Kádár-korszak Hollywood módra
Hogyan érje el a rendező, hogy a saját hazájában ismert történelmi korszakot felölelő alkotását 61 országban forgalmazzák? Például ha nemzetközileg ismert klisékkel és popkulturális sémákkal tűzdeli tele, a háttérismeretet igénylő utalásokat pedig lehetőség szerint kihagyja. Ennek a receptjét A besúgó című, HBO által forgalmazott sorozat maradéktalanul megvalósította.
A történet szerint a húszéves Gergőt (Váradi Gergely) beszervezi az állambiztonság 1985-ben, hogy egy egyetemisták alkotta demokratikus ellenzéki csoport vezérének, Száva Zsoltnak (Patkós Márton) a találkozóiról, szervezkedéseiről gyűjtsön adatokat. Több fiatal egyetemistával köt barátságot, így a nyugati portékákkal seftelő Mátéval (Varga Ádám) vagy magával a célponttal is.
Nem A besúgó az első kelet-közép-európai alkotás, amely a nemzetközi demokráciákban szocializálódott közönségnek mesél a szocializmus elnyomó gépezetéről. Ilyen volt például a 2007-es Oscar-gálán a legjobb idegen nyelvű filmnek járó díjat elnyerő német lélektani dráma, A mások élete, mely egy Stasi-tiszt munkáján keresztül mutatta be a diktatúra léleknyomorító működését. Akárcsak a 2019-es, szintén HBO-s, cseh gyártású Eszmélet, amely egy titkosszolgálati játszmákba kívülállóként belekeveredő nő történetét meséli el, vagy a Netflix által forgalmazott, 2018-ban bemutatott 1983 című lengyel történelmi thriller.
A fenti alkotásokkal ellentétben A besúgó a történelmi hitelesség rovására nosztalgikus, már-már idilli módon ábrázolja a kommunizmust. Teszi ezt olyan finom jelzésekkel, amelyekre a külföldi közönség is jól rezonál. A sorozat egyik részében például az akkor még tiltott filmnek minősülő Rambót több egyetemista nézi áhítattal egy pincében. Olyan jelenetet is láthatunk, amelyben egy ellenzéki dzsemborin nyugati fehérneműt hordanak a lányok.
– Az itt ábrázolt világ nem a nyolcvanas évek hű megjelenítése, ahol még folytak politikai perek, egészen 1988-ig – mondja a Demokratának Tóth Eszter Zsófia történész, társadalomkutató.
A tartótiszt (Thuróczy Szabolcs) és Gergő kapcsolatát is hollywoodiasítva mutatják be az alkotók.
A tartótiszt nem zsarolta egy tábor helyszínén az ügynökét, nem is volt rá szüksége, hiszen a beszervezés többnyire hazafias alapokon zajlott, így az ügynök nem ellenszolgáltatásért jelentett. Sőt, ha a való életben az ügynök balhézott a horgásztónál, ahogyan a sorozatban, és bevitte a rendőrség, akkor nem fordulhatott tartótisztjéhez azzal, hogy védje meg őt – sorolja a sorozatbéli tévedéseket a történész.
Ennél sokkal nagyobb hiba az alkotásban, hogy egy ellenzéki csoportosulás áll a középpontban, ’85-ben ugyanis kizárólag a Kommunista Ifjúsági Szövetségben (KISZ) politizálhatott a közélet iránt érdeklődő fiatal, rendszerkritizáló mozgalom még kollégiumi szinten, szervezett formában sem létezhetett.
– A nyolcvanas évek elején működött egy úgynevezett Dialógus békemozgalom az atomfegyvermentes Európáért, azonban abba is besúgók épültek be és bomlasztották fel olyannyira, hogy az ott alkalmazott módszert később leendő állambiztonsági tiszteknek tanították – jegyzi meg Tóth Eszter Zsófia.
Persze önmagában nem probléma, ha egy műalkotás elrugaszkodik a történelmi tényektől, pláne nem, ha az adott produkció alapvetően exportra készült. A besúgó bemutatását azonban Magyarországon is rég nem látott méretű reklámkampány kísérte, a hazai nézők száma egyre nő. Fennáll hát a veszélye, hogy a fiatal hazai közönség egy része történelmi tényként kezeli a sorozatban látottakat, és ezek alapján alkot véleményt a Kádár-rendszerről, azon belül is a besúgóhálózat kiépüléséről. A fiatalabbaknak a sorozat által bemutatott Magyarország a mostaninál átláthatóbbnak, kevésbé impulzívnak, lassabb tempójúnak tűnhet, ami szimpátiát válthat ki.
Érdemes megjegyezni, hogy a sorozat írója és rendezője, a harmincéves Szentgyörgyi Bálint Svájcban és még néhány nyugati országban nevelkedett, történelmi tanulmányokat nem folytatott, ideológiailag ellenben kifejezetten elkötelezettnek tűnik: két korábbi munkájában szintén a kommunizmus témáját dolgozta fel, egyik leírásában pedig az 1945 előtti Magyarországot a „fasizmus rendszereként” jellemzi.
Mező Gábor kutató szerint az efféle elfogult hozzáállás nem új. A hazai filmkultúra meghatározó szereplői sokáig zömmel olyan alkotók voltak, akik jól érezték magukat a nyolcvanas években.
– Egyesek a pártállami rendszer kegyeltjének gyermekeként vagy közvetlen kollaborálóként készítettek mozgóképes alkotásokat, mint mondjuk Jancsó Miklós, Mészáros Márta, Makk Károly, Bacsó Péter és így tovább – veti fel a szakértő.
Persze hamis volna azt állítani, hogy kizárólag ennek az irányzatnak a látásmódja érvényesül a Kádár-rendszer ábrázolásában. Hasonló témában alkotott maradandót a Moszkva tér, amelynek középpontjában a rendszerváltozás bizonytalansága és a Nyugatra vágyás áll, hű képét adva 1989-nek. De emlékezetes az 1957 szentestéjén játszódó A vizsga is Bergendy Péter rendezésében, amely az állambiztonság intézményi kultúráját meghatározó paranoiát és bizonytalanságot örökíti meg. A legfigyelemreméltóbb a közelmúltból a 2021-ben bemutatott, Fabricius Gábor által rendezett Eltörölni Frankot című film volt, amely egy rendszerellenesnek minősített underground zenekar énekesének a tortúráját mutatja be a szocializmus éveiben. Ezeknek az alkotói azonban a hű történelmi ábrázolásnak és kulturális nüanszoknak köszönhetően aligha válhatnak prófétává hazájukon kívül. A besúgó rendezőjével ellentétben talán nem is ez volt a céljuk.
