Jeles napok – Kristóf-napi áldás
Illés kultusza főleg a Balkánon virágzott. Ünnepe július 20-a. A néphagyomány az égiháborúk kirobbantójának tartja Illést. Nem véletlen, hiszen a meteorológiai megfigyelések szerint július a legzivatarosabb hónap. Szegedi néphagyomány szerint a kevély angyalokat Illés lökte le az égből. Ezért égiháború idején úgy tartják: „Illés csatázik a sátánnal”.
Hétfalu evangélikus csángói párkereső mulatságot tartanak július 20-án. Máriapócs búcsúnapja Illés próféta ünnepe, egyúttal a kegykép második könnyezésének (1715. július 25-e) emléknapja.
Az úton lévők védőszentje a középkor egyik kedvelt alakja, Szent Kristóf. Legendája szerint hatalmas termetű ember volt, aki egy remete tanácsára ingyen hordta át egy folyón az átkelni szándékozókat. Az autók és autósok Kristóf-napi áldását 1932-ben vezették be, azóta is él ez a hagyomány. Vízrehívó Szent Kristóf ünnepén – 1937 óta – a sporthajókat is megáldják meg július 25-én.
(hankó)
