A húsvéti vigíliát követő, húsvétvasárnap hajnali ünnepi szentmise az V. századra vezethető vissza. A szertartás során, a szentlecke után a XI. századtól kezdődően éneklik a sequentiát, amely a feltámadt üdvözítő Krisztusnak, a mi húsvéti bárányunknak a dicséretét zengi. A húsvéti ünneplés részeként a húsvéti gyertya mindig a szentély vagy az oltár közelében áll. A húsvéti gyertya Jézusra, a „világ Világosságára” emlékezteti a híveket.

Az Ószövetségben a bárány volt a zsidó húsvét eledele; hiba nélkülinek kellett lennie, vérével megkenték az ajtófélfát, hogy az egyiptomiak elsőszülöttjeire lesújtó Úr a zsidók házait megkímélje. Ahogy a húsvéti bárány megmentette a zsidókat, úgy mentette meg aztán Jézus az egész emberiséget a haláltól. Ezért nevezi a kereszténység Krisztust Isten bárányának. Ezt a jelképet a húsvéti étkezés is tovább élteti: sok helyen bárányt esznek vagy az arra emlékeztető sonkát. Az Egyház is megszenteli ezt a szokást a húsvét hajnali ételszentelés szertartásával.

Húsvétkor az Úr feltámadását kiemelten ünnepli az Anyaszentegyház nyolc napon keresztül, amelyet például a mise végi áldáshoz kapcsolódó alleluja fejez ki. Húsvéttól kezdve egészen az ötven nappal későbbi pünkösdig a Jézus feltámadása feletti öröm járja át az Egyházat. Húsvét nyolcada fehérvasárnappal, az isteni irgalmasság vasárnapjával zárul.