Fotó: MTI/Kovács Attila
Hirdetés

– Hogy találta meg ez a téma?

– Jött utánam. A hetvenes évek közepén a Hungária együttessel az NDK-ban, azon belül Wartburgban jártunk, és a környékbeli templomok látogatása közben feltűnt egy kislány szobra: Türin­giai Szent Erzsébeté. Mikor hazajöttem, észrevettem, hogy sok helyen egy rá nagyon hasonló kislány szobra bukkan fel: Árpád-házi Szent Erzsébeté. Kiderítettem, hogy ez ugyanaz a hölgy, azaz Szent Erzsébet magyar, nem pedig türingiai. Akkor azt gondoltam, hogy egyszer még ennek hangot adok, kikiáltom ország-világ előtt, hogy el a kezekkel Árpád-házi Szent Erzsébettől! Később, a 2000-es évek elején javasoltam a Koltai testvéreknek, hogy csináljuk meg. Ők írtak egy nagyon szép szinopszist, de én akkor valamiért megijedtem, hogy nekem most tényleg egy musicalt kell írnom? Visszakoztam. Aztán 2020-ban felkértek, hogy legyek az 52. Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszus hírnöke. Itt hozott össze a sors Zsuffa Tündével, aki korábban a bécsi nagykövetségen dolgozott, és nem mellesleg író. Javasoltam neki, hogy írja meg Szent Erzsébet történetét. Húzódozott először, hiszen ő leginkább mai történeteket ír. Javasoltam, hogy mivel anyanyelvi szinten beszél németül, nézze meg legalább, hogy a német kódexekben mi áll róla. Végül kötélnek állt és olyan történeteket talált, amiket itthon még soha nem hallott senki Szent Erzsébetről, ez már neki is nagyon tetszett. Három hónapig írt, Szent Erzsébet teljesen föltárta magát neki.

– Önnek a családjából ered a hite? Mi mélyítette el a személyes hitét az élete folyamán?

– Pontosan nem tudom. Rákospalotán nőttem fel, mindenkim odatartozik sok-sok íziglen. Ugyanúgy jártunk templomba, mint sok becsületes keresztény ember arrafelé. Édesanyám, nagymamám meg a dédi keresztények voltak, nagy Jézus Szíve szobor volt otthon, azt ma is őrzöm. A nagymamám két világháborún túl volt, ott pedig aztán a sátán belekap az emberbe, kétségek ébrednek, hogy hol van a bajban Isten? De kitartottak a hitükben. Én is megörököltem azt, hogy hinni kell a Jóistenben, mert Ő jó, és szeret minket. Hat-hét éves koromban a nagymamámmal rendszeresen jártunk Rákospalotán a piacra, ahonnan elmentünk a palotai nagytemplomba is. Ennek volt egy udvara, a templomudvar falában pedig volt egy kisplasztika arról, hogy az ördög sütögeti kondérban az embereket. A nagymamám azt mondta, hogy ha rossz kisfiú leszel, akkor így jársz te is. Én azt komolyan vettem, hogy nem akarok üstbe bekerülni. De aztán jött a tinédzserkor és sokféle válság, ami eltávolított a vallástól. Végül csak visszataláltam.

Korábban írtuk

Jelenet a darabból

– Hogy történt?

– Ezt leírtam A könyv című dalban, amit a kongresszuson elénekeltem a Hősök terén. 18 éves voltam, játszottunk a Ferm együttessel a Balatonon. Egy zenész valóságos félisten volt akkor, körülrajongtak a lányok, és buli volt az egész élet. Egyszer Siófokon volt dolgunk dél­előtt. A negyvenfokos melegben pedig a templom előtt eszembe jutott, hogy én bent gyermekkoromban mindig fáztam. Beléptem hát a kapun, néztem a szobrokat s egyszer csak azt vettem észre, hogy térdelek, a térdelőpadból a tömjénfüst illata árad, ami több száz éve oda be­ivódott. Utána már nem tudom, hogy mi történt. Annyi biztos, hogy becsuktam a szemem, és elkezdtem gyónni a Jóistennek. Az ember akkor tud gyónni igazán, amikor rájött, hogy menthetetlen, hogy vége. Olyankor talán olyan szemmel nézi magát, mint ahogy a Jóisten nézi őt. Imádkoztam és sírva fakadtam. Mikor kijöttem, megfogadtam, hogy ezután mindennap kapcsolatba lépek az Úrral. 1995-től naponta járok szentmisére is. De voltak kisebb megtéréseim is. Azért használom ezt a szót, mert olyan ez, mint korrigálni az egyébként egyenesben tartott kormányt. Külföldre is csak akkor megyek azóta, ha tudom, hogy van a közelben templom.

– A mindennapi mise mit ad önnek?

– Magamtól hajlamos lennék szétesni, szétfolyni, a szentmise viszont keretet ad az életemnek. De ami ennél fontosabb, hogy örömmel tölt el. Boldog vagyok, hogy Jézus Krisztus testét és vérét veszem magamhoz. Ez tartja meg az embert az örök életre. Ezt ha az ember felfogja, egy évben csak egyszer, egy századmásodpercre a lelke megszólítja, akkor nem tud róla lemondani és függő lesz. Istenfüggő. Az csak egy plusz, ha egy pap jó homíliát tud mondani, de a mennyei dolog akkor kezdődik, amikor megkezdődik a felajánlás. Magát ajánlja fel minden misén Krisztus. Ő az oltár, Ő az áldozat és minden Ő.

– A dalok írása közben érzékelte azt, hogy valami odaföntről is jön?

– Sok mindenért érdemes és kell is fohászkodni a Jóistenhez, reggel, délben, este. Az egyik kedvenc szentem, Szent József, a munka szentje. Tőle kértem azt is, hogy segítsen elkészíteni a Szent Erzsébet életéről szóló darabot. Egy musical keményebb dió egy popalbumnál. Nagyon sok pénz kell hozzá és sok ember, akikkel kompromisszumokat kell kötni, ami kemény pálya nekem. De Szent József közbenjárt. Éreztem az ő hatását. Eljutottam Lezsák Sándorhoz, Zsuffa Tündéhez, a rendező Cseke Péterhez. Magamtól nem tudtam volna mindent összehozni, ezt a Jóisten adta. Mikor a kongresszusra meghívtak, akkor a nemzetemnek, most pedig a Jóistennek viszonzok valamit abból, amit tőle kaptam.

– Különösen fontosnak tartja, hogy a fiatalokhoz eljusson a musical.

– Ha egy nem vallásos, de normális, átlagos fiatal meghallja a „szent” szót, kirohan a világból. Egy musical viszont vonzza őket. A darab egy olyan hölgyről szól, akinek ellenséges környezetben kellett felnőnie és szeretnie. A szerelmi szál mellett ott vannak Erzsébet látomásai, amik a misztikumot adják. A főszereplő a szemünk előtt válik szentté, így már nem elérhetetlen a fiatal nézők számára. Ez semmi más, mint hangos történelemóra.

– A magyarság számára ma miben áll a vallásos hit jelentősége?

– Ne felejtsük el, hogy a vallásos hitet lehet örökölni, de ápolni is kell. Ebben pedig meghatározó a korszak közhangulata. Én azt gondolom, hogy a fiataloknál újra és újra fellobban az ébredés. Ez minden egyháznál látható. Nagyon lényeges, hogy most ezt a kormány is segíti, támogatja a templomok modernizációját, megteremti az együttlét lehetőségét. A központban újra Krisztus áll. Ne felejtsük el, hogy Orbán Viktor miniszterelnök úr hogy búcsúzik el: „Magyarország mindenekelőtt, a Jóisten mindenek fölött.” Én, mivel a kommunizmusban nőttem fel, soha nem gondoltam, hogy egyszer olyan Magyarországon fogok élni, ahol a miniszterelnök pozitív értelemben veszi a szájára a Jóistent. Mára ez mégis megtörtént. Mária országa vagyunk, és Mária is dolgozik azért, hogy mi megmaradjunk. Ne felejtsük el Pio atyát se, aki azt mondta, hogy ilyen nagy hatású őrangyala szinte senkinek nincs, mint a magyaroknak. Jó lenne többet imádkozni az őrangyalunkhoz, a nemzet őrangyalához!