Hirdetés

A Kerényi Imre-program keretében a vörösberényi, historikus hangulatú magtár épületében immár tizenötödik alkalommal nyílt meg a biennálé-rendszerű Balaton Tárlat. A jelenlegi helyszín bukolikus környezetével, körülményeivel alkalmas e nagyszabású kiállítás fogadására. Az országos vonzerejű, pályázat alapján megrendezett eseményre 250 művész jelentkezett, és nehéz bírálatot követően végül hatvan alkotó munkája látható. A pályázati kiírás – a tárlat kurátorának, Kelemen Marcel festőművésznek a fogalmazásában – elkerülte a közhelyeket, és a fény külső és belső fontosságára irányította rá a figyelmet, egyben kezdeményezte, hogy a művészek cím nélkül mutassák be munkáikat. A szemléletben és technikában is igen változatos kollekció újszerű képet ad a Balaton-jelenségről. A festőket, szobrászokat, grafikusokat egyaránt foglalkoztatta a látvány, az asszociáció mélyében felfedezhető művészi látomás. Kácser László, Bátai Sándor, Lelkes A. Gergely, Füzes Gergely és Kovács Johanna díjazása jól jelzi a korhoz is illő, megújuló szemléletet.