Istenek testközelből

Vörös fényekben játszik Ámor trónterme, a falakon az antik domborművekről inspirálódó, buja rajzok sorakoznak, egy emelvényen Ámor vérpiros fényben fürdő trónja áll, a szerelem istene talán épp az előző percben lépett ki innen, hogy újfent beleavatkozzon a halandók sorsába. E szürreális térből indulunk felfedezőútra a Vági Bence rendezte Walk My World című előadásnak, Európa legnagyobb immerzív show-jának a világában, amely a Millenáris Park egykori gyárépületének enteriőrjében, hatezer négyzetméteren terül el. Az ősi Karthágót és Tróját megidéző mitikus univerzumban az indusztriális keveredik a steampunkkal (álviktoriánus technikai fantáziavilág – a szerk.), az antik héroszok, félistenek világa a századelő fülledt éjszakai bárjainak, lokáljainak hangulatával és valami megfoghatatlan, álomszerű atmoszférával. A monumentális zenei aláfestés, a lélegzetelállító látvány, a filmszerű díszletek, a kellékek, azaz minden arra szolgál, hogy a lehető legteljesebb legyen az élmény: szürreális álomvilágban megfigyelői-részesei lehetünk az Aeneis eposz első hat énekére épülő történetnek.

Hektór harcra készül

Sötét labirintuson vágunk át, az egyik kanyarban agancsos lény figyeli lépéseinket, a következő fordulóban lelógó drapéria árnyékában üres szék árválkodik, a földön penna és szétdobált levélpapírok – talán egy pillanattal korábban itt körmölt valaki üzenetet titokzatos megbízatásáról kedvesének. Aztán egy tágas terembe érünk, oldalt vaslépcső fut fel a semmibe, középen hatalmas zongora terpeszkedik. A fal mellett derékmagasságig felhalmozott könyvek állnak, a másik oldalon jókora irányítópult, mintha Verne fantasztikus tengeralattjárójának kivénhedt tartozéka volna. A sarokban ókori harci sisak, egy félreeső asztalkán pedig antik torzó sejteti, Hektór, a trójai herceg birodalmában vagyunk. A herceg előlép, és a zongora fölé ereszkedő rácsos szerkezetre kapaszkodva kezdetét veszi az erőt és szépséget egyszerre sugárzó levegőszáma: tépelődve, küszködve végső harcára készül.

A szobát hátrahagyva Karthágó piacterére érünk, ahol a megvadult, szinte eszét vesztő nép lázadásra készül a királynője ellen. A jelenet csúcspontján a 360 fokon pördülő orosz hintáról elképesztő repülő ugrásokat mutatnak be: két segítő pillanatok alatt feszít ki egy hatalmas ponyvát, amelybe tíz méter magasról szaltóznak bele a harcosok. Néhány perccel később már Dido és Aeneas búcsúját látjuk: a páros gurtnin bemutatott levegőszám légbe komponált táncduett, harmónia, precizitás, erő; a koreográfiát tíz méter magasan szédítő pörgésekkel vagy épp a fejünk felett suhanva, kecses pózba dermedve mutatják be a jelenet hősei – a búcsú végén Karthágó királynője a tengerbe fojtja magát.

Titkos labor és kurtizánlak

Rövid sétánk során csupán a töredékét láthattuk az immerzív újcirkusz-show teljes előadásának, amelyben negyven immerzív tér többtucatnyi jelenete adja ki a komplex történetet. Ebben az előadásban nincs színpad, nincs nézőtér, a látogatóknak csupán egy fekete maszkot kell felvenniük, hogy szinte láthatatlanul, a produkció zavarása nélkül vehessenek részt a történetben. Az előadás teljes terét mindenki önállóan járhatja be: nincs irányított vezetés, sem előre kijelölt útvonal, így minden egyes néző a saját verziójában élheti át Dido és Aeneas történetét.

A bejárás során lehetőségünk nyílik rá, hogy körbenézzünk a Karthágó piacterét övező sikátorok hatalmas díszletkomplexumában. Az öreg konténerek, kiszuperált lakóbuszok végeláthatatlan sora különös lényeknek ad otthont. Akad itt üvegcsékkel telepakolt titkos laboratórium, egy pénzért bármire kapható felcser tiltott műtétjeinek rejtekhelye, Vénusz egyik követőjének, talán egy kurtizánnak a budoárja; a pipereasztalon régi újságcikkek, illatos üvegcsék, a fogason hatalmas aranymaszk, a megvetett ágyban pedig nemrég talán az éjszaka fáradalmait pihente ki valaki. A történet szereplőinek környezetét testközelből fedezhetjük fel, olyannyira, hogy leveleiket, sőt, akár naplóbejegyzéseiket is elolvashatjuk, vagyis az ő szemükkel láthatunk. Az előadás filmszerű díszletében elhelyezett kellékek ráadásul nem újonnan készített, hanem eredeti darabok, például antik holmi a 20-as, 30-as évekből vagy a hatvanas-hetvenes évek retró tárgyai, amelyeket régiségpiacokról, apránként válogattak össze a produkcióhoz. Méghozzá úgy, hogy egy adott karakter terében – például Ámor isten otthonában – az illető szereplő történetéről, életéről meséljenek. A két és fél órás előadás alatt mi magunk dönthetjük el, melyik főhős nyomába eredünk, melyik jelenetnél időzünk el: az egyes cselekményszálak végül komplex, csakis általunk tapasztalt és megélt történetté szövődnek össze.

Öt év ötletelés

A produkció ötlete Vági Bencének, a Recirquel Társulat alapítójának, rendezőjének fejéből pattant ki. Amint meséli, immerzív színházi előadást Londonban és New Yorkban járva látott, ám a Recirquel immerzív show-ja – a társulatot fémjelző újcirkusz és tánc ötvözete, azaz a cirque danse műfajában – a világon egyedülálló kezdeményezés. Talán ezért is látogatott ide a világ kortárs művészeti életének több szereplője, mint a világ leghíresebb újcirkusztársulata, a Cirque du Soleil kreatívigazgatója vagy a New York-i BAM kulturális központ korábbi direktora, akikre meglepetésként hatott az előadás. Élményeikről úgy nyilatkoztak, ehhez hasonló ötlettel és kivitelezéssel, ilyen léptékkel, ennyi odafigyeléssel még soha nem készült immerzív produkció a világon.

– Öt év munkája teljesedett ki ebben a produkcióban: fél évtized szüntelen tervezésen, nyolc hónap próbafolyamaton vagyunk túl. A show létrejöttén 150 fős stáb dolgozott, a filmes és színházi berendezőktől a képző- és iparművészeken át a díszlet- és látványtervezőkig rengetegen – mondja Vági Bence, az előadás rendezője, hozzátéve, hogy a zenét Szirtes Edina Mókus írta, a látványtervezők Pető Beatrix és Iványi Árpád, míg a darab társírója Holp Nándor. A világ minden tájáról kilencszáz artista jelentkezett, közülük választották ki azt a harminckét főt, akik ma a legjobbak a szcénában. A művészek egyszerre artisták, táncosok és színészek – felkészülésüket a világhírű brazil táncegyüttes, a Grupo Corpo munkatársai, valamint Bill Shannon amerikai táncművész és koreográfus is segítették. Horváth Zita mozgásdirektor, az előadásban Didót alakító artista Vági Bencével közösen összesen huszonöt órányi koreográfiát készített a fellépő karaktereknek: balett, kortárs tánc, kontaktimprovizáció egyaránt szerepel a mozgásanyagban.

E komplex világ megalkotásában persze a cirkusz volt a főszereplő: húsz különféle zsáner látható az előadásban, köztük az oroszhinta-, szóló- és duógurtni-, kínairúd-, kötél-, rhönrad-, létra- és zsonglőrszámok vagy a hajnál fogva lógó artista produkciója és még sok olyan egyedi fejlesztésű rekvizit, mint például a Hektór produkciójában látható vasrácsszerkezet, amelynek segítségével különleges levegőszámát mutatja be az artista. A rendezőtől azt is megtudjuk, hogy az elmúlt fél év a próbákról és az építkezésről szólt, ami a show szereplőinek komoly fizikai felkészülést jelentett, emellett ráadásul a darab háttereként szolgáló ókori eposzt is alaposan meg kellett ismerniük: Vergilius Aeneise mindenki számára kötelező olvasmány volt. És nem csupán azért, hogy az artisták hitelesen tudják tolmácsolják a történetet, hanem azért is, mert az ókori mitikus anyag kollektív tudattalanunk része, kultúránk origója, így ismerni mindenki számára alapvetés.