Fotó: Tinseltown / Shutterstock.com
Hirdetés

A Hatalmas kis hazugságok című sorozat Oscar-díjas sztárja azt kérte a bíróságtól, hogy őt nevezzék meg két közös kiskorú gyermekük elsődleges gondozójának. A beterjesztett terv szerint a lányok évente 306 napot töltenének édesanyjukkal, és 59 napot édesapjukkal. A dokumentumokban az is szerepel, hogy Keith Urban előre kifizette a tartásdíjhoz kapcsolódó összegeket, sőt további kiadásokat is vállalt, hogy gyermekeik szükségleteit biztosítsák a kötelező kereteken túl is.

A bírósági iratokban hangsúlyozták, hogy mindkét fél rendelkezik elegendő önálló vagyonnal ahhoz, hogy a rájuk eső időszakban megfelelően gondoskodjanak gyermekeikről. Nicole Kidman beadványában azt kérte, hogy a végső meghallgatáson „teljes körű válást” mondjanak ki.

A két világsztár közös története 2005-ben kezdődött, amikor találkoztak egy rendezvényen Ausztráliában. Egy évvel később pedig már össze is házasodtak.

Házasságukról és szülőként betöltött feladataikról Keith Urban többször is nyilatkozott a nyilvánosság előtt. A countryénekes egy 2023-as interjúban azt mondta, számukra mindig a család az első. Úgy fogalmazott, hogy az élet sokszor kilendíti őket az egyensúlyból, de mindig igyekeznek azt visszabillenteni: „Sosem tökéletes az egyensúly, de mindig visszatalálunk a helyes útra”.

Nicole Kidman korábban már túlesett egy, a nagy nyilvánosság előtt zajlott váláson. Első férje Tom Cruise volt, akivel a Mennydörgés napjai forgatásán ismerkedett meg. A pár két gyermeket fogadott örökbe, Isabella és Connor Kidmant, majd 2001-ben útjaik különváltak.