Fotó: Demokrata/Vogt Gergely
Hirdetés

175 évvel ezelőtt jelentőségteljes események otthonává vált a Hajdúság fővárosa. A székvárossá emelkedett Debrecenben ugyanis 1849 tavaszán kiáltotta ki a Pestről odatelepült Országgyűlés Magyarország függetlenségét. Az országot hazánk elöljárói lényegében Debrecenből kormányozták.

A város térségében zajlott a szabadságharc egyik utolsó ütközete is, a későbbi aradi vértanú Nagysándor József vezérőrnagy vezette I. hadtest és a jelentős túlerőben lévő orosz főerők között. A magyarok visszavonulásával végződő csata során életüket vesztő katonákat a debreceni Hősök temetőjében helyezték végső nyugalomra.

A Déri Múzeum kiállítása a forradalom és szabadságharc ismert alakjainak és névtelen hőseinek, a csatatéren harcoló huszároknak is emléket állít, akiknek híre a XIX. században még Amerikába is eljutott.

Kossuth, Debrecen és névtelen hősök

„Debreczen népe! Íme, én a nemzet nevében Debreczen városát a magyar szabadság őrvárosának nyilatkoztatom, s az országgyűlést és kormányt a debreczeniek becsületérzésének rendíthetetlen sziklájára helyezem”, jelentette ki 1849. január 6-án megfogalmazott nyilatkozatában Kossuth Lajos, az Országos Honvédelmi Bizottmány elnöke abból az alkalomból, hogy a hadi helyzet okán az Országgyűlés és a kormány Pestről Debrecenbe költözött.

Korábban írtuk

A dicsőséges tavaszi hadjárat sikerein fellelkesült Kossuth indítványára a Nemzetgyűlés 1849. április 14-én, a Református Nagytemplomban közfelkiáltással mondta ki hazánk függetlenségét, a Habsburg–Lotaringiai-ház trónfosztását. A tanácskozáson Kossuthot kormányzó-elnökké választották. Az ülés határozatait a Függetlenségi Nyilatkozatban összegezték, amelynek végleges, nyomtatott szövegét 1849. április 19-én tették közzé.

Fotó: Demokrata/Vogt Gergely

A Déri Múzeum Galériáján a Függetlenségi Nyilatkozat magyar és német nyelvű nyomtatott példánya mellett a Kossuth debreceni íróasztaláról származó gyertyatartókat is megtekinthetjük. Minden bizonnyal a bennük lévő viasz fényénél fogalmazta meg a későbbi kormányzó a dokumentum első, nyers változatát…

– Az ország társadalmi, gazdasági, és főként katonai helyzete folytán a magyar kormány 1848 végén határozta el a kabinet Debrecenbe költöztetését, ami az adott kor infrastruktúrája mellett hatalmas logisztikai teljesítmény volt – hangsúlyozza Korompai Balázs történész, főmuzeológus, a kiállítás kurátora. – Akkoriban vasúton csak Szolnokig lehetett utazni, onnan lovas kocsin, illetve ökör vontatta szekéren jutottak el Debrecenbe. Lényegében 5-10 nap alatt minden és mindenki a városba érkezett, ami és aki szükséges volt az állam további irányításához és működtetéséhez.

Fotó: Demokrata/Vogt Gergely
Fotó: Demokrata/Vogt Gergely

A kiállításon bemutatott különlegesen szép kidolgozású fegyverek mellett gazdagon hímzett magyar, porosz, angol és svéd, gyakran uralkodói emblémával díszített huszártarsolyokat is láthatunk. A huszárok öltözékéhez tartozó, főként Magyarországról elterjedt dísztáska, amelyben eredetileg pénzt, élelmet, vizet és lőszert tartottak, idővel a külföldi alakulatok viseletében is megjelent.

Ebből az időszakból rendkívül ritkák az olyan fegyverek, kardok és pisztolyok, amelyekhez a tulajdonos személyét is hozzá lehet kapcsolni, ezért is számít igazi kuriózumnak Beöthy Ödön erdélyi kormánybiztos elefántcsont markolatú és Lázár Vilmos honvédezredes nemzeti címeres díszszablyája. Beöthy, aki mindvégig a szabadságharc feltétlen híveként szolgálta a magyar ügyet, németországi emigrációban halt meg. Az örmény származású, magyar nemesi családba született Lázár Vilmos pedig 1849. augusztus 19-én Erdélyben tette le a fegyvert. Mivel a főtiszt a császári csapatok előtt kapitulált, „kegyelemből” golyó általi halálra ítélték. Az aradi mártírok közül őt végezték ki elsőként. 32 évet élt.

Fotó: Demokrata/Vogt Gergely

A kiegyezést követően, 1868-ban, a forradalom huszadik évfordulójára jelent meg az a Szokoly Viktor által szerkesztett, impozáns kivitelű Honvédalbum, amely többek között neves magyar képzőművészek alkotásait tartalmazza. A debreceni kiállítás ezekből a XIX. századi metszetekből, köztük Benczúr Gyula és Szinyei Merse Pál alkotásaiból is válogat néhányat.

Az idén 180 éve született Munkácsy Mihály Isaszegi csatatér című festménye a tavaszi hadjárat egyik döntő ütközetének tragikus utóéletére hívja fel a figyelmet.

Az 1849. április 6-án, nagypénteken lezajlott győztes csata megfutamodásra késztette ugyan a császári erőket, ám az összecsapásnak a magyar honvédsereg jelentős veszteségei mellett civil áldozatai is voltak. Munkácsy alkotása azért is különleges, mert a katonai diadal ünneplése helyett az adott korban szokatlan módon az ütközet utáni pillanatot megragadva a névtelen áldozatokra, a sebesültek szenvedéseire, a kiégett település pusztulására helyezi a hangsúlyt, szemben a csatajelenetek XIX. században elterjedt heroizáló ábrázolásmódjával.

– Célunk az volt, hogy a szabadságharc jól ismert, ikonikus alakjai, Batthyány Lajos, Perczel Mór, Klapka György, Bem tábornok vagy éppen Petőfi Sándor mellett az ismeretlen hősöknek is emléket állítsunk egy-egy ritka portré, kivételes metszet segítségével. És bár a gyűjtemény anyaga 1849 őszének megidézésével zárul, a tárlaton azoknak a huszároknak a bátorságára is utalást teszünk, akiknek az első világháború éveiben már gyalog, lóhátról lekényszerülve kellett harcolniuk az ellenséggel – emeli ki Korompai Balázs.

Az utolsó roham

Magyar huszárok még a II. világháború poklában is vezettek sikeres rohamokat az ellenség megfélemlítésére idegen földön. Az utolsó 1941. augusztus 16-án, a ma már Ukrajna területén található Nyikolajevnél (ma: Mikolajiv) zajlott.

A Mikecz Kálmán őrnagy vezette 4. huszárezred hőstettére így emlékezett vissza egy német katona: „Ismét harcban álltunk a kétségbeesetten védekező ellenséggel, amely egy magas vasúti töltés mellett ásta be magát. Már négyszer rohamoztunk, és mind a négyszer visszavertek bennünket… Ekkor tüzérségi támogatás helyett, amit számtalanszor kértünk, egy magyar huszárezred jelent meg a színen. Nevettünk. Mi az ördögöt akarnak ezek itt kecses, elegáns lovaikkal? Egyszerre megdermedtünk; a magyarok megbolondultak! Parancsszó harsant. A bronzbarnára sült, karcsú lovasok szinte odanőttek a nyereghez. Fénylő aranyparolis ezredesük kirántotta kardját. Négy-öt páncélkocsi vágódott ki a szárnyakra, az ezred pedig a délutáni napban villogó kardokkal végigvágtázott a széles síkságon. Minden óvatosságról megfeledkezve kimásztunk az állásainkból… Kimeredő szemmel, hitetlenkedve néztük, ahogy a szovjet ezred, amely eddig elkeseredett elszántsággal verte vissza támadásainkat, most megfordul, és pánikszerűen elhagyja állásait. A diadalmas magyarok pedig maguk előtt űzték az oroszt, és csillogó szablyájukkal aprították őket. A huszárkard, úgy látszik, egy kicsit sok volt az orosz muzsik idegeinek! Most az egyszer az ősi fegyver győzedelmeskedett a modern felszerelésen.”

Huszárok Mátyás királytól

Korompai Balázs tájékoztatása szerint ló és lovasa évszázadokon át kiemelkedő szerepet töltött be a magyarság hadtörténetében. Ezért a 175 év –175 tárgy címet viselő kiállítás nemcsak az 1848–1849-es katonai események huszárjait mutatja be, de rávilágít a magyar gyökerű fegyvernem Mátyás király koráig visszanyúló történetére is. A huszárok első ismert hivatalos írásos említése ugyanis Hunyadi Mátyás uralkodásának idejére tehető, aki az egyik 1481-ben keltezett levelében így ír a fekete seregén belül szolgáló könnyűlovasságról: „Könnyű fegyverzetű lovasok, akiket huszároknak nevezünk.”

A huszárság mint fegyvernem jellemzően magyar közvetítéssel terjedt el egész Európában, sőt a tengerentúlon is. Az egyik legismertebb az 1720-ban, Bercsényi László Ignác által – a Rákóczi-szabadságharc idején a fejedelem zászlaja alatt vitézkedő – magyar emigránsokból létrehozott önálló francia alakulat, amely napjainkban is létezik Első huszár ejtőernyősezred néven.

Fotó: Demokrata/Vogt Gergely

A híres francia könnyűlovasságnak, így a napóleoninak is voltaképpen a Bercsényi-ezred vetette meg az alapjait…

A tárlat első része a XIX. századot megelőző időkből származó huszárfegyverek és katonai felszerelési tárgyak bemutatásával ízelítőt ad a huszárság dicsőséges korai történetéből. A Kupolateremben látható sodronying, a karvas és rákfarkas sisak, buzogány, kuruc csákány-fokos és a különleges huszártárcsapajzs, a hegyes tőr, illetve a Madonna alakjával díszített, ívelt pengéjű huszárszablya olyan gondosan megtervezett fegyverek és eszközök, amelyek praktikusságuk mellett szépségükkel is kiemelkednek.

A bemutató hazai intézmények és magángyűjtők összefogásával valósult meg. A gyűjtemény darabjai a Déri Múzeumból, Hermann Róbert történésztől, Máday Norbert magángyűjtőtől, a Református Kollégium Nagykönyvtárából, a HM Hadtörténeti Intézet és Múzeumból, a Nemzeti Galériából, illetve a debreceni Békessy Béla Vívó Klubtól származnak.