Hirdetés

A rendező Roland Emmerich kéjes élvezettel szeret pusztító csapásokat mérni az emberiségre: A függetlenség napjában földönkívüliek kísérlik meg leigázni a bolygót, melyet a Holnaputánban a klímaváltozás miatt természeti katasztrófák sorozata sújt, a 2012-ben pedig a maják világvégejóslata igazolódik be. Új filmjében még tovább megy, hiszen a történet szerint a NASA már évtizedek óta tudja és titkolja, hogy a Hold valójában egy mesterséges égitest, de most ki is billent a korábbi pályájáról, és egyenesen a Föld felé zuhan. Már az alapkoncepcióból is sejthető, a Moonfall cseppet sem komolyan vehető katasztrófafilm, de még szatirikus eszközökkel sem él, miként tette azt a közelmúltban a Ne nézz fel!. A lényeg, akárcsak Emmerich korábbi műveiben, a hangos és grandiózus rombolás és pusztítás, az emberi szereplők ezúttal is háttérbe szorulnak a zajos akciójelenetek mellett. Éppen ezért drukkolni sem tudunk a nevetséges párbeszédeket elhadaró karaktereknek, és sajnos látvány tekintetében is adósunk marad a film. Két­órás játékidejének viszonylag csekély részét képezi a valóban nagyvászonra kívánkozó trükkorgia, nagyobbik része dráma hiányában szimplán unalmas.

Korábban írtuk