Hullámvasút

Szokás mondani, hogy az élet írja a legelképesztőbb történeteket. A Három egyforma idegen esetében ez olyannyira igaz, hogy ha nem dokumentum-, hanem fikciós filmet látnánk, néhány fordulatot már-már túlzásnak éreznénk. A történet a nyolcvanas években indul, amikor egy fiú szülőházától pár száz kilométerre megkezdi a főiskolai tanulmányait, legnagyobb meglepetésére azonban már az első napon mindenki előre köszön neki. Az örökbe fogadott fiatal hamar rájön, hogy van egy ikertestvére, az esetből újságcikkek születnek, amelyek hatására felbukkan a harmadik tesó is. A média rajong értük, a szenzációt csak fokozza, hogy mindhármuknak azonos a mozgáskultúrája, az ízlése – még cigarettából is ugyanazt a márkát szívják –, és az életük is már-már nevetségesen egyformán alakult. Amikor azonban az ikreket izgatni kezdi a kérdés, miért választották szét őket, a szálak egy titkos pszichológiai kutatáshoz vezetnek. Tim Wardle rendező ügyesen játszik a nézővel: vidáman indít, megkedvelteti a szereplőket, majd az oknyomozása mentén egy sötét, szomorú és drámai ügybe keveredünk, másfél óra alatt az érzelmi skálák szélsőségeit bejárva. Erre az összetett hatásra pedig kevés dokumentumfilm képes.