Hirdetés

Elegáns megoldás, ha egy csúcsétterem saját kenyeret süt. Ha máshonnan veszi, akkor az egyfajta kitüntetés, elismerés a pékséggel szemben. Nemrégiben a Balaton északi partjának két kiemelkedő étteremében, a Michelin-kalauz által Bib Gourmand minősítéssel jutalmazott Casa Christában és az egyre ismertebb és sikeresebb Vasüzletben a Buborék pékség kenyerét kínálták, úgyhogy szemernyi kétség nem fért hozzá, hogy az első adandó alkalommal oda is ellátogatok. A panzióval és bicikliszaküzlettel egybeépített elegáns, egész évben nyitva tartó egységet minőségelv jellemzi. A kávé, a kovászos kenyerek, a jól összeválogatott alkoholos italok és péksütemények mellett hagyományos és új hullámos reggeliket kínálnak, rántottákat, omletteket, Benedek-tojást, Buborék zabkását és granolát, avokádós toastot, valamint ígéretes szendvicseket: kacsamájas-körtéset, serrano sonkásat és füstölt lazacosat. A klasszikus reggeli italokon kívül tartanak kézműves söröket, Petrányi borokat, proseccókat és Kreinbacher pezsgőket is. Vettem egy félbarna kovászos kenyeret, amely ízre, állagra adta mindazt, ami ebből a műfajból kihozható; merem állítani, hogy hasonlóan jót lehet sütni, jobbat aligha. A bagett is ízletes, de katarzismentes volt, míg a zöldséges kosárka és a kávé kifogástalannak bizonyult. A Buborék minden bizonnyal az északi part egyik legjobb reggelizője.

Korábban írtuk