Fotó: ShutterStock/cacei.ro
Hirdetés

Vannak orvosi csodák a rock ’n’ roll világában, közéjük tartozik Keith Richards is, aki bár mindent megtett, hogy a fiatalon elhunyt zenészek sorát gyarapítsa, nyolcvanévesen is koncertezik, nem véletlenül szól róla az a mém, hogy ideje lenne felelősséggel bánnunk a természettel, mert nem mindegy, hogy milyen világot hagyunk magunk után a Rolling Stones gitárosának.

És elképesztő sportteljesítmény volt az is, hogy Lemmy Kilmister a folyamatos önpusztítás mellett négy évtizeden keresztül szinte megállás nélkül járta a világot, és bár jóval fiatalabbak, de hasonló mentalitást képvisel a Zebrahead is, nyilvánvalóan nem véletlen, hogy dolgoztak is együtt a Motörhead néhai frontemberével.

Az amerikai banda 1996-ban alapult, ugyanabban az évben, mint a Sum 41 vagy a Good Charlotte, azaz pont a pop-punk második – egyes zenetörténészek szerint a harmadik – reneszánsza előtt, így amikor az MTV-n az említett műfaj a numetal mellett szinte egyeduralkodóvá vált a 2000-es évek elején, hamar berobbantak a köztudatba az olyan slágereikkel, mint a Rescue Me vagy a Hello Tomorrow. És ha nem is váltak stadionokat megtöltő sztárokká, sosem fogott rajtuk az idő, legyen szó kiadó- vagy éppen tagcseréről, a karrierjük során jelölték őket Grammy-díjra – ami ebben a zsánerben kevésbé gyakori –, valamint eladtak két és fél millió lemezt.

És ami a legfontosabb, szinte megállás nélkül koncerteznek, nem kímélve közben a májukat, minden fellépésen a színpadkép szerves része egy kihelyezett bárpult, arra az esetre, ha megszomjaznának, mindez azonban nem hogy bódulttá tenné őket, hanem éppen ellenkezőleg, minden alkalommal elképesztő energiával adják elő a dalaikat.

Korábban írtuk

Valószínűleg ez most sem lesz másként: a banda jelenleg a frissen megjelent kislemezével, a Friday Night Every Night elnevezésű turné keretében ismét maratoni európai turnéra indul, amelyből Budapest ezúttal sem marad ki.