Így zakatol tovább Téglás Zoli nélkül az Ignite
Hatalmas csapásként élte meg a hazai rajongók többsége, amikor a világhírű magyar énekes elhagyta a bandát, az új énekes azonban mindent megtesz, hogy kárpótolja a közönséget, mindezt már több alkalommal is bebizonyította itthon. És ezúttal sem lesz ez másként, amikor a fennállásának harmincadik évfordulóját ünneplő hardcore együttes impozáns társaságban lép fel a Barba Negrában december 11-én.Nem túlzás azt állítani, hogy Téglás Zoli a nemzeti büszkeségünk, a magyar származású énekes a kaliforniai Ignite-tal meghódított az egész világot és miközben a dalaiban olyan témákat érintett, mint az ’56-os forradalom, milliókkal ismertette meg nemzetközileg turnézva A Csitári Hegyek Alatt című népdalunkat. Éppen ezért volt hatalmas fájdalom a rajongók számára, amikor 2019-ben bejelentette, hogy kiszáll a bandából, hiszen így az együttes elvesztette a magyar kötődését, de tartani lehetett attól is, hogy jóval ritkábban látogatnak majd hozzánk.
Nem így történt, sőt, egészen új lendületet kapott a formáció. A korábban kevesek által ismert zenekarokban játszott Eli Santana valószínűleg elképesztően hálás a megtiszteltetésért, hogy átvehette a frontemberi pozíciót, a koncertek alkalmával a lelkét is kiénekli, az elképesztő fizikumú énekes pedig hitetetlen beleéléssel és dinamizmussal adja elő a dalokat. A hardcore csapat az érkezésével új fejezetet nyitott vagy pontosabban szólva visszatértek a gyökereikhez: míg Téglás Zoli a legutóbbi lemezükön erőteljesen a standion rock felé terelte a hangzást, addig az új énekessel felvett friss albumot az a punkos lendület jellemzi, amely az együttes korai korongjait.
És ok nélkül tartottunk attól, hogy majd ritkábban koncerteznek nálunk, 2020 óta immáron ötödik alkalommal térnek vissza, láthattuk őket az önálló fellépések mellett a Fezenen vagy idén nyáron a Rise Against előzenekaraként is. Eli Santana alázatát pedig mi sem illusztrálja jobban, hogy itthon nem csak előszeretettel beszél a közönséghez magyar nyelven, de a A Csitári Hegyek Alatt szövegét is megtanulta.
A megalakulásának harmincadik jubileumi évét ünneplő banda ezúttal impozáns társaságban érkezik, hiszen fellép előttük a kultikus bostoni hardcore-punk csapat, a Slapshot, a szintén tengeren túli The Drowns és a belga This Means War is.