tájegység – Kalotaszeg mellett a sokácok és a matyók világa – jelenik meg, amelyeket egy igazán különleges egyéniség, Izabella főhercegné alakja köt össze.
– Az első női fotósok egyike volt, saját fényképezőgéppel dolgozott. Eleinte a családját fotografálta, ám miután ellátogatott a schönbrunni kastély magyaros szobájába, felkeltette az érdeklődését a néprajz: fényképezte a sokácokat, Mezőkövesden pedig fantasztikus matyó sorozatot készített, ezt teljesen véletlenül, az 1970-es években találták meg a budai Vár egyik házának pincéjében – meséli Czingel Szilvia. Izabella főhercegné Pozsonyban élt családjával, a kastélyt környező szlovák falvakban háziipari egyletet alapított, a régi szőttesek, hímzések készítését a falusi asszonyok így újratanulhatták. Az Izabella-blúz elnevezés is hozzá kötődik, a kor divatjában ez egy igen népszerű, elegáns felsőöltözetet takart.
A háziipari egyletek ekkortájt élték virágkorukat, működésükön a királyi rendelet is segített, hiszen több szövőszéket juttattak el a Monarchia falvaiba, így például Kalotaszegre is, aminek köszönhetően az ott élő asszonyok ugyancsak munkához és megélhetéshez jutottak.
Húsz kiló ezüstszál
Pókhálófinomságú, aprócska kendők, terítők sorakoznak a tárlókban, és nagyobb textíliák is, mindegyik szinte a grafika részletgazdagságához hasonló, aprólékosan kidolgozott motívumokkal: az egyiken hattyúk fordulnak egymás felé, a másikon páncélos lovag feszít, a harmadikon egy hófehér legyező gyöngyházfényű lemezkéi között pompás kidolgozottságú virágos csipkeminta látható. A királyné nagyon szerette a csipkét, szívesen viselte is – a kor divatja ezt meg is követelte –, a császári udvar pedig Brüsszelből, Európa legelőkelőbb csipkemanufaktúrájából rendelte számára a művészi igényű darabokat. Sisi személyes tárgyai is bekerültek a válogatásba, felfedezhetjük legyezőjét, zsebkendőit vagy éppen öltözeteit, amelyek közül a legpompásabb darab természetesen a koronázási ruha rekonstrukciója: a fekete bársonyderékból, ezüstszállal gazdagon kihímzett szoknyából és fátyolból álló öltözet.
– Az eredeti ruha elkészítéséhez húsz kilogramm ezüstszálat rendeltek, és brüsszeli hímzőasszonyok dolgoztak rajta. A kiállításon persze nem az eredeti darab látható, hiszen azt a kor gyakorlatának megfelelően Erzsébet királyné egyházi célokra ajánlotta fel, az ünnepség után a veszprémi püspökséghez került, és miseruha készült belőle – magyarázza Czingel Szilvia.
E tárgyak mesélnek arról is, hogy a főúri öltözetek, díszítmények, például a királyi manufaktúrákból származó csipkeminták, technikák hogyan termékenyítették meg a népművészet motívumvilágát. E kölcsönhatásból született az úrihímzés is, igaz, jóval korábban: az európai reneszánsz mintakönyveinek és a magyarság ősi motívumkincsének egyfajta házasításából alakult ki a XVI. században. Az elegáns, aprólékos munkát igénylő díszítmények a fényűző főúri kastélyokból kissé leegyszerűsödve a polgárházak elegáns enteriőrében és a falusi porták ünnepi és hétköznapi textíliáin éltek tovább, és maradtak fenn hosszú évszázadokon keresztül. Ez a dinamika fordítva is működött: a XIX. század végének, a XX. század elejének divattervezőit az foglalkoztatta, hogyan lehet a népművészet motívumait ötvözni, beemelni a korabeli polgári divatba.
A kor hangulatát a XX. század elejének éveiből származó mozgóképek, archív fényképek és a korszakra olyannyira jellemző muzsika idézi meg: Erzsébet királyné szerette a magyar nótákat, így Magyari Imre prímás felvételei és eredeti kalotaszegi népzene hanganyaga is felcsendül a tárlaton, amelyet június 25-ig láthat a közönség a Hagyományok Háza Kallós Zoltán termében.
