Karácsonyi varázslat

Pjotr Iljics Csajkovszkij utolsó színpadi műve A diótörő, amely az orosz romantikus zeneszerző talán egyik legismertebb alkotása, és E. T. A. Hoffmann A diótörő és az egérkirály meséje alapján született. A darabot a Cári Színházak élén álló Ivan Vszevolozsszkij rendelte Marius Petipa koreográfustól; olyan előadást szeretett volna, amely grandiózusságában minden addigit felülmúl. Csajkovszkij eleinte vonakodott a kissé giccses történettől, ám végül beadta a derekát. 1892. december 18-án került sor a darab bemutatójára a szentpétervári Mariinszkij Színházban. Vszevolozsszkij nem túlzott: a darab látványra valóban grandiózus lett, és igen szirupos a mézeskalácsokkal, színes cukorkákkal telezsúfolt színpadképpel. A zene szépsége azonban ellensúlyozta a túlzásokat, A diótörő pedig egyértelmű sikert aratott. 1919-ben Alekszandr Gorszkij Mária hercegnő és a Diótörő herceg szerelmi szálával gazdagította a cselekményt, és Marika álmaként kerettörténetbe helyezte a mesés részeket. Később Vaszilij Vajnonen, a Mariinszkij, később a Bolsoj koreográfusa dolgozta át a balettet és indította világhódító útjára. A magyar Operaházban 1927-ben mutatták be a darabot Brada Ede koreográfiájával, majd az ötvenes években érkezett meg a Vajnonen-féle változat, amit a 1990-es évek első felében Seregi László koreográfus újított meg. Jelenleg a kanadai Wayne Eagling és Solymosi Tamás koreográfiáját láthatja az Ybl-palotában a hazai közönség.

A történet Stahlbaum tanácsos házában indul karácsony este; meghívott vendég Drosselmeier úr, a család barátja is, aki egy diótörőbabát hoz a Stahlbaum házaspár kislányának, Marikának ajándékba. Az esti vendégség után a kislány elalszik, álmában látja az emberré vált Diótörő herceg küzdelmét az Egérkirállyal, ellátogat Cukorországba – más változatban a hó birodalmába –, ahol a Diótörő herceg palotájában csodás báli forgatagban vesz részt. A mese karácsony másnapján ér véget, Marika felébred, és boldogan szorítja magához a diótörőbabát.

Érdekes adalék, hogy a szovjet érában sem vették le a színpadról a nagypolgári világot idéző darabot, talán azért sem, mert kulturális exportcikként remekül jövedelmezett. Magyarországon szintén e változatban játszották az ötvenes években – a Vajnonen-koreográfiával kapcsolatban nem nyitottak vitát –, így megmaradhatott A diótörő csodaszép karácsonyi mesének, amelyet a balett időtlensége még inkább elemelt a valóságtól.

Különös fricskája az életnek, hogy míg a diktatúra idején a kommunista ideológiával ellentétes polgári miliő nem szúrt szemet, addig ma a nagy nyugat-európai színházakban egyre-másra ráncolják a szemöldöküket a mesebalett egyes jelenetei kapcsán: a Staatsballett Berlin tavaly jelentette be, hogy A diótörőt leveszik a repertoárról, mert szerintük a báljelenet népies karaktertáncai – kínai, arab, spanyol, orosz – rasszista felhangúak. Idén tehát a berlinieknek hiányolniuk kell a nagy múltú előadást, helyette másik két Csajkovszkij-balettet, a Csipkerózsikát és a Hattyúk tavát tűzték műsorra.

Hazánkban szerencsére reneszánszát éli a karácsonyi mesebalett, az Andrássy úti Operaház előadása mellett ma már számos színházban válthatunk jegyet a darabra, például a Budapesti Operettszínházba, ahol az ifj. Harangozó Gyula koreográfiájával, a Magyar Táncművészeti Egyetemmel közös produkcióban színpadra állított Diótörő december 16-tól 18-ig és 25-től 28-ig van műsoron. A Magyar Táncművészeti Egyetem Diótörő keresztmetszet című előadását a jeles elődök után az egyetem oktatói készítették, a hallgatók és növendékek adják elő, december 2-től 4-ig, valamint 9-én és 10-én. A Szegedi Kortárs Balett Diótörőjét a Szegedi Nemzeti Színházban december 20. és 22. között tűzik műsorra, míg a Székesfehérvári Balett Színház Diótörője december 11-én, valamint 15-én és 16-án látható. Igazi kuriózum Peter Wright koreográfiája a londoni Royal Ballet előadásában, amelyet december 8-án élő közvetítésben láthatunk a Royal Opera House-ból, a Cinema MOM-ban.