Holczer Ádám: Az olvasás mindig kilépőt jelentett a foci világából

– Nem lehet azt mondani, hogy túl aktív lennél a közösségi médiában, de ha mégis posztolsz a saját, privát oldaladon, leginkább az irodalommal, a könyvekkel, az olvasással kapcsolatos bejegyzések vannak többségben és nem a foci. Az év végi összesítésedben 53 könyv szerepel, és egy összegző leírás a 2021-es könyves kalandjaidról. Mennyire tudatos, hogy ezt az oldaladat mutatod meg, a sztereotípiák lebontása is motivál?

– Ha már megosztok bármilyen tartalmat, olyat szeretnék, aminek értékteremtő hatása lehet, és azért is posztolok könyvekkel és olvasással kapcsolatban, mert azzal vagyok leginkább önazonos. Azt figyeltem meg a közösségi médiában, hogy nagyon sok az erőltetett megosztás, mert az emberek úgy érzik, mindent dokumentálniuk kell nyilvánosan és a követőik is ezt várják el. Én a kevesebb több elvet követem, és inkább a minőséget választom. Egyfajta küldetéstudat is lehet mögötte, mert nap mint nap találkozom azzal a jelenséggel, hogy az emberek nem olvasnak. Egyáltalán. Ha az oldalam követői közül – akik csak és kizárólag az ismerőseim – egy embert rá tudok venni, hogy olvassa el azt, amiről írok, már valami jót tettem hozzá a világhoz. Szerencsére apró sikerélményeim is vannak, több ismerősöm is üzent, hogy meghoztam a kedvét egy adott könyvhöz vagy az olvasáshoz.

–  A közösségi médián kívül mennyire próbálod vezetni a környezeted, győzködni az embereket? Viszel az öltözőbe magaddal könyveket a csapattársaknak?

– Nem rohangálok könyvekkel az emberek után, rég rossz, ha erőltetni kell. Tűnhet úgy, hogy a másik jó néven veszi, aztán soha nem olvassa el, az meg csalódás, ha az ember jót akar és végül nem éri el a célját. Csak azt lehet terelgetni, akiben van hajlandóság, nyitottság. Ha felismerem az érdeklődést, szívesen beszélgetek, és esetleg a másik keltheti fel a kíváncsiságomat egy olyan könyv iránt, amit nem ismertem, de általában a fordítottja igaz. Örülök, ha telibe találok és valakit az olvasók tábora felé terelgettem. Az olvasás teljesen más lelkiállapotot kíván, mint minden más szórakozás, ami elérhető és mindig könnyebb az egyszerűbb utat választani. Egy sorozat megnézése 45 perc, és ugyan tájékozódhat, tapasztalhat, szélesítheti a látásmódját az ember, de azt a fajta tudást, ami a könyvekben van, máshol nem lehet megkapni. A film sokkal szűkebb nézőpont, egy rendezői látásmód határozza meg, míg a könyvnél a saját fantáziámra és a gondolataimra kell hagyatkoznom. Én szeretek lelassulva szórakozni, az olvasás erre tökéletes.

– Ötözőben előfordult valaha, hogy csereberéltek könyveket?

– Nem is olyan régen az egyik csapattársam vett egy könyvet és aztán nekem adta, és nyertem is könyvet fogadással. De biztos nem erre gondoltál. Előfordult, hogy egy csapattársamnak ajándékoztam egy olyan könyvet, ami rám fiatalabb koromban nagy hatást gyakorolt. A Da Vinci-kód olyan élményt adott, ami továbbvitt az olvasás útján. A következő két hónapban szinte az összes Dan Brown-könyvet elolvastam, nekem ilyen szempontból meghatározó, fontos könyv. Mivel két példány volt otthon, az egyiket pár hónapja odaadtam a csapattársamnak.

– Az öltözőben nyilván nem szépirodalomról beszélgettek, de mennyire próbálkoztál?

– Maximum én beszélek és ők hallgatnak, de nem jellemző. Nem tudom, hogy képzeled a fociöltözőket, de azért ott mindenki teszi a dolgát, készül edzésre, meccsre. Utazásoknál, csapatvacsorákon inkább együtt van a társaság, ilyenkor próbálkozom, óvatosan.

–  Mekkora sikerrel?

– Egy idő után azt veszem észre, hogy nem ül mellettem senki. Nem erőltetek semmit, azt a pár embert mindig megtalálom, aki szívesen veszi az ajánlásokat, mondjuk ez is ritka… Inkább más témák mennek, a jó ételek és borok többször szóba kerülnek, mint a szépirodalom. De az olvasás nem csak szépirodalomból áll, a sportolói életrajzok kifejezetten népszerűek a labdarúgók körében és sok ilyen könyv megfordul a srácok kezében a buszon, ahogy befektetésekkel kapcsolatos könyvek is.

– A felmérések szerint Magyarország lakosságának a fele soha nem olvas. Épp ezért sokan hirdetik azt, hogy mindegy, mit, csak olvassanak az emberek. Mit gondolsz erről?

– Mindenki találja meg, ami leköti, és így váljon olvasóvá. Azzal annyira én nem értek egyet, hogy mindegy, mit, csak olvassanak. Foglalkozzanak annyit magukkal az emberek, hogy tudják, mire van igényük. Odáig kéne inkább eljutni, hogy ismerjék magukat annyira, hogy tudjanak könyvet választani. Mert ha olyan könyvvel találkozik valaki, ami az érdeklődési körébe tartozik, akkor az olvasás nagyon jó szórakozás lehet. Utána aztán lassan eljuthat arra az útra, ahol most már én is járok, hogy olyan témához is szívesen nyúlok, ami korábban nem keltette fel az érdeklődésemet, nem ismertem. Olyan könyvvel kezdeni, ami nem áll hozzánk közel, felesleges és nem is éri el a hatást, inkább eltávolít az olvasástól. Ha a saját példámról beszélek, nyilván nem a Da Vinci-kóddal kezdtem, mert már előtte is olvastam, mégis ez a mű nagy lökést adott abban az életszakaszban és hozzájárult ahhoz, hogy imádok olvasni, a napi rutin részévé vált. Most már abban élem ki magam, hogy keresem azokat a könyveket, amik kicsit távol állnak tőlem, próbálom ezzel is tágítani a nézőpontom, a világlátásom.

– Ha megnéznénk a könyvespolcodat, a klasszikus vagy kortárs irodalom lenne többségben?

– A klasszikusokhoz bátrabban nyúl az ember, mert azokkal mellélőni nem lehet, kiállták az idők próbáját és napjainkban is olvassák. Évtizedek, évszázadok távlatából olyan tartalommal bírnak, ami a következő generációknak is értékes. A kortársnak megvan az az előnye, hogy naprakész témákat boncolgat, és lehet, hogy a nyelvezete miatt is könnyebben érthető. Nem tudom pontosan, mert nem így válogatok, de talán a klasszikusok vannak többségben.

–  Voltak olyan korszakaid, amikor kifejezetten egy írónak a műveit olvastad?

– Arra nem nagyon van példa, hogy annyira elkap egy szerző, hogy csak őt olvassam, ezt tudatosan kerülöm is. Inkább az jellemző, hogy időről időre visszatérek egy íróhoz, ilyen például Szerb Antal, Márai Sándor, Alessandro Baricco. Időnként újraolvasom Orwelltől az Állatfarm és az 1984 című köteteit, mert mai napig aktuálisak. Robert Merle szintén nagy kedvencem, szeretem, hogy annyira sokrétű, elég említenem a Francia história, a Védett férfiak vagy a Mesterségem a halál alkotásait. Kunderát nagyon szeretem, és nem akarok vitát kiváltani, de nagyobb a hatása rám, mint Hrabalnak. Hosszan tudnám még mondani…

–  Gyerekként volt egy konkrét könyv, ami megszerettette veled az olvasást?

– Anyai nagyapám mérnökként nagyon szeretett olvasni, rengeteg könyve volt. Kilenc hónapos koromban, az első karácsonyomra kaptam tőle az első könyvemet. Ebbe írt egy kifejezettem hozzám szóló üzenetet, útravalót, amiben tulajdonképpen megjósolta a sorsomat. Azt tudni kell hozzá, hogy Ajkán születtem és a rokonságom is Ajka, Devecser, Kolontár, Nagyvázsony környékén született és élt. A papám a másfél oldalas bejegyzésben más életpályát szánt nekem, azt írta meg, hogy nekem ki kell törnöm ebből a környezetből, de sokat kell tennem azért, hogy más életet éljek. Az öcsémnek és unokatestvéreimnek is írt üzenetet az első könyvükbe, a halála után mindegyiket elolvastam. Érdekes, csak nekem írta meg, hogy ki kell törnöm ebből a közegből.

–  Emlékszel melyik könyvbe írta?

– A klasszikus angol-magyar nagyszótárba. Neki ez valami fétise volt, mert kaptam orosz-magyar műszaki szótárat is, nem tudom, mit gondolt, valószínűleg a szocializmus erősen élt benne. Azóta sem tanultam meg oroszul, becsuktam, aztán mondtam, daszvidanyja. Könyvek között nőttem fel, nemcsak a papám, a szüleim is sokat olvastak. Az iskolai kötelezők annyira nem hozták meg a kedvem, de becsületesen végigolvastam mindet. Egyszer levettem a polcról egy Karl May-t, ha visszagondolok, talán a Winnetou-történetek lehettek az elsők, amik az olvasás felé tereltek. Utána jöttek a J. F. Cooperek, majd kezdtem újra. Az alapokat ezek a művek jelentették.

–  Ezután mi került az érdeklődésed középpontjába?

– Arra nem emlékszem már pontosan, de később rengeteg labdarúgással kapcsolatos könyvet, életrajzot olvastam. Amikor a Fradihoz kerültem, mindent elolvastam a klub történetéről. Apukám nagy Forma-1-rajongó, így megtalált Senna és Schumacher életrajza is. Ahogy korábban már mondtam, a Da Vinci-kód adott újabb lendületet. Később volt olyan periódusom, hogy csak olyan könyvet olvastam, amit láttam filmen, ezek főleg maffiatörténetekhez kapcsolódtak: például a Keresztapa miatt letudtam az összes Mario Puzót, majd a Casino, a Nagymenők, a Volt egyszer egy Amerika, és így tovább. Ehhez kapcsolódóan érdekeltek az olyan könyvek, amik a maffia felépítését taglalják. Amikor lecsengett ez az időszak, jött a fordítottja, előbb elolvastam a könyvet, majd megnéztem a filmet. Miután meguntam a könnyed, szórakoztató irodalmat, nyitottam a klasszikusok, a szépirodalom felé, hogy pótoljam a hiányosságaimat.

–  Össze lehet kötni valamennyire a könyvválasztásaidat a focival? Egy-egy írót mondjuk csak meccsek előtt olvastál, vagy edzőtáborokba meghatározott könyveket vittél?

– Focieseményekhez ilyen szinten soha nem kapcsolódtak a választásaim. Az olvasás nekem mindig kilépőt jelentett a futball világából. A könyvek segítségével tudtam kiszakadni abból a közegből, ami minden nap körbevett. Sajnos azt látom sok fiatal csapattársamnál, hogy a mai digitális és felgyorsult világban úgy nőnek fel, hogy nem olvasnak, de ez nem feltétlen csak a labdarúgásban jellemző. Szerencsére engem mindig körbevettek a könyvek és jó példát láttam otthon.

– A kisfiad alig múlt kétéves, nála mik lesznek a módszereid?

– Mondani bármit lehet, de a cselekvés számít. Mi mást tudnék csinálni, olvasok. Ha lát, ha nem, előbb-utóbb realizálja, hogy a könyvek fontosak az életünkben. Bizakodással tölt el, hogy volt olyan periódusa, hogy bárhol talált könyvet a lakásban és azt gondolta, az enyém, odahozta nekem. A feleségem is nagyon szeret olvasni, Levi meg tudta különböztetni, melyik az én könyvem, melyik az anyukájáé. Azt hiszem, jó irányt jelöltünk meg. Sokat olvasunk is neki, nagyon szereti. Eleinte nehezen ült végig egy-egy mesekönyvet, de nála például nem tapasztaljuk azt, amit sokan mondanak, hogy ugyanazt a mesét kell állandóan mondani. Véletlenszerűen választunk ki a polcról könyveket és olvassuk, nem ragaszkodik hozzá, hogy minden este ugyanazt hallja. Ezzel tudok neki segíteni és azzal, hogy kedvére válogathat majd otthon, mert elég sok könyvünk van. Nemrég újraolvastam a Copperfield Dávidot és odaült az ölembe, nézegette az illusztrációkat, kérdezett róla.

–  Megvan a fejedben, hogy a különböző korszakaiban mit adsz majd a kezébe?

–  Saját tapasztalataimra hagyatkozom, ami nálam bevált. Winnetou történeteit szerintem minden kissrác szereti és hosszú időre le tudja kötni, majd a klasszikus ifjúsági irodalom, Tom Sawyer, Huckleberry Finn, amiket én is olvastam és szerettem. Arra sajnos nem emlékszem, hogy ezek az olvasmányok mikor, melyik évemben találtak meg, ezért 2021-től tudatosan elkezdtem dokumentálni, miket olvastam, hogy lássak egy rendszert.

–  Létezik egy olyan könyv, amit bátran ajánlanál, mert mindenkire hat?

– Azért vagyok óvatos ebben a kérdésben, mert azok a könyvek, amik az én érdeklődésemet maximálisan kielégítik, másnak lehet, hogy nem adnak olyan élményt. Nagyon kell ismerni hozzá a másikat. A feleségemnek rendszerint ajánlok könyvet, mindig beválik. De ha mégis meg kell jelölnöm egyet, akkor Szerb Antal Utas és holdvilág műve lenne. Az egy olyan könyv, ha most tízezer példányt megkapnánk, tolnám talicskán, osztogatnám az emberek között és mondanám, hogy olvasd el! Mert mindenkinek az életében elérkezik a pillanat, amikor felteszi azokat a kérdéseket, amiket olvashatunk, elgondolkodik azon, ha adott helyzetben máshogyan dönt, hogyan alakul az élete. Az utolsó mondat fontos útravaló: „És ha az ember él, akkor még mindig történhetik valami”. Úgy csukod be a könyvet, hogy történhet bármi, igenis érdemes élni. Egyébként is azt gondolom, alapvetően az a jó emberi gondolkodás, ami pozitív irányba mutat. Meg ha már egy könyvet kell javasolnom, mindenképp magyar író alkotását mondanám. De alapműnek számít nálam a Száll a kakukk fészkére is, mert fontos üzenettel bír. Az embernek minden helyzetben igyekeznie kell mindenből kihozni a maximumot, még akkor is, ha a realitásokat figyelembe véve nem érdemes csinálni. Lehet, nem tudsz nyerni, de akkor is próbálkozni kell, mert rengeteg győzelem így született, hogy az ember megpróbálta és a végén tényleg megnyerte az adott csatát.

– Hogyan oszlik meg nálad, inkább a magyar vagy a világirodalom van többségben?

– Nem válogatok ilyen tudatosan. Az előző évben az 53 elolvasott könyv alapján 31-22-re nyertek a külföldi írók. De ha mindenképp olyat szeretnék olvasni, amiben nem csalódom, akkor biztosan valamelyik Márai-kötetet veszem le. Ha csak leveszem a Füveskönyvet a polcról, olvasok tíz oldalt, akkor minden helyreállt az univerzumban. Nem is értem, hogyan láthatta ennyire jól – az én értékrendem szerint – a világot. A saját gondolataimat látom viszont a lapokon, csak én nem tudnám így megfogalmazni. Valószínűleg amikor írta a könyveit, épp a kilencedik életét élte és előtte nyolcban végig jegyzetelt, az utolsóban meg megírt mindent. Elképesztő, mennyi életbölcsesség szorult Máraiba, és mi csak hálát adhatunk, hogy mindet kiírta magából.

–  Te szoktál jegyzetelni, írsz, jelölsz a könyvekben?

– Alapvetően grafomán vagyok, de a sportolói lét ezt annyira nem követeli meg. Ettől függetlenül jegyzetelgetek, leírom a gondolataimat egy füzetbe. A könyveimben sokáig nem jelöltem semmit, csak felírtam oldalszámokat a telefonomba. Most már ceruzával olvasok, aláhúzom a sort, ami valamiért tetszik, hatással van rám, és utolsó oldalán a könyvnek felírom ezeket az oldalszámokat.

–  Ha ennyire szeretsz jegyzetelni és leírod a gondolataidat, előbb-utóbb írsz egy könyvet is?

– Dehogy! Igaz, hogy előbb olvasóvá kell válni, hogy író legyél, és én valóban sokat olvasok, rengeteg jegyzetet készítek, de nem venném a bátorságot, hogy könyvet írjak. Sokkal jobban tisztelem az írókat. Ez olyan, mintha bejönne valaki az utcáról, hogy ő mostantól kapus lesz, én is sértésnek venném, hiszen húsz évet tettem fel erre az életemből. Az irodalom világában külsős, olvasó maradok. Mondjuk a magyar futball csodákra képes, láttam már annyi mindent, lehetne miről írni. Azért egy hosszabb jegyzet lehet, hogy lesz a „fiókomban”, de könyv nem hiszem.

–  Év elején készítesz listát, hogy miket tervezel elolvasni? Mi várható 2022-ben?  

– Tavaly is írtam magamnak egy olyan harmincas listát, amit mindenképp el akarok olvasni, de nem konkrét könyvek szerepeltek rajta, hanem például az, hogy legyen egy Szerb Antal, két Márai, meg olvassak Nobel-díjas, Pulitzer-díjas szerzőt, és így tovább. Egy keretet próbálok adni magamnak, de mindig jönnek be új könyvek és változik a lista. Januárra öt könyvet félretettem, de már látom, hogy ez is módosul.