A farsangot idén is megtartjuk itthon és szerte a világon, ahogy évszázadok óta mindig. A vízkereszttől a húsvétot megelőző negyvennapos nagyböjt kezdetéig, hamvazószerdáig – idén február 28-ig – tartó időszak jellegzetességei a bőséges és vidám lakomák, zajos mulatságok, disznótorok, tréfacsinálás, udvarlás és jelmezes felvonulások.

A farsangi hagyomány szerte Európában a középkorban alakult ki, nálunk a városi polgárság elsősorban a német szokásokat vette át, erre utal a neve is, amely a bajor-osztrák „vaschang” szóból, a böjt napját megelőző, húshagyókeddi éjszaka nevéből ered. Az olasz „carne vale” egyébként ugyanarra utal, az egyik szó húst, míg a másik azt jelenti: Isten veled! A farsangot az egyház sokáig tiltotta, az ördögök ünnepének nevezte, mert ilyenkor a keresztények az ördögöt választják istenükül és fajtalan énekekkel dicsőítik. Temesvári Pelbárt ferences egyházi író 1502-ben egyik prédikációjában azt hangoztatta, hogy a keresztények farsangkor a torkossághoz, az iszákossághoz és a bujálkodáshoz fordulnak. Már a farsangvasárnapot megelőző „zabálócsütörtökön” megkezdték a főzés-sütést. Mai napig jellemző étek a mágikus erővel bíró farsangi fánk és a rétes, ami ha jól nyúlik, szerencsét hoz. A farsang három utolsó napján, a „farsangfarkán” pedig táncmulatságokat rendeztek, legtöbbször a kocsmában. Ezeknek igen fontos szerepük volt a párkeresésben, a lányok bokrétát adtak a legényeknek, amit azok farsangvasárnap kitűztek a kalapjukra, s a bálon azzal táncoltak először, akitől a csokrot kapták. Azokat, akik még nem házasodtak meg, farsang ideje alatt tréfásan vagy durván „figyelmeztették”, ezt nevezték vénlány- vagy vénlegénycsúfolásnak. Ám a házasembereknek is volt mulatságuk, a batyusbál vagy kosarasbál, s ennél még érdekesebb, ma is élő hagyomány az asszonyok mulatsága, ahonnan a férfiakat kizárták. Ezt banyabálnak is hívják. A maszkos alakoskodásokat, dramatikus játékokat a gonosz elűzése és a jövő évi termés bősége végett űzték, a falufeljáró menetekben különböző alakoknak öltöztek, koldusnak, borbélynak, menyasszonynak, vőlegénynek, és tréfás jeleneteket rögtönöztek. A menet végén a banda szolgáltatta a muzsikát, és egy lovas kocsin gyűjtötték hordóba a bort. Ma a leglátványosabb alakoskodás a mohácsi busójárás, ahol fából faragott maszkokban, dudaszóval kísérve járják végig a falut. Ez az esemény ma nagy látványosság, sokan megnézik, köztük rengeteg külföldi. A farsang utolsó mozzanata a farsangtemetés, amikor az öregasszonynak öltöztetett szalmabábot elvitték a folyóhoz és elégették. A hagyományok még ma is élnek, nemcsak a falvakban, hanem az európai nagyvárosokban is, amire leghíresebb példa a velencei karnevál. A farsang őshazája kétségkívül Olaszország területe, a legendák szerint az első ilyen ünnep III. Pietro Candiano dózse nevéhez fűződik, aki 942-től 959-ig uralkodott. Ám ez a pogány szokás sokkal korábbról ered, hiszen az ókori Görögországban ebben az időszakban tartották Dionüszosz egyik ünnepét, míg az ókori Rómában ugyanekkor a Saturnáliát tartották, arra a boldog aranykorra emlékezve, amely Saturnus uralkodása idején volt. S carrus navalisnak nevezték azt a kerekeken guruló, hajó formájú szekeret, amelyet a február 15-én tartott Lupercalia-ünnepen álarcos tömeg húzott végig az utcákon, mint a termékenység, bőség szimbólumát. Saturnália ünnepet a keresztény egyház nem tudta kiirtani, ezért kénytelen volt vallásos színezetet adni neki, így alakult ki a vízkereszttől hamvazószerdáig tartó időszak. Velence a XVIII. században nyerte el a karneválok városa címet, de amikor a köztársaság megbukott, a város fejlődése is alábbhagyott, a karneválról is megfeledkeztek. A hagyományt 1979-ben elevenítették fel, azóta a velencei karnevál a legrangosabb események egyike. Egy 1790-ből származó írás szerint a „maschera” öltözék leggyakrabban fekete selyem, a fejre fátyolból és fekete csipkéből egy kicsi kámzsát tesznek, ezt hívják bautának. Az arc többi részét pedig fehérre festett álarc takarja, a volto. Másik fajta álarc volt a „pestisdoktor”, amit először a pestisjárvány alatt használtak az orvosok, s ami leginkább egy hatalmas madárcsőrre hasonlít. Ezekkel az öltözékekkel egyébként most is gyakran találkozhatunk a velencei karneválokon is, de leggyakrabban gyönyörű, művészi öltözékekkel. Szencz Dóra