Hirdetés

Ötven évet összegzett múlt szombaton a Kaláka a tizenkét éves Budapest Bár zenekar segítségével. A Müpa Bartók Béla Nemzeti Hangversenyterme méltó helyszínt adott a két részből álló estének.

2009-ben a Kaláka negyvenedik születésnapjára egy meglepetéskoncerttel készültek a magyar folk- és könnyűzene fontos szereplői. Az akkor fellépő művészek egy része ez alkalommal is színpadra állt. A Budapest Bár saját énekesei mellett most egy igazi Kaláka-örökös, Gryllus Dorka, Gryllus Dániel lánya is énekelt, a koncert meglepetésvendége pedig Miklósa Erika volt. A Budapest Bár saját képére formálta az 1969 óta megírt dalokat, de ahogy Ferenczi György megjegyezte, minden énekesnek érezhetően megvan a maga Kaláka-világa. A húszas-harmincas évek kávéházi cigányzenéje befogadta és új jelentést adott az ismerős dallamoknak.

Az est főszereplői régi barátaik, Major Gábor, Huzella Péter és az alapító tag Mikó István segítségével elevenítették fel az elmúlt ötven évük fontos állomásait. Petőfitől és Arany Jánostól kezdve Adyn, József Attilán át Weöres Sándorig és az örök kedvenc Kányádi Sándorig minden dal a maga tökéletességében idézte fel az elmúlt fél évszázad generációinak meghatározó zenei élményeit, akik mind Kaláka-dalokon nőttek fel. A muzsikának e szívből történő tolmácsolásáért a közönség is nagyon hálás volt: a telt házas nézőtér összes tagja állva köszönte meg az örömzenét.